5p
Ma eldőlhet egy újabb szíriai offenzíva sorsa és hárommillió ember élete három elnök találkozóján. Könnyen újabb menekülthullám indulhat, a kérdés, Erdogan török elnök ezt hogyan kezeli. Beengedi-e, továbbengedi-e őket. Közben a szíriai rezsim megkezdte az áldozatai hozzátartozóinak kiértesítését, gyanúsan sok embernek állt le csak úgy hirtelen a szíve.
A szíriai Aleppó keleti városrészének lakói az utcán a rommá lőtt negyedben 2016. december 14-én. Fotó: MTI/EPA

Irán, Törökország és Oroszország legfelsőbb szintű képviselői ma tanácskozást tartottak Idlib szíriai tartomány jövőjéről Teheránban – jelentette a Reuters. Eközben a szíriai és az orosz légierő már napok óta bombázásokkal készítik elő a terepet egy offenzíva előtt.

Idlib tartományt a szíriai felkelők utolsó fellegvárának nevezik, ennek elfoglalása az utolsó nagyobb csata lehet a szíriai polgárháborúban. A terület Törökországhoz van közel, és amennyiben itt súlyos harcok lesznek, újabb menekülthullám indulhat meg. Erre figyelmeztetett már az ENSZ is, amelynek Biztonsági Tanácsa is ma ül össze a konfliktus kapcsán.

Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdogan török és Hassan Rouhani iráni elnökök, akik közül az orosz és az iráni az Asszad-rezsim támogatói, most eldöntheti a hét éve tartó, a Reuters szerint félmillió alottat és 11 millió menekültet eredményező háború befejezésének módját. “Három ember tárgyal hárommillió sorsáról” – írta a Der Spiegel Online.

A németek, ha kell, segítenek

Irán és Törökország erősítheti befolyását a térségben, ha segítségükkel a tartományt sikerül visszajuttatni az Asszad-rezsimnek. Törökország viszont inkább a békés konszolidálódásban lenne érdekelt, mert egy újabb menekülthullám érzékenyen érintené.

Németország is kiemelt figyelemmel kíséri az eseményeket, ahogy általában mindig Törökországot és a menekültkérdést. A külügyminiszter már célzott rá, hogy készek további segítséget nyújtani, ha a menekültek száma tovább nőne.

A törökök türelme elfogyott

Egy offenzíva esetén újabb százezrek menekülhetnek el Szíriából – írta a német N-Tv.de. Idlibet iszlamista csoportok uralják, de hárommillió civil is él ott, és ha tarthatatlanná válik a helyzetük, a legközelebbi menekülési útvonal Törökország felé vezet. (Az archív térképen a tartomány északon, zölddel.)

A Szíriát uraló erők területei. Forrás: liveumap.com

Korábban a törökök muszlim kötelességüknek érezték a szíriai menekültek befogadását, de a hangulat, az ország romló gazdasági helyzetétől talán nem függetlenül, megváltozni látszik. A német lap idéz egy felmérést, amely szerint az AKP, Erdogan elnök pártja tagjainak nyolcvan százaléka szerint az elnöküknek haza kéne küldenie a szíriaiakat.

Erdogan két tűz között

Törökország a határ mentén korábban falat épített, és az utóbbi időben állítólag újabb csapatokat küld a határvidékre, így nem biztos, hogy Erdogan beengedi egyáltalán az új menekülteket. Két tűz közé került, mert ha beengedi őket, az a belpolitikában kellemetlen, ha nem, az a külföld felé. Márpedig a külfölddel való viszonya már így is problémás.

Putyinnál van a kulcs?

Törökország még korábban küldött Idlib tartományba csapatokat, amelyek ott afféle békefenntartó, szétválasztó funkciót töltenek be a felkelők és a szíriai kormánycsapatok között. Egy török lap már azt is felvetette, nem lesz-e hivatalos háború Törökország és Szíria között. A lényeg azonban a német lap szerint az, mit csinál Oroszország.

Kísértenek a halottak, Asszad lezárná a tömegsírokat

Az Asszad-rezsim a háború alatt több tízezer ellenfelét végeztette ki, sokukról éveken keresztül semmi híre nem volt a hozzátartozóknak – írta a német N-Tv.de. Most a nyilvántartások frissítését és a hozzátartozók szűkszavú értesítését kezdték meg, állítólag a szíriai titkosszolgálatok szállítják az adatokat hozzá. Sok áldozatnál egyszerűen csak “szívleállás” és egy dátum szerepel az értesítésben, pedig minden bizonnyal politikai kivégzésekről van szó.

A feltételezések szerint a rezsim ezzel is próbálja lezárni a háborús időszakot, a múltat, eltüntetni saját nyomait. Emberi jogi szervezetek becslései szerint 80 ezren tűnhettek el örökre a rezsim börtöneiben, mások ezt százezerre teszik. Az egyik szervezet a világ legnagyobb terroristáinak nevezte Asszadot és az embereit.

A brit The Guardian 2015-ben egy szír katonai fotóssal készített interjút az ottani borzalmakról, “Caesar” álnéven, aki megkínzott emberek holttesteit fényképezte éveken keresztül. Mintegy 50 ezer ilyen fotót sikerült kicsempésznie az országból, bizonyítékaként annak, ami ott folyik.

A Wikipedián egyébként külön szócikk szól a szíriai mészárlásokról, az 1982-es "Hama mészárlás" áldozatainak számát például 10 ezer és 40 ezer közé teszik. Ennél a szíriai kormány számolt le iszlamista ellenségeivel, romba döntve közben egy egész várost.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG