1p

Kína "határozottan tiltakozik" az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá - áll a norvégiai kínai nagykövetség szombaton közzétett nyilatkozatában.

Az oslói kínai nagykövetség Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtöki norvégiai látogatása során tett kijelentésére reagálva adta ki közleményét. Stoltenberg azzal vádolta Pekinget, hogy fenyegeti a vele szomszédos országokat, azokat pedig, amelyek nem hajlandóak együttműködni vele, elnyomja.

Kina erősen tiltakozik. Fotó: Depositphotos
Kina erősen tiltakozik. Fotó: Depositphotos

"Kína figyelmezteti a NATO-t, hogy hagyjon fel a térségbeli konfliktusok felkavarásával, a nyugtalanság és megosztottság előidézésével" - áll a közleményben.

Mint írják, a NATO ugyan regionális védelmi szervezet, a tömörülés egyes tagjai mégis "folyamatosan átlépik a hagyományos védelmi térségek határait, gyakran szoros katonai kapcsolatot létesítve az ázsiai-csendes-óceáni térség országaival, ami pedig a feszültség fokozódását eredményezi".

A nagykövetségi közlemény a befolyásosabb NATO-országokra és azok hatásköreire utalva úgy véli, "a nemzetközi közösség számára világos, ki jelent valódi fenyegetést a regionális és globális békére". (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG