7p

A Sanna Marin finn miniszterelnök bulizási botránya körüli vita azzal fenyeget, hogy kisiklik az eddig elbűvölőnek tűnő politikai karrier.

Marin a világ legfiatalabb megválasztott miniszterelnöke lett azzal, hogy 34 évesen lett Finnország vezetője, egyúttal egy olyan karrierpolitikus, aki a finn balközépbe tartozó szociáldemokrata párt soraiból emelkedett fel villámgyorsan. 

27 évesen még az ország harmadik legnagyobb városa, Tampere városi tanácsának élén állt, amikor kiszivárgott a nagysebességű villamosra vonatkozó javaslatáról szóló szürreális, 10 órás vitáról készült videó. (A kitartó vita után a villamosprojekt végül elbukott.)

Amikor Antti Rinne volt miniszterelnök 2019 decemberében lemondott a postai dolgozók sztrájkkezelése miatt, Marin közlekedési és kommunikációs miniszteri pozícióját hátrahagyva vette át az ország vezetését, és elkerülhetetlen volt a ráirányuló nemzetközi figyelem: Marin egy ötpárti koalíció élére állt, amelyben minden vezető nő volt, méghozzá a legtöbb 40 év alatti.

A közösségi médiában ismert és jártas Marinra úgy tekintett a pártja, mint egy régóta vágyott vérfrissítésre, aki magához vonzza a kellően fiatalabb szavazókat. Akik kötődni tudtak például  Marin szoptatós szelfijéhez, vagy ahhoz, hogy kiposztolta a szerény, retró stílusú lakásának fotóit, amelyet férjével, Markus Räikkönennel osztott meg, mielőtt miniszterelnökké vált volna.

Sanna Marin finn miniszterelnök sajtótájékoztatója az ominózus buli után. Fotó: MTI/EPA
Sanna Marin finn miniszterelnök sajtótájékoztatója az ominózus buli után. Fotó: MTI/EPA

A finn kormányfő hatékony, jól kommunikál, akiből hiányzik Bill Clinton vagy Tony Blair vad karizmája, hiszen vezetési stílusában és döntéshozatalaiban nem feltétlenül az egyértelmű, de bizonyítékokon alapuló megközelítést részesíti előnyben – mutat rá a The Guardian, amely hátteret ad cikkével az elmúlt hetekben kereszttűz alá került Sanna Marinról.

Marin ügyesnek bizonyult például a finnországi koalíciós politikára jellemző, bonyolult párton belüli kapcsolatok kezelésében, mely eredményeként koalíciója 2021 áprilisában, feszült tárgyalások után megállapodott az új költségvetésről.

Aztán dicséreteket kapott a Covid-19 világjárvány idején végzett gyors, határozott döntéseiért, és amiatt is, hogy a közelmúltban sokak megkönnyebbülésére - akik attól tartottak, hogy Oroszország területi ambíciói Finnország határáig is elérhetnek -, biztosította országa csatlakozását a NATO-hoz.

Baloldali pártjában Marin szenvedélyesen rajong a környezetvédelmi kérdésekért és a nők jogaiért. Ígéretet tett arra, hogy Finnország szén-dioxid-semleges, majd nem sokkal ezután szén-negatív lesz 2035-re, és javította az ország amúgy is nagyvonalú szülői szabadságának rendszerét mind az anyák, mind az apák számára. Lánya, Emma 2018-as születése után Marin és Räikkönen egyenlő arányban vette ki szülői szabadságát, és sokat beszélt arról, miért tartotta olyan fontosnak, hogy mindketten egyforma időt töltsenek otthon a gyermekükkel.

Marin szinte mindig higgadt, jól felkészült, és összeszedett, csak nagy ritkán merev, akkor viszont képes némi tapintatlanságra is – írja kritikusan a brit lap. 

Közismert, hogy az interjúk során személyesen ad át az újságíróknak tájékoztató dokumentumokat, amelyek felvázolják a legfontosabb érdeklődési területeit és az általa vélt legégetőbb problémákat, azt várva, hogy arra reagáljanak.

Ez a munkamorál a gyerekkorából fakad: Marin szülei elváltak, és szűkös anyagi körülmények között nőtt fel. Egy pékségben dolgozott, hogy kiegészítse édesanyja jövedelmét, majd később pénztárosként, hogy el tudja magát tartani az egyetemi évei alatt. Ő volt az első a családjában, aki diplomát szerzett. Nem véletlen, hogy az LMBTQ-jogok büszke támogatója is: édesanyja, miután elvált az apjától, azonos nemű párkapcsolatban élt.

