A kis Egyesült Arab Emírségek (UAE) csupán egy millió állampolgárral rendelkezik, a Közel-Kelet konfliktusaiban azonban már évek óta központi szerepet játszik. Legyen az a jemeni proxi háború, a líbiai válság, vagy Katar pár évvel ezelőtti blokádja – az olajgazdag törpeállamot mindenhol a krízis középpontjában találjuk. De a keze ott volt az egyiptomi és a szudáni katonai puccsban és a tunéziai hatalomváltásban is.
Az agresszív külpolitikájával a UAE sok ellenséget szerzett magának, de óriási regionális befolyásra is szert tett. Míg az 1971-es függetlenné váláskor még rá volt utalva a brit védőernyőre, addig mára egy önálló katonai hatalom lett. A légiereje az USA tiszteletét is kivívta az afgán bevetéseknél és Szíriában, az Iszlám Állam elleni műveletek során. James Mattis akkori védelmi miniszter már 2014-ben „kis Spártának” nevezte az országot. Nyugati katonai szakértők a UAE haderejét az arab világ messze legjobb hadseregének tartják.
A katonaság sikeres reformja
A UAE hadereje mind Líbiában, mind Jemenben bebizonyította professzionális működését – ellentétben az egyiptomi és szaúdi partnereikkel, amelyek mind a tervezésben, mint a műveletek kivitelezésében ismételten súlyos hibákat követtek el. A UAE koronahercege, egyben haderejének főparancsnoka, Mohamed bin Zayed bin Sultan Al Nahyan (a köznyelvben MbZ) a brit Sandhurst katonai akadémián pilótának tanult és sokat tett a reformokért. Ahogyan Kenneth Pollack katonai szakértő írja a tanulmányában, MbZ meghonosította a folyamatos tanulás kultúráját a hadseregben.
MbZ 2014-ben vezette be az általános hadkötelezettséget, abban az időben arra panaszkodva, hogy a fiatalok között túl sok „a dagadt és a lusta”. Valóban, a fiatalok hozzá voltak szokva, hogy zsíros kormányzati állásokban mulassák az időt. A sorkötelezettséggel MbZ a fegyelmet, a csoportszellemet és a nemzeti összetartozás érzését erősítette meg a felnövő generációban.
Új kurzusra állva
De a COVID járvány csapása, az Ábrahám Egyezmények és Biden elnök hatalomra kerülése pozíciója újragondolására késztette a UAE vezetőit. Mára megértették, hogy a regionális polarizáció - legyen az a török-katari tengely, a szaúdi-UAE-egyiptomi-bahreini szövetség, avagy az iráni tengely – csak ártott a régió stabilitásának és negatívan befolyásolta ezen országok költségvetési helyzetét. Nem utolsósorban pedig ezek a marakodások holtpontra jutottak, legyen szó akár a jemeni, akár a líbiai proxi háborúkról.
A UAE nemzetbiztonsági tanácsadója, Tahnun sejk Teheránban a múlt hónapban tárgyalt iráni kollégájával, miközben a két ország külügyminisztere egy hónapon belül kétszer tárgyalt egymással telefonon.
Tahnun sejk tavaly már tárgyalt egy másik, – a Muszlim Testvériség miatt korábban ellenséges - országban is, amikor Erdogan elnök fogadta Ankarában. Ez előkészítette MbZ tavaly decemberben lezajlott történelmi látogatását Ankarába.
A vadászgép beszerzés szürreális fordulatai
Az utóbbi hetekben aztán elképesztő pávatáncot láthattak a szakértők a UAE részéről az 5. generációs vadászgép beszerzésének ügyében. A múlt hónapban megszakadtak ugyanis a tárgyalások Washington és a UAE között az F-35-ös lopakodó vadászgép és harci drónok beszerzése ügyében, amelynek értéke 23 milliárd dollár lett volna. Amerikai oldalról attól tartottak, hogy a UAE és Kína közötti, egyre erődöső kapcsolat miatt nem szerencsés eladni csúcstechnológiájú fegyvert az országnak. Ráadásul az USA újonnan átgondolta, hogy hogy – Ábrahám Egyezség ide vagy oda - Izraelnek a térség legmodernebb hadseregével kell rendelkeznie.
A UAE nem sokat teketóriázott és már tárgyalásokat folytat Moszkvával, az új orosz lopakodó „Su-75 Sakkmatt” (Checkmate) vadászgép közös gyártásáról. Ez az orosz felet segítheti saját védelmi iparának további erősítésében, míg a UAE csökkentheti túlzott függőségét az amerikai vadászgépektől. Ha sikerül megegyezni, az a UAE katonai iparának is komoly lökést adna, amint az ország egyébként is diverzifikálni akar az eddigi olajállam státuszból.
Kérdőjelek a gép körül
Az első repülést az orosz gyártók 2023-ra datálják, és noha optimistán hangzik, 2027-től már a szériagyártásra kerülhet sor az orosz távol-keleti régióban lévő Komszomolszk „Jurij Gagarin” repülőgépgyárában, ahol egy bemutató példány már el is készült.
Hogy ez mennyire reális, azt majd az idő dönti el, csakúgy, mint a gép költségeit, amelyek számszerű adatai ugyancsak túlzott optimizmusra utalnak. Tény, hogy egy sor már kifejlesztett, meglévő technológiát alkalmaznak, de a darabonkénti 25-30 millió dolláros beszerzési ár és az F-35-höz képest egyhetednyi üzemeltetési költség kissé hihetetlenül hangzik.
Érdekes módon az exportesélyeket viszont visszafogottan becsülték meg az oroszok, a főtervező szerint a következő 15 évben 300 darab Szu-75 eladásával számolnak, ami nehezen hozza majd vissza a befektetést, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy egyelőre orosz állami pénz nincs a projektben, a finanszírozást a programban résztvevő cégek végzik.
Tovább csúszik az indulás. 
