Kína ábrándokat kerget – kemény lesz az ébredés

Januárban Kína hivatalosan elismerte, hogy népessége tavaly elkezdett csökkenni – nagyjából kilenc évvel korábban, mint ahogy azt a kínai demográfusok és az ENSz előre jelezte. Ennek következményeit nehéz túlbecsülni. Ez azt jelenti, hogy Kína összes gazdaság-, kül- és védelmi politikája hibás demográfiai adatokon alapul.

Súlyos következmények

A kínai kormány közgazdászai például azt jósolták, hogy 2049-re Kína egy főre jutó bruttó hazai terméke eléri majd az Egyesült Államok felét vagy akár háromnegyedét, miközben összes GDP-je riválisának kétszeresére, sőt háromszorosára nő majd. De ezek az előrejelzések azt feltételezték, hogy Kína lakossága 2049-ben négyszer akkora lesz, mint az Egyesült Államoké.

A valós adatok azonban egészen más történetet mutatnak be. Feltételezve, hogy Kínának szerencséje van, hogy stabilizálja a termékenységi rátáját 1,1 gyermek/nő szinten, népessége 2049-ben mindössze 2,9-szerese lesz az Egyesült Államok népességének, és a demográfiai és gazdasági vitalitás minden fő mutatója sokkal rosszabb lesz.

Ezek a hibás előrejelzések nem csak Kínát érintik. Geopolitikai pillangóeffektusra utalnak, amely végső soron lerombolhatja a meglévő globális rendet. A kínai hatóságok ugyanis az emelkedő Keletbe és a hanyatló Nyugatba vetett régóta fennálló hitüknek megfelelően terveznek és járnak el.

Tévútra lépve

Hasonlóképpen, Putyin elnök úgy véli, hogy amíg Oroszország stabil kapcsolatokat tart fenn a felemelkedő Kínával, a hanyatló Nyugat nem tudja érdemben számon kérni őt Ukrajna elleni agressziójáért. Az USA pedig, amikor sietve elhagyta Afganisztánt, hogy erőforrásait Kínára összpontosítsa, lehet, hogy akaratlanul is tovább bátorította Putyint.

A népesség elöregedése tartósan jelentős visszahúzó tényező lesz Kína gazdaságában. Hiszen, amint azt Olaszország tapasztalatai is mutatják, az időskori eltartottsági ráta (a 64 év felettiek száma osztva a 15-64 év közöttiekkel) erős negatív korrelációt mutat a GDP növekedésével, csakúgy, mint a medián életkor és a 64 éves feletti idősebbek aránya.

1950-ben Japán átlagéletkora 21 év volt, míg az Egyesült Államokban 29 év. Ahogy az várható is volt, Japán ezután profitált az évek óta tartó gyorsabb gazdasági növekedésből. 1994-re azonban a legjobb korú (15-59 éves) munkaerő hanyatlásnak indult, míg az Egyesült Államok munkaképes lakosságának csökkenése 2048-ig nem várható.

1992-re Japán medián életkora 5,5 évvel haladta meg Amerikát, és időskori függőségi rátája kezdett meghaladni az Egyesült Államokét. Nem meglepő, hogy GDP-növekedése azóta is alacsonyabb, mint Amerikáé.

Japán egy főre jutó GDP-je az 1960-as amerikai szint 16 százalékáról 1995-re 154 százalékára emelkedett. A japán buborékok kipukkanása is hozzájárult ahhoz, hogy 2022-re ez a szám jelentősen visszaesett. A Felkelő Nap Országában mára a 100 éves kort megélők száma meghaladja a 90 ezret.

Hasonlóképpen, fiatal lakosságának köszönhetően Tajvan és Dél-Korea több mint öt évtizeden keresztül gyors gazdasági konvergenciát ért el, az egy főre jutó GDP az 1960-as amerikai szint 5 százalékáról 2014-re 42 százalékra, illetve 53 százalékra emelkedett.