Ironikus módon Marinnak épp az az oldala árthat, amelyet a legmagasabb állami tisztségeket betöltők ritkán szoktak a nyilvánosság előtt felvállalni: hogy társaságkedvelő, laza és nyitott.

2021 decemberében már sor került egy bocsánatkérésre, amiért egy helsinki éjszakai klubba ellátogatott a barátaival, miközben ki volt téve a Covid-19 fertőzésnek. Sőt, a hivatalos telefonja nélkül ment el szórakozni, és csak azután kapta meg az üzenetet, hogy biztosítani kell a biztonságát, miután hazaért.

A múlt héten Marin drogtesztet csináltatott (ami negatív eredményt hozott), miután olyan felvételek jelentek meg róla egy Helsinkiben található éjszakai klubban, hogy a zenészekből, modellekből és influenszerekből álló baráti körével táncol és iszik egy zártkörű bulin. Marin kezdetben megvédte magát, mondván, joga van a munkaidőn kívüli társasági élethez, és kijelentette, hogy alig ivott, s másnap reggel már ott ült az íróasztalánál. Később azonban bocsánatot kért, miután az internetre olyan fotók szivárogtak ki, amelyeken barátai félmeztelenül pózolnak a rezidenciáján.

Marin támogatói azzal érvelnek, hogy a személye elleni támadásokat a nőgyűlölet táplálja, miközben az is igaz, hogy a szexizmus kikezdte Marin kormányát.

Davosban 2020-ban, röviddel azután, hogy vezetői beosztásba került, egy beszélgetés moderátora megkérdezte Marint, hogyan működik a kormánya, amire udvarias, de megdöbbentő választ adott: „Úgy működik, mint minden kormány. Nem egy női öltöző, ahol tereferélgetünk.”

Még ugyanabban az évben Marint amiatt kritizálták, hogy egy magazin fotózásán a fekete blézere alatt nem viselt melltartót. A kritikusok azt mondják, úgy tűnik, hogy Marin a társadalom szegényebb rétegeiből álló társasággal tart kapcsolatot, és azon töprengenek, hogy felhasználhatják-e a miniszterelnök népszerűségét azok, akik a médiában akarják népszerűsíteni magukat általa.

Felvetik azt is, bölcs dolog-e, hogy hagyja magát videózni bulikon olyan emberekkel, akikben nem feltétlenül bízhat. Az időzítés sem volt megfelelő: Marin pártja lemaradt a jobbközép Nemzeti Koalíció mögött, és valószínűnek tűnik, hogy a 2023-as általános választások után már nem ő lesz a miniszterelnök.

Ugyanakkor Marint hatalmas népszerűség is övezi a videó óta, különösen a finn nők részéről, akik videókat osztottak meg magukról  #solidaritywithsanna hashtag alatt, ahogy a megszorongatott miniszterelnökük melletti támogatásként buliznak. Voltaképpen ez a bulizásról szóló vita a lényege annak, hogy mi teszi Marint olyan vonzó, de időnként megosztó vezetővé. 

Ugyanis miután miniszterelnök lett, Marin bejelentette, hogy esze ágában sincs higgadt robotüzemmódban működő politikus lenni.

Kezdetben továbbra is a magánlakásában élt, és a helyi szupermarketben vásárolt, de aztán kénytelen volt beköltözni hivatalos lakhelyére, Kesärantába, hogy jobban kezelje a Covid-helyzetet. A saját hitelességhez való ragaszkodása vezérelte Marint abban is, hogy normális társasági életet tartson fenn, még akkor is, ha az veszélyes az ő pozíciójában.

„Csak őszinte akarok lenni, és önazonos” – jelentette ki a brit Vogue-nak adott 2020-as interjújában, amivel kapcsolatban előfordulhat, hogy egyeseknek meg kell birkóznia azzal a gondolattal, a világ vezetői is élhetnek úgy, mint az átlagpolgárok, s attól még lehetnek rendes emberek.

Ám nem csak a bulizás miatt főhet Sanna Marin feje: a finn állami többségű cég, a Fortum legalább 2800 milliárd forintos mínuszba került, német leányvállalata ugyanis túl drágán vásárolt gázt, amikor csökkent az orosz szállítás. Szakértők szerint ez a legnagyobb gazdasági katasztrófahelyzet, már ami egy finn állami vállalatot érintett. Az ügy kipattanásakor Marin nyaralni ment, és nem volt hajlandó lerövidíteni vakációját emiatt, ami szintén sokaknál kiverte a biztosítékot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG