Az önkormányzatok tehermentesítésének első lépéseként tavaly az ötezer lakos alatti településék teljes adósságállományát átvállalta a központi kormányzat, amely 73,7 milliárd forintos átcsoportosítást jelentett az államháztartáson belül. Ezt követte az idei év első felében a nagyobb önkormányzatok adósságának részleges átvállalása, ami 610 milliárd forinttal mérsékelte a szektor terheit. A folyamat utolsó lépéseként néhány héttel ezelőtt jelentette be a kormány, hogy eltörölve az eddig megállapított feltételeket és korlátokat, megszabadítja az önkormányzatokat a maradék 420 milliárd forintnyi kötelezettségtől is.
Tiszta lappal indulhatnak
Az első két lépés hatása már tetten érhető a szektor pénzügyi adatainak alakulásában is: az MNB legfrissebb statisztikája szerint egy év alatt a harmadik negyedév végére 1104 milliárd forintról 453 milliárd forintra csökkent a felvett hitelek és kibocsátott kötvények együttes állománya, és ez az összeg az utolsó lépésnek köszönhetően várhatóan nullára csökken hamarosan. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen eltűnik a szektor kötelezettségállománya, hiszen ez utóbbi részét képezi a fentieken túl ez az egyéb kötelezettségek 150-250 milliárd forint között ingadozó állománya is. Ide tipikusan az áru- és szolgáltatások vásárlásához kapcsolódó, jellemzően rövid lejáratú kereskedelmi hitelek tartoznak.
A feltétel nélküli adósságkonszolidáció elsősorban azt jelenti, hogy az állam utólag átvállalja a már korábban végrehajtott beruházások finanszírozásának külső forrásból biztosított részét. Valójában azonban nem csupán arról van szó, hogy ezentúl az állam fizeti a kamatokat és (jellemzően újabb hitelből) a törlesztőrészleteket, az önkormányzat pedig ingyen hozzájut a beruházás „gyümölcseihez”. Náluk marad ugyanis az a több száz milliárd forintos betétállomány is, amelynek jórészét kötvénykibocsátásból finanszírozták.
Mit csináltak az új forrásokkal?
A 2007 elejétől hirtelen és gyors ütemben növekvő forrásbevonás időszaka ugyanis több korszakra osztható. A számok egyértelműen arra utalnak, hogy 2009 szeptemberéig legfőképpen arra használták a frissen bevont pénzeket, hogy betegyék a bankba: míg a kötvényállomány ezen időszak alatt 449 milliárd forinttal emelkedett, addig a szektor banki követelésinek értéke majdnem ennyivel, 396 milliárd forinttal növekedett.
A megtakarítások megugrásában az MNB szakértőinek egy korábbi tanulmánya szerint a szabályozói bizonytalanságból fakadó óvatossági megfontolások is szerepet játszhattak. Az önkormányzati hitelezés korlátozásának irányába mutató törvényjavaslatok hatására mintegy utolsó lehetőségként úgy növelték későbbi mozgásterüket az önkormányzatok, hogy bankbetét formájában tartalékot képeztek a különösebb beruházási cél nélkül bevont forrásokból. Növelhette e tevékenység vonzerejét az is, hogy a devizában bevont forrás kamatköltsége jócskán elmaradt a forint alapú bankbetéteken realizálható kamatjövedelemtől, ami némi pénzügyi segítséget jelentett az amúgy meglehetősen forráshiányos önkormányzatok számára.
Később kiderült, nem volt rossz ötlet a tartalékolás. Egyrészt a kormány valóban jelentősen szigorította a szektor forrásbevonásának lehetőségét, de még mielőtt erre sor került, beköszöntött a válság és az önkormányzatok az elapadó bevételek pótlása miatt kénytelenek voltak hozzányúlni a megtakarításaikhoz. Jórészt ezzel magyarázható, hogy a bankbetétek értéke 2011 közepéig 290 milliárd forinttal zsugorodott. Azóta viszont a szektor betétállománya 4-500 milliárd forint között ingadozik, 2013.szeptember 31-én 507 milliárd forint volt.
Aki még nem költötte el, az most megteheti
Bár hozzáférhető, nyilvános adatok erre vonatkozóan nincsenek, a fent bemutatott folyamatokból arra lehet következtetni, hogy ennek az összegnek a jelentős részét korábbi forrásbevonásból (hitelfelvételből vagy kötvénykibocsátásból) finanszírozták az önkormányzatok. Ez tehát azt jelenti, hogy az állami adósságkonszolidáció nem csupán a már megkezdett beruházások utólagos finanszírozását biztosítja, hanem gyakorlatilag bármikor elkölthető ingyen pénzhez jutottak azok az önkormányzatok, akik a korábban bevont forrásokat betétként elhelyezték a bankban. Az állam ugyanis úgy vállalja át az adósságukat, hogy az ebből képzett megtakarítást nem veszi el. Az eljárás eredményeképpen akár gyors költekezésbe is kezdhetnek az önkormányzatok, amit elsősorban az akadályozhat meg, ha a meghagyott bankbetétet korábban hosszabb futamidőre kötötték le.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az említett jelenségek nem általában jellemzőek az önkormányzatokra. Mind az eladósodás, mind a betételhelyezés meglehetősen koncentráltan történt. A már idézett tanulmány szerzői például arra hívják fel a figyelmet, hogy a mintegy 3200 önkormányzatból mindössze pár száz képezi azt a kört, amely koncepciózusabb gazdálkodásra és beruházásokra képes, és amely hitelfelvételi igényével a hitelintézetek számára egyáltalán megjelenik potenciális ügyfélként.
A Progresszív Intézet 2011-es tanulmánya szerint a legnagyobb adósságot Pécs, Szolnok, Kaposvár, Miskolc, Debrecen, Szeged és Hódmezővásárhely halmozta fel a megyeszékhelyek közül, míg a fővárosban az 5., 7., 8., 12., és a 14. kerület rendelkezett a legnagyobb adósságállománnyal. Ezek mellett azonban létezik egy darabszámra sok önkormányzatból álló, összességében azonban rendkívül szerény büdzsé felett rendelkező önkormányzati kör, amely csak a központi támogatásokra számíthat, és amely kevésbé élvezheti az adósságkonszolidáció gyümölcsét.
Újabb patthelyzet alakult ki. 
