Ha már a jegybank és a kormány hangadó gazdasági minisztere is megkongatja az infláció miatt a vészharangot, akkor sok jóra nem lehet számítani. A Magyar Nemzeti Bank egy hete mutatta be az aktuális Inflációs jelentést, amelyben leszögezték, hogy a májusi kiugróan magas, 10,7 százalékos szintről várakozásaik szerint tovább gyorsul a pénzromlás, és a következő hónapokban még emelkedés várható. Az MNB prognózisa szerint az ősz folyamán fog tetőzni a mostani erőteljes drágulás, bár az árak utána sem fognak visszaesni, csak a növekedési ütem lassul majd.
Az biztos, hogy az infláció esetén az úgynevezett bázishatás sokat tud segíteni, hiszen a fogyasztói árakat rendre az egy évvel korábbi szinthez hasonlítják. Így, ha van egy kiugró drágulás, de onnan az árak nem mennek tovább fel, vagy csak minimális mértékű a változás, akkor a következő évben az infláció nem fog tovább növekedni. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a kormány és az infláció kordában tartásáért felelős MNB is leginkább abban reménykedik, hogy az idő nekik dolgozik majd, és ahogy telnek a hónapok, és lassul a drágulás üteme, úgy lesznek egyre kedvezőbbek az egyes hónapok inflációs értékei.
A gond az, hogy közben a fogyasztók szemmel láthatólag feszülten viselik az eseményeket, lépten-nyomon panaszkodnak az elszálló árakra. Ráadásul a hivatalos, 10 százalék körüli érték köszönőviszonyban sincs azzal, amit sokan érzékelnek. A mindennapokban ugyanis az élelmiszerek árváltozása elszakadt az inflációtól, és már-már exponenciális emelkedésbe kezdett.
A májusi infláció során a KSH is 20 százalék feletti élelmiszer-drágulást regisztrált, ami hasonló ahhoz, amit a Privátbankár Árkosár felmérésének legutóbbi adatai mutattak. A sötét jövőt azonban előrevetíti, hogy a csütörtökön publikált friss Árkosár felmérés szerint, július első napjainak adatai alapján mintegy 30 százalékos élelmiszer-drágulás volt.
A hatósági ár sem jelent megoldást
Az MNB azt is előrevetítette, hogy a fogyasztói árindexet meghaladó mértékű maginfláció, illetve termelői árindex mind további áremelkedést vetít előre. A megugró alapanyagárak ugyanis először a termelői árindexekben köszönnek vissza, majd átcsorognak a fogyasztói árakba is.
A kormány igyekszik ugyan adminisztratív lépésekkel kordában tartani az árakat, de a közgazdasági alapigazságok szerint az csak ideig-óráig működik, hogy eltérünk a piaci viszonyoktól, ez ugyanis rendre hiányhoz, illetve másodlagos (fekete) piachoz vezet. A hiány kapcsán az üzemanyagoknál már a hazai lakosság is belekóstolt a gazdasági realitásokba, hiszen gyakorlatilag az összes benzinkútláncnál bizonyos korlátozásokat már életbe léptettek. De az élelmiszereknél is hasonló a helyzet, hiszen a kedvezményezett, árstopos termékkör esetén a kisebb boltok és a nagy üzletláncok is néhány darabos mennyiségi korlátozással élnek.
Érdemes kiemelni, hogy a lakosság védelme érdekében fenntartott rezsicsökkentés is olyan tényező, ami jelentősen visszafogja az inflációt, és komoly költségektől kíméli meg a fogyasztókat. Példa erre, hogy a szomszédos Ausztriában - ahogy arról lapunk csütörtöki anyagában olvashattak - a fogyasztók többször drágulással szembesültek idén.
Kijelenthető, hogy az árak elengedése nagy valószínűséggel óriási társadalmi feszültséget okozna, hiszen komoly tömegek számára lenne nehezen megoldható feladat a számlák kifizetése. Köztük különösen élesen érintené mindez a kormány egyik fontos szavazóbázisát, a nyugdíjasokat. Így viszont, hogy 1000 milliárd forintos költségvetési terhet jelent a rezsicsökkentés fenntartása, ezt a pénzt új adókból szedik be, amely az MNB prognózisa szerint is emeli az inflációt.
A fogyasztói várakozásokon sok múlhat majd
Az árak emelkedését látva a gazdasági szereplők mind igyekeznek továbbhárítani a költségeket. Mindez ráadásul a munkavállalókat is arra sarkalja, hogy a bértárgyalások során az inflációt és a feszes munkaerőpiacot látva próbálják érvényesíteni magasabb bérigényüket, ami olajat jelent a tűzre, hiszen tovább gyorsulhat az ár-bér spirál.
Paradox dolog, hogy a választások előtti januárra időzített drasztikus, 20 százalékos minimálbér-emeléssel a kormány az egyik legfontosabb aktora volt enne a folyamatnak. Majd a választásokat követően, szembesülve az infláció gyorsulásával, most behúzná a kéziféket. A napokban Orbán Viktor és Nagy Márton is arról beszélt, hogy az állami szférában csak az inflációtól elmaradó béremelésre kerülhet sor, hogy a fent említett ár-bér spirált megfékezzék.
Van ugyanakkor ezzel egy komoly probléma: az állam tevőleges lépéseivel felpörgetett gazdasági növekedés miatt a munkaerőpiacon folyamatos kereslet van, így könnyen előfordulhat, hogy amennyiben a közszférában nem lesz emelés, úgy tovább folytatódik az elvándorlás. Az utóbbi hetekben láttuk, hogy a rendőrségnél komoly felmondási hullám volt, de felerősödhet a kontraszelekció a köz- és felsőoktatásban, és gyakorlatilag a közigazgatás bármely más területén is. Hiszen nagyon sokan tudnak elhelyezkedni mind Magyarországon a versenyszektorban, vagy a mobilabb munkavállalók akár külföldön is.
A gyenge forint fontos indikátor
Ebből a szempontból különösen veszélyes a forint olyan fokú gyengülése, amelynek az utóbbi időszakban a tanúi lehettünk. A magyar fizetőeszköz ugyanis globálisan a leggyengébben teljesítő devizák közé került. Mindez két módon is hatással van a fogyasztókra, illetve az árakra. Egyrészt ezt látva az emberek és a vállalatok (illetve értelemszerűen azok döntéshozóinak) inflációs érzete magasabb lesz. Ez, ahogy azt fent felvázoltuk, önmagában is képes tovább tolni felfele a fogyasztói árindexet.
Legalább ilyen fontos, hogy a gyenge forint drágítja az importtermékeket, hiszen ugyanaz a termék több forintba fog kerülni a mostani folyamatok miatt. Ezt pedig, ahogyan azt fent jeleztük, a termelők és szolgáltatók nem tudják és nem is akarják lenyelni, így a növekvő költségeket továbbhárítják a végfogyasztókra. Ez pedig megint csak növeli az inflációt.
Hogyan lehet ebből kitörni?
Ugyan a cikkben fentebb a kormány felelősségét firtatjuk, ugyanakkor elvitathatatlan, hogy az infláció kapcsán egy globális folyamatot látunk. Európai uniós összevetésben – az árstopoknak köszönhetően – Magyarország a középmezőnyben található. Addig tehát, amíg az alapanyagárak nem torpannak meg vagy lesznek olcsóbbak, nem fognak csökkenni a termelői, továbbá a fogyasztói árak. Ennek megvannak már a jelei, erről korábban laptársunk, az mfor.hu írt, számos alaptermék lett olcsóbb az utóbbi bő egy hónapban, sőt a héten az olaj is 100 dollár közelébe esett.
A magas infláció azonban, ahogy azt Lengyelország vagy Csehország példája mutatja, nem kell, hogy együtt járjon a nemzeti deviza erőteljes gyengülésével. Ahhoz, hogy a forint némileg összeszedje magát, mind a monetáris (a jegybank által képviselt), mind a fiskális (a kormány gazdaságpolitikája) területen nagyobb transzparencia és kevesebb unortodoxia lenne szükséges. A jegybank a múlt heti alapkamat-emeléssel és a csütörtöki egyhetes betéti kamat emelésével elvégezte feladatát, amelyet a közleményük szerint kedden újabb alapkamat-emelés követ majd, hogy a két kamatszint együtt mozogjon. (Más kérdés, hogy a kamatemelés jelentősen drágítja az adósság finanszírozását, amit valahonnan finanszírozni kell. Ráadásul ez, amennyiben hitelük van, az egyes vállalatok és a lakosság számára is pluszköltséggel jár, mindezek pedig megint csak inflatórikus hatással járnak.)
A nagy kérdés, hogy a kormány végrehajtja-e a költségvetés konszolidációját. Ebbe az irányba mutatott elvileg a tervezett konszolidáció, amelynek keretében újabb különadókat vezetnek be, és beruházásokat fognak vissza. A probléma, azonban, hogy a befektetők bizalma megingott. Ehhez persze hozzájárul Orbán Viktor kabinetje is, hiszen miközben a költségeket vissza kellene fognia, a költségvetésbe az utolsó pillanatban a kormányzati kommunikációra vagy éppen a sportra még komoly összegeket allokált. Fontos lenne, hogy ne csak szóban, de tettekben is látszódjon valami mértékletesség.
Legalább ilyen fontos a piaci szereplők szerint, hogy a kormány végre kiegyezzen Brüsszellel, és lehívhassa az ország az Újjáépítési Alap pénzeit. Nagy probléma persze, hogy a rendszerszinten tapasztalható korrupció leépítését egyik napról a másikra nem lehet megvalósítani. A kormány persze igyekszik meggyőzni Brüsszelt, ám úgy tűnik, az Európai Bizottság ígéretre nem fog engedni, és csak akkor lehet lehívni a korábban ígért 7,2 milliárd eurót, ha valós intézkedések történnek. A labda tehát a kormány térfelén pattog, ám amíg érdemi lépés történik, addig a magas infláció és a gyenge forint árát „az emberekkel” fizettetik meg, még akkor is, ha a kormányzati kommunikáció ennek az ellenkezőjét próbálja elhitetni.
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak. 
