3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sanghajban véget ért a két hónapig tartó teljes lezárás, miközben a kormányzat továbbra is rendíthetetlen elkötelezettségét hangsúlyozza a zéró koronavírus politika mellett, annak ellenére, hogy a gazdaság a recesszió szélén tántorog, és az ország egyes részein továbbra is milliók vannak zárlat alatt.

A Kínai Kommunista Párt hivatalos lapja, a People's Daily és más állami médiumok a Sanghaj védelmében elért nagyszerű eredményekről írnak, és megerősítik a koronavírus teljes felszámolására irányuló ellentmondásos politika további támogatását, amely a rendkívül fertőző omikron-variáns miatt a korábbiaknál is szigorúbb lezárásokhoz vezetett.

A héten a város 27 millió lakosa közül a legtöbben elhagyhatják a karantént, miután a napi esetszám szerdán háromhavi mélypontra, 61-re csökkent, az áprilisi 30 ezres csúcsról. A sanghaji vezetés a korábban tervezett fokozatosság és átmeneti időszak helyett most a gazdaság azonnali újraindítását erőlteti.

Ételfutár kézbesíti a rendelést egy kordonnal elkerített tömb lakójának Sanghajban 2022. március 31-én. A hatóságok Sanghajt március 28-tól két szakaszban lezárták, és felfüggesztették a tömegközlekedést a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében. Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski
Ételfutár kézbesíti a rendelést egy kordonnal elkerített tömb lakójának Sanghajban 2022. március 31-én. A hatóságok Sanghajt március 28-tól két szakaszban lezárták, és felfüggesztették a tömegközlekedést a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében. Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski

Közgazdászok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a zéró covid-politika költségei egyre nőnek, miközben a tesztelési és karanténlétesítmények széles körű kiépítése tovább rontja a normális élethez való gyors visszatérés reményét.

Kína a világjárvány 2020-as kezdete óta először, három évtized alatt pedig mindössze másodszor kerülhet recesszióba az idei második negyedévben, miután az elsőben még 1,3 százalékkal növekedni tudott negyedéves alapon.

Alicia García-Herrero, a Natixis Bank vezető közgazdásza óva intett attól, hogy V-alakú fellendülést várjunk a világ második legnagyobb gazdaságától, abban az esetben, ha marad Hszi Csin-ping elnök zéró covid-politikája. „Közgazdászként azt gondoltam, hogy az emberek mostanra megtanulták, milyen költséges a zárlat” – nyilatkozta a Financial Times számára.

Az omikron esetek márciusi megugrására válaszul mintegy 345 millió embert érintő átfogó korlátozásokat vezettek be, és közel 50 városban teljes vagy részleges zárlatot rendeltek el. Az esetek száma mára ugyan visszaesett, a zárlat alatt álló emberek száma azonban 16 városban továbbra is eléri a 133 milliót. Ennek ellenére a pekingi vezetés a vírus és a korlátozások feletti győzelmet hirdeti.

A hivatalos adatok a kínai gazdaságot sújtó jelentős csapásokat mutattak ki a feldolgozóipar, a beruházások, a szolgáltatások és a fogyasztás, valamint az ingatlanszektor kritikus mutatóiban. A Natixis nem hivatalos tömegközlekedési adatai szerint, amelyek a városok közötti és a városokon belüli mobilitást mutatják, az aktivitás a legtöbb kínai tartományban még mindig messze elmarad a járvány előtti szinttől. Kínában 2020 februárjában a wuhani sokk után a mobilitás helyreállítása sokkal gyorsabb volt, mint ez alkalommal – mondta García-Herrero.

Az elmúlt hetekben Peking egy sor ösztönző intézkedést jelentett be a gazdasági csapás enyhítésére. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök az Államtanács szerdai ülésén felszólította a tisztviselőket, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket az ösztönző politikák végrehajtásának felgyorsítására és a bénító ellátási fennakadások megszüntetésére. E felhívások azonban ellentétben állnak más magas rangú tisztviselők és az állami média figyelmeztetéseivel, miszerint bármilyen ismételt járványhullám több tízmillió idős kínai életét veszélyeztetné, akik közül sokan még három oltásadagot sem kaptak, az újabb hullám pedig túlterhelné az egészségügyi rendszert.

A 27 milliós Sanghaj nyolc új tünetmentes és öt tünetes koronavírusos esetet jelentett június 1-én.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG