3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az orosz hadsereg júliusban nagyobb ukrán területet foglalt el, mit júniusban, ám kisebbet, mint májusban, a harkivi régióban indított - ám azóta elakadt - támadás idején.

  • A brit védelmi minisztérium becslése szerint az orosz hadsereg nyári támadó hadműveleteiben naponta több mint ezer embert veszít – mondta Harmish de Bretton-Gordon katonai szakértő. Hetvenezren estek el az elmúlt hatvan napban, ami rossz szóval érzékeltetve „ipari méretű” veszteséget jelent. Összesen 600 ezer sebesültet és halottat vesztettek el a háború kezdete óta, ami még az orosz népesség arányában is fenntarthatatlan hosszabb távon.
  • Az orosz hadsereg júliusban nagyjából 200 négyzetkilométer nagyságú ukrán területet foglalt el, ami valamivel nagyobb mint Budapest budai oldalának területe – derült ki az AFP becsléséből, ami az amerikai ISW védelmi kutatóintézet adatain alapul. Ez nagyobb a júniusinál, de jóval kisebb a májusinál. Az év elejéhez képest 1246 négyzetkilométerrel növelték a megszállt terület nagyságát. Ez nagyjából a Balaton területének kétszerese.

Komoly veszteségek
Komoly veszteségek
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

  • Az orosz–amerikai fogolycsere időzítése mögött az állhat, hogy Vlagyimir Putyin úgy látta, miután Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől, ez a siker már nem javítja az esélyeit – mondta Bill Browder az orosz rezsim egyik közismert bírálója. Eközben Donald Trump esetleges elnökválasztási győzelmétől nem remél semmit, viszont régóta várt a lehetőségre, hogy saját embereit – köztük egy bérgyilkost, akik vélhetően a német alkotmányt megsértésével engedett el a berlini kormány – hazahozza.
  • Az orosz vezetés úgy láthatja, hogy Trump nem fogja megnyerni az elnökválaszt, ezért hozhatta azt a döntést, hogy még a Demokrata Párt augusztusi konvenciója előtt lehetővé teszi a kormánypárt imázsát fényező fogolycserét – mondta Jamex Nixey, az amerikai Chatham House kutatóintézet szakértője, adva egy másik magyarázatot az időzésre. Az oroszok a saját diplomáciai sikerükként tálalják a fogolycserét, és olyan embereket kaptak vissza, akik értékes tapasztalatokkal rendelkeznek és újra bevethetők.
  • Ilja Ponomarjov, a Duma korábbi képviselője, aki az orosz parlamentben egyedül szavazott a Krím 2014-es annektálása ellen, majd 2016-ban emigrációba kényszerült, túlélt egy dróntámadást Kijev mellett lévő otthonában. Úgy számolja, ez volt az ötödik likvidálási kísérlet, amit megúszott. Ponomarjov a háború kitörésekor arra szólította fel honfitársait, hogy akár erőszak árán is távolítsák el a hatalomból Vlagyimir Putyint.
  • Az osztrák Raiffeisen Bank közleménye szerint folytatják oroszországi tevékenységük leépítését és ezzel „igen nehéz” kivonulásukat az orosz piacról. A bank orosz divíziója 705 millió eurót hozott a teljes nemzetközi tevékenység 1,32 milliárdos profitjából 2024 januárja és júniusa között. A Raiffeisen az Európai Központi Bank és az USA pénzügyminisztériumának nyomására keresi a lehetőséget orosz leányvállalatának leválasztására.

Források: Moscow Times, Guardian, BBC 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG