2p
Kellemetlen meglepetést okozott az ipar – ez így is marad?

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt adatai szerint az ipari termelés volumene 4,7 százalékkal elmaradt júliusban az egy évvel korábbit.  A munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,1 százalékkal mérséklődött, az idén júliusban kettővel kevesebb volt a munkanapok száma, mint egy évvel korábban. Részletek >>>>

Az előző havi gyenge adat után azt mondjuk, hogy a pozitív trend megtörni látszik - mondja az adatot kommentálva Virovácz Péter, az ING szenior makroelemzője.  Ezt az állításukat csak erősíti a júliusi mutató. A szakember szerint a nyers és a kiigazított éves növekedési mutató közötti igen erőteljes eltérést az okozza, hogy idén júliusban két munkanappal kevesebb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

"A piaci várakozásokat messze alulmúló adat miatt azonban még nem érdemes elkezdeni temetni az ipart vagy a második fél év gazdasági növekedését. Nyáron jellemzően komolyabb visszaesések mutatkoznak az iparban a szabadságolások és nyári leállások miatt. Az ilyen jellegű ingadozások a jövőben egyre csak erősödnek majd a nagy termelővállalatok ágazatban betöltött súlyának emelkedésével".

Idén is 4 százalék körüli ipari növekedésre számítanak az év egészét tekintve, de ehhez is jelentősebb felfutásra lenne szükség az ősszel - véli az elemző.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is úgy látja, meglepetésre esett vissza az ipari termelés, amit részben az okozott, hogy júliusban két munkanappal volt kevesebb, mint egy éve.

"A várakozásnál lényegesen nagyobb jobban, 14 százalékkal zuhant a cseh ipari termelés, amit a Skoda nyári szünete okozott, ami feltehetően a hazai beszállítókra is hatással lehetett. A következő hónapokban visszatérhet az ipari termelés növekedése, amit a viszonylag magas, és növekedést tükröző ipari bizalmi indexek és a beszerzési menedzser index is tükröz. Az év eddigi gyenge teljesítménye miatt azonban az ipari termelés idei növekedése elmaradhat a 3 százaléktól, azonban jövőre az idei alacsony bázis miatt a növekedés meghaladhatja az 5 százalékot" - írta kommentárjában Suppan.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG