5p

Évekig úgy tűnt, hogy a dél-afrikai államkincstárt kifosztó oligarcha család tagjai megússzák a bűncselekmény-sorozatot. Most azonban letartóztatták a Gupta család két tagját az Egyesült Arab Emírségekben. Káncz Csaba jegyzete.

2021. július 7-én Jacob Zuma volt dél-afrikai elnök letartóztatása az erőszakos tiltakozások és fosztogatások új hullámába sodorta az országot. Legalább 200 ember vesztette életét, és 50 000 vállalkozást, kis üzletet rongáltak meg a tüntetők.

A zavargásoknak csak részben volt közvetlen köze a velejéig korrupt Zumához. Annál inkább az általa létrehozott rendszerhez, hiszen alatta az állam gyakorlatilag működésképtelenné vált. A titkosszolgálatok, a rendőrség, a rendfenntartó szervek vezetését a mamelukok foglalták el. Magát az elnököt pedig beszőtte egy oligarcha család, amely négy éve sietősen távozott az országból.

A Gupták fénykora

Dél-Afrika legkeresettebb fehérgalléros bűnözői gondosan választották ki száműzetésük helyét. A három indiai származású Gupta fivér évekig fosztogatta a dél-afrikai államkasszát Jacob Zuma volt elnök politikai segítségével.

Jacob Zumát is beszőtte az oligarcha család. Fotó: World Economic Forum/Wikkipedia/Matthew Jordaan
Jacob Zumát is beszőtte az oligarcha család. Fotó: World Economic Forum/Wikkipedia/Matthew Jordaan

Amikor 2018-ban végül le kellett mondania, és már nem tudta aláásni az igazságszolgáltatást, a Gupták az Egyesült Arab Emírségekbe (UAE) menekültek a  kisíbolt milliárd dolláros vagyonukkal. A legfontosabb szempont az volt, hogy az Egyesült Arab Emírségeknek nincs kiadatási szerződése Dél-Afrikával.

Évekig úgy tűnt, hogy az önkéntes száműzetés bevált a Guptáknak – egészen múlt hétfőig, amikor a dél-afrikai "News24" azzal a hírrel lepte meg az országot, hogy a három keresett testvér közül kettőt letartóztattak Dubaiban. A dubaji rendőrség közölte, hogy megkapták az Interpol "vörös riasztását" a Gupta család négy tagjára vonatkozóan. A letartóztatást "dél-afrikai pénzmosás és büntetőjogi vádak miatt" hajtották végre. A két ország felveszi a kapcsolatot a kiadatás ügyében.

Laza törvények Dubaiban

Dél-Afrika tavaly kiadatási megállapodást kényszerített ki Dubajjal a Gupták szökése miatt. Az Egyesült Arab Emírségekre már amúgy is fokozódott a nemzetközi nyomás, hogy szigorítsák a laza pénzügyi bűncselekményekre vonatkozó törvényeiket. Az Ukrajna elleni támadás óta ráadásul Dubaj a Nyugat által szankcionált orosz oligarchák menedékévé vált.

Az amerikai szankciókkal is sújtott Gupták nyilvánvalóan nem számítottak letartóztatásukra. Majdnem egy évtizeden keresztül összekapcsolták vállalati hálózatukat Jacob Zuma korrupt rendszerével. Fia, Duduzane Zuma mintegy  tucatnyi Gupta-társaság igazgatótanácsának és felügyelőbizottságának volt tagja. A Gupták befolyása odáig fajult, hogy beleszóltak a miniszteri posztok betöltésébe.

A katonaság is csavar volt a gépezetben

Szökésük után Dél-Afrika jelenlegi elnökének, Cyril Ramaphosanak a kormánya bejelentette, hogy Zuma uralkodása alatt mintegy 500 milliárd rúpiát loptak el - ez jelenleg 32 milliárd amerikai dollár értékű vagyon. Volt miből meríteni, hiszen Dél-Afrika végül is a világ 40 legnagyobb gazdaságának egyike és a G20-államok egyetlen afrikai tagja.

Az ország népe az évszázad bűntetteként tekint az ügyre. Az elsikkasztott összeg jelentős része az országot Dubajból gúnyoló Gupták számlájára került. Amikor 2018-ban az állami bűnözést („state capture”) vizsgáló bizottság - a ma is működő Zondo-bizottság - beidézte a testvéreket, azok „politikai indíttatású büntetőeljárás” veszélyére hivatkozva megtagadták a visszatérést.

Rendőri kísérettel az esküvőre

Dél-Afrikában nem felejtik, hogy az indiai származású család 2013-ban több mint 200 vendéget repített Pretoriába egy Gupta unokatestvér luxus esküvőjére. A nemzet megdöbbenésére a katonai repülőteret használták, és a társaságot rendőrök kísérték el az esküvőre.

A döntéshozók akkoriban az indiai nagykövetséget hibáztatták, amiért hamisan azt állította, hogy magas rangú politikusok is voltak a meghívottak között.

Kiadatási hercehurca jön

A két Gupta letartóztatása után  jogi szakértők most azt gyanítják, hogy a kiadatás elhúzódhat. Zumának többször is sikerült elhúznia egy olyan folyamatot, amely több mint 20 éves korrupciós bűncselekményeket tartalmazott. Gupta ügyvédei vitatják a kiadatást, az országok közötti megállapodás egyértelmű bizonyítékokat igényel.

A dél-afrikai ügyészség egy nagyjából 1,6 millió dolláros csalási ügy alapján szerezte meg az Interpol riasztását, amelyet jelenleg egy bloemfonteini bíróság tárgyal. A Zondo vizsgáló-bizottság előtti számos terhelő vallomásra való tekintettel azonban feltételezhető, hogy Gupták fosztogatása sokkal nagyobb mértékben bizonyítható.

A kiadatás "jelentős áttörést jelentene az állam túszul ejtésével kapcsolatos felelősségre vonás terén" - mondta Karam Singh, a dél-afrikai polgárjogi szervezet, a Corruption Watch munkatársa a News24-nek. A Gupta fivérek Zumával együtt ennek „a tervnek az építészei voltak”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Japánból
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:08
A japán gazdaság összetett teljesítményindexe emelkedett februárban, sorban a 9. hónapban, 2022 augusztusa óta a legmagasabb szintre.
Makro / Külgazdaság J. D. Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:29
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Terrorcselekmény történt Isztambulban
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:08
Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG