Trump elnök múlt pénteken bejelentette, hogy nem írja alá az iráni atommegállapodást. Kitűnően példázza a Washingtonban és különösképpen a Fehér Házban uralkodó elképesztő állapotokat, hogy ez a jogsértő lépés egyáltalán bejelentésre kerülhetett. A világon ugyanis egy országnak sincs hatalma a megállapodás felrúgásához, mivel azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa hagyta jóvá.

A nemzetközi közösség 13 év egyeztetés után írta alá az atomalkut, tehát az nem kétoldalú megállapodás eredménye. A brit, a német és a francia vezetők azonnal közös nyilatkozatban ítélték el Trump lépését. Az európai vezetők abban bíznak, hogy az elnök még valamennyire kordában tartható külügyminisztere, védelmi minisztere és nemzetbiztonsági főtanácsádója által, akik jelenleg nem támogatják a megállapodás felrúgását.

A német figyelmeztetés

Ha az európai biztonságról van szó, mindig érdemes egy pillantást vetni a svájciak álláspontjára. De ha világháborúról, akkor a németek véleménye mellett nem lehet elmenni. Ezért is figyelemreméltó, amikor a vezető német üzleti lap, a Handelsblatt szerint a jelenlegi helyzet rosszabb, mint 1914-ben, hiszen akkor csupán belecsúsztunk a konfliktusba, most pedig mindenki szeme láttára Trump küld hadüzenetet a krízisrégióba.

A lap szerint az USA semmit sem tanult a történelemből: George W. Bush nemzetközi felhatalmazás nélkül masírozott be 2003-ba Irakba, amely belobbantotta a Közel-Keletet. De Washington azóta is elősegíti terrormilíciák létrejöttét, mint például az Iszlám Állam esetében. Kemény szavak ezek, amelyek jól mutatják, milyen szintű lett a bizalmatlanság Berlin és Washington között az utóbbi időszakban.

1914-2017

De Berlin nincsen egyedül ezzel a véleményével, hiszen Stephen Walt, a Harvard egyetem professzora – és az USA egyik legprominsebb biztonságpolitikai szaktekintélye - is hasonló véleményt hangoztat. Walt kísérteties hasonlóságot fedez fel Trump elnök és II. Vilmos német császár között, aki országát belevitte az első világháborúba.

Mindketten a maguk módján eszes emberek, de képtelenek türtőztetni magukat éles helyzetekben és ezzel aláássák országaik nemzetközi imázsát és pozícióját. Walt idézi Thomas Nipperdey történészt, aki így jellemezte II. Vilmost: „felületes, lobbanékony, nyughatatlan, a komolyság mindenfajta mélységei nélkül, a kemény munka irányába mindenfajta vágy nélkül, a józanság, egyensúly és határok érzéke nélkül, de egyáltalán a realitás és a reális problémák felismerése nélkül. Ellenőrizhetetlen, alig képes a tapasztalatokból tanulni, de kétségbeesetten keresi a tapsot és a sikert.” Nos, ezt Trump személyes aktájába is egy az egyben át lehet emelni.

Cézár lesz gyorsabb, vagy Brutus?

De Walt szerint az 1914-es Német Császárszág és a 2017-es USA is nyugtalanító párhuzamokkal bír. Mindkét országban túlzott a katonaság befolyása, egyenesen „állam az államban”. Mind II. Vilmos, mind Trump leépíti a diplomáciát és nem hisz a tárgyalásos rendezésben. Mindkét ország túlhangsúlyozza a rá néző biztonsági veszélyeket, miközben elhanyagolja vagy lenézi a diplomácia szerepét.

Káncz Csaba

Sőt Walt szerint míg a német politikai osztály viszonylag sikeresen elszigetelte a császárt a politikai döntéshozataltól, addig az USA-ban ez nem sikerül. Trump képes lépéseivel aláásni az USA nemzetközi tekintélyét, összedönteni az iráni atomalkut és olajat önteni a koreai válságra. Nem véletlen, hogy a Vanity Fair óriási figyelmet keltő friss beszámolója szerint Trump kabinetfőnöke és a védelmi miniszter már arról is tárgyalt, mit tegyenek, ha Trump elrendelné az Észak-Korea elleni megelőző atomcsapást. Az országot vezető szűk elitet annyira aggasztja Trump viselkedése, hogy saját kormánya fordulhat szembe vele.

Washingtonban Brutus és társai tehát már fenik a kardjukat, kérdