Ahogy arról már korábban írtunk, nem csak felvetették, de a republikánus többség el is fogadta az Amerikai Egyesült Államokban a szabad internet eltörlését. A Reuters cikke szerint ezt természetesen nem hagyták annyiban sem a lakosság, akik azóta is tüntetnek és aláírásokat gyűjtenek a rendelet ellen, sem a törvényhozás. Eddig összesen 21 szövetségi ügyvéd (tehát gyakorlatilag 21 amerikai állam képviselete) indított pert Ajit Pai ellen, miközben a demokratáknak mindössze egyetlen egy szavazat hiányzik a többséghez, hogy hatályon kívül helyeztessék az FCC módosítását.

Persze a történet nem ennyire egyszerű, ha a demokratáknak sikerül megnyerniük a szenátust, még mindig keresztül kell verniük az ügyet a képviselőházon, itt viszont már a republikánusok vannak többségben. Ha azonban valamilyen csoda folytán még itt is sikerülne sikert aratni, akkor még mindig ott van Donald Trump vétójoga a kérdésben. Az elnök pedig történetesen támogatta az FCC döntését, így összesen 2/3-os többségre lenne szükség, hogy adott esetben az elnöki vétójogot is felülbírálják (igen, Amerikában ilyet is lehet).

Régi történet

Alig két évvel ezelőtt parázs viták zajlottak az internet szabadságáról, akkor az FCC (Federal Communications Commission) úgy határozott az – egészen mostanáig érvényben lévő – szabályozásban, hogy az internetszolgáltató vállalatok csupán közösségi szolgáltatók, és nem információt szolgáltatnak. Aztán megjelent az FCC új elnöke, Ajit Pai, és gyakorlatilag ellenállás nélkül hatályon kívül helyezte a 2015-ös Net Neutrality (független internet) törvényt, ezzel megadva a lehetőséget a szolgáltatóknak arra, hogy adott esetben plusz díjakat rójanak ki az előfizetőkre, sőt, le is tilthassanak tartalmakat.

Mi a net neutrality és miért fontos?

A szabad internetet leginkább egy gyorsforgalmi útként vagy autópályaként a legkönnyebb elképzelni. Az előfizetésünk a matrica, amit váltunk rá – ezzel megvesszük a jogot a használatára, ezek után viszont szabadon barangolhatunk az autópályán/interneten. A Net Neutrality eltörlésével azonban gyakorlatilag lehetőséget ad az autópálya fenntartóinak – vagyis az internetszolgáltatóknak – arra, hogy minden egyes lehajtóhoz plusz kapukat szereljenek fel, ahol csak bizonyos díj befizetése után hajthatnánk le, vagy akár meg is akadályozhatnák bizonyos tartalmak elérését.

Ez persze attól is függ, hogy milyen viszonyban vannak az adott tartalom szolgáltatójával: azok a vállalatok, akik adott esetben partneri kapcsolatban állnak, megúszhatnák a fizetést, míg a többi tartalomszolgáltatóra gyakorlatilag plusz díjakat vethetnének ki, vagy adott esetben korlátozhatnák a tartalom elérési sebességét is – mintha lenne kapaszkodó és gyors sáv egy autópályán. Sőt, ha valaki „kiesik a belső körből”, úgy komplett tartalmak tűnhetnek el, például bizonyos előadók a Spotify-ról, YouTube-ról, vagy épp véleményvezérek hallgathatnak el a közösségi oldalakon. Ez pedig, beláthatjuk, nem épp demokratikus.