Azóta azonban mindkét gazdaság stagnál, mivel munkaerő-állománya zsugorodott, így az USA egy főre jutó GDP-jének 30 százaléka alá süllyedt.

Kína ábrándja

Most nézzük Kínát. 1980-ban medián életkora 21 év volt, nyolc évvel fiatalabb, mint Amerikáé, és 1979-től 2011-ig GDP-je átlagosan évi 10 százalékkal nőtt. De Kína legjobb korú (15–59 éves) munkaereje 2012-ben zsugorodni kezdett, és 2015-re a GDP növekedése 7 százalékra lassult, majd napjainkra 3 százalékra.

Átlagosan 23,4 millióan születettek évente 1962 és 1990 között és ez hozzásegítette Kínát ahhoz, hogy „a világ gyárává” váljon. De még Kína saját eltúlzott hivatalos adatai is mindössze 9,56 millióra teszik a tavalyi születések számát. Ennek eredményeként a kínai feldolgozóipar tovább csökken, ami új inflációs nyomást okoz az Egyesült Államokban és máshol.

Míg Kína lakossága 1975-ben másfélszer nagyobb volt, mint Indiáé, aközben napjainkban még a kínai kormány túlzó hivatalos adatai is azt mutatják, hogy tavaly már kisebb lett (1,411 milliárd az 1,417 milliárdhoz képest). A valóságban India népessége már egy évtizeddel ezelőtt meghaladta Kínát, és továbbra is jó úton halad, és 2050-ben közel másfélszer nagyobb legyen, mint Kínáé. Átlagéletkora pedig 39 év – egy teljes generációval fiatalabb, mint Kínában (57).

2030-ra Kína medián életkora már 5,5 évvel meghaladja az Egyesült Államokét, 2033-ra pedig az időskori függőségi rátája kezdi meghaladni Amerikáét. GDP-növekedési üteme 2031-35-ben kezd Amerika alá süllyedni, ekkor az egy főre jutó GDP aligha éri el riválisának 30 százalékát – nem is beszélve a hivatalos kínai közgazdászok által jósolt 50-75 százalékról. Ha az Egyesült Államokat a világ valamelyik gazdaság megelőzi, akkor az India lesz, nem Kína.

Az biztos, hogy Kína jelentős összegeket fektet be a mesterséges intelligenciába és a robotikába, hogy ellensúlyozza az elöregedés gazdasági vonzását. De a folyamatos innováció a fiatal elmékre támaszkodik. Ráadásul a robotmunkások nem fogyasztanak, és a fogyasztás minden gazdaság fő mozgatórugója.

A téves feltételezések veszélyei

Kína hanyatlása fokozatos lesz. Az elkövetkező évtizedekben a világ második vagy harmadik legnagyobb gazdasága marad. De a csökkenő demográfiai és gazdasági ereje, valamint bővülő politikai ambíciói közötti óriási szakadék téves stratégiai döntésekhez vezethet. A múltbeli dicsőség emlékei vagy az elvesztett státusztól való félelem ugyanarra a veszélyes útra vezethetik, amelyre Oroszországot Ukrajnában.

Tehát Kína vezetőinek figyelembe kell venniük Oroszország elhibázott inváziójának tanulságait, és felébredniük a nemzeti megfiatalítás irreális „kínai álmából”. A kormány jelenlegi politikai megközelítése a demográfiai és civilizációs megroppanás képlete.

Amerika és szövetségesei – beleértve Kanadát, az Egyesült Királyságot, Ausztráliát, Új-Zélandot, az Európai Uniót, Japánt és Dél-Koreát – szintén küzdeni fognak a társadalom elöregedésével és az ebből eredő gazdasági lassulásokkal.

A világgazdaságban való együttes részesedésük már a 2002-es 77 százalékról 2021-re 56 százalékra esett, és ez a tendencia folytatódni fog. A geopolitikai következményeknek nyilvánvalónak kell lenniük. A nagyhatalmaknak  együtt kellene működniük, hogy tartós globális rendet alakítsanak ki, mielőtt erre már nem lesz erejük.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)