4p
Elemzők szerint már kiolvasható az MNB reotikájának változása.
Az IMF nem kér az unortodoxiából? Fotó: Borát Gergely/kormany.hu

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő üléséről kiadott közleményből - jóllehet továbbra is határozottan enyhítésre hajló alapállást tükröz - gondos tanulmányozással már kiolvasható a retorika valamelyes módosulása.

Jövőre már jön a szigorítás

Liam Carson, a Capital Economics európai feltörekvő piacokkal foglalkozó főközgazdásza az MNB-közleményben foglaltakat kommentálva kifejtette: a ház alapeseti előrejelzése az, hogy a magyarországi infláció gyorsulása jövőre még további eltolódást eredményez a jegybanki alapállásban, és a monetáris tanács 2018 vége felé már hozzákezd a pénzügypolitika szigorításához.
Carson szerint azonban még mindig valós annak a kockázata, hogy az MNB túl hosszú ideig túl lazán tartja a monetáris kondíciókat. A Capital Economics vezető londoni közgazdásza szerint a legközelebbi jövőre nézve azt kell figyelni, hogy az MNB kapcsol-e sterilizációs műveleteket az előző, novemberi kamatdöntő ülés után bejelentett jelzáloglevél-vásárlásokhoz, ugyanis ha nem, akkor a jegybanki jelzáloglevél-vásárlások felduzzasztják a bankoknál lévő likviditástöbbletet, és ezzel növelik a monetáris bázist.

Carson hangsúlyozta, hogy ez hatásaiban egyfajta mennyiségi enyhítésnek felelne meg.

A sorok között

Az MNB továbbra is enyhítési üzemmódban működik, és a keddi kamatdöntő ülésről kiadott közlemény hangneme is határozottan enyhítésre hajló alapállást tükröz, a sorok között olvasva azonban úgy tűnik, mintha lenne már valamelyes eltolódás a retorikában, jelezve az alapállás mérsékeltebbé válását.



Carson az erre utaló jelek között említette, hogy az előző, novemberi ülésről kiadott kommüniké szóhasználata szerint a magyar gazdaságban maradt még bizonyos fokú kihasználatlan kapacitástöbblet, a keddi közlemény azonban már úgy fogalmaz, hogy a kibocsátás közel jár potenciális szintjéhez.

Elfogyott

A Capital Economics londoni főközgazdásza szerint ez arra mutat, hogy a monetáris tanács úgy érzi: elfogyott a magyar gazdaság kapacitástöbblete.

Carson hozzátette ugyanakkor, hogy a Capital Economics a magyar gazdaságban mutatkozó kapacitáskorlátokat még nagyobb problémának tartja, mint az MNB monetáris testülete, ugyanis a ház szerint e korlátok máris a bérkiáramlás növekedési ütemének megugrásához vezettek, és hozzájárultak a maginfláció emelkedéséhez.

Nem egyeznek a számok

A közgazdász szerint ebben a környezetben az MNB inflációs előrejelzései túl alacsonynak tűnnek. Carson közölte: a Capital Economics a magyar jegybank 2,5 százalékos várakozásánál sokkal magasabb, 3,5 százalék körüli átlagos magyarországi inflációval számol 2018 egészében, és azt várja, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció már a jövő év első felében meghaladja az MNB 3 százalékos központi célszintjét, 2018 későbbi szakaszában pedig a célsáv 4 százalékos felső határa fölé gyorsul.

A Capital Economics központi előrejelzési forgatókönyve az, hogy e folyamat a pénzügypolitika irányának visszafordítására és monetáris szigorításra készteti jövőre a monetáris tanácsot. 

A ház jelenlegi előrejelzése 2018 egészére 0,60 százalékpontos kamatemelést és így a jövő év végére 1,50 százalékos MNB-alapkamatot valószínűsít.

Keményebb hangnem és szigorítás

Carson hozzátette ugyanakkor: jóllehet a monetáris tanács keddi közleménye tartalmaz pár, a korábbiaknál keményebb hangvételű sort, továbbra is megvan azonban a valós kockázata annak, hogy a monetáris politika túl sokáig marad túl enyhe, és ez később makrogazdasági egyensúlytalanságok kialakulásához és inflációs sokkhoz vezethet.

Más nagy londoni házak is jósolják az MNB monetáris politikájának szigorodását, bár a prognózisok eltérő ütemű szigorítási ciklust valószínűsítenek.

Mikor kezdődik a kamatemelés?

A Fitch Group pénzügyi szolgáltatási és hitelminősítői vállalatcsoporthoz tartozó BMI Research pénzügyi-gazdasági elemzőház jelenleg érvényes előrejelzése szerint az MNB 2018 vége felé egyes nem konvencionális enyhítési intézkedéseit kezdi majd leépíteni, és 2019-ben kezd kamatemelésbe. A BMI Research várakozása szerint a magyar jegybank 2019 végéig 2,00 százalékra emeli alapkamatát.

A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének hosszú távú prognózisa az, hogy az MNB 2018 második negyedévétől 0,25 százalékpontos lépésekben kamatemelési ciklusba kezd, és a jövő év végéig 1,65 százalékra, 2019 végéig 2,75 százalékra emeli alapkamatát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG