Kína katonai feltartóztatásában a NATO kulcsszerepet kap

A Kínai Kommunista Párt szócsöve tegnap dicsérőleg szólt Brüsszelről és Berlinről, amiért azok Washington nyomása ellenére nem sodorják válságba kapcsolataikat Pekinggel. A pártlap szerint Kína nem veszélyezteti a világrendet, csupán az USA aggódik túlságosan saját versenyképességének csökkenése miatt. A Global Times kifejezte meggyőződését, hogy az Egyesült Államok a maga szélsőséges Kína-ellenes politikájához nem fog tudni elég szövetségest maga mellé állítani.

A NATO Ázsiában

Márpedig pont ezt célozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tegnapi interjúja, aki szerint az atlanti katonai szervezetnek együtt kell működnie Ausztráliával, Új-Zélanddal, Dél-Koreával és Japánnal. Kínára utalva hozzátette, hogy a globális erőegyensúly eltolódott és a NATO-nak meg kell őriznie a technológiai előnyét. Az EU kommunikációs hálózataiban szerepet vállaló kínai vállalatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a NATO-nak erősenie kell a kapcsolatát az Európai Unióval, hogy felmérjék a kockázatokat.

Stoltenberg a múlt héten tárgyalt Sydneyben, ahol találkozott az ausztrál miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel. Linda Reynolds védelmi miniszterrel pedig az HMAS Hobart romboló fedélzetén mélyebb katonai együttműködésről írtak alá egyezményt. Scott Morrison miniszterelnök a hónap elején jelentette be, hogy az egyre mélyebb ausztrál recesszió ellenére az elkövetkező évtizedben 40 százalékkal kívánják emelni a katonai kiadásokat, beleértve „nagy hatótávolságú csapásmérő képességek” beszerzését.

Ez magában foglalja a Washington által már 800 millió dollárért jóváhagyott 200 darab AGM-158C típusú, lopakodó, nagy hatótávolságú hajók elleni rakéták beszerzését, amelyek ezer kilométer hatótávolságúak. Az ausztrál biztonságpolitikai agytröszt, a Lowy Intézet óvatosan kommentálta a kormány terveit: „a hosszú távú csapásmérésre koncentrálás aggasztó fejlemény. Ha azt tervezzük, hogy képesek legyünk csapást mérni kínai területre, akkor számolnunk kell azzal, hogy sokkal nagyobb csapásokat kapunk viszonzásként.”

A haditengerészet blokádja

Morrison szerint az Indo-Pacifikus térség a stratégiai geopolitikai vetélkedés „epicentruma lett, hozzátéve, hogy a második világháború előestéje óta nem volt hazája olyan veszélyes helyzetben, mint napjainkban. Sajtójelentések szerint India még ezen a héten hivatalos meghívót küld Ausztráliának, hogy csatlakozzon az úgynevezett Malabar haditengerészeti gyakorlathoz. Ezt a Kína feltartóztatását szolgáló hadgyakorlatot még Washington és Új-Delhi kezdeményezte 1992-ben, amihez aztán 2015-ben Tokió is csatlakozott.

Ázsiában egy esetleges katonai konfliktus esetén Indiára és Ausztráliára jutna a feladat, hogy blokád alá vegye a Kínát ellátó déli tengeri szállítási útvonalakat, amelyen keresztül az ország létfontosságú olajkereskedelme zajlik. A kulcsfontosságú, szűk Malakkai-szoros – Szingapúr és Malajzia között –, amelyen keresztül Kína tengeri kereskedelmének 80 százaléka bonyolítódik, szintén lezárásra kerülne.

Peking ezt ellensúlyozandó 2015 áprilisban bejelentett egy nagyszabású gyorsút-vasút-olajvezeték folyosó építését (China-Pakistan Economic Corridor) Nyugat-Kínából Pakisztánba, Gwadra új kikötőjébe. Emellett két éve Peking stratégiai bombázókat telepített a Dél-kínai-tengeren elhelyezkedő, vitatott státuszú Spratley-szigetekre. A H-6K típusú nagy hatótávolságú bombázók 3500 kilométeres akció rádiusszal bírnak, így képesek elérni a Malakkai-szorost is.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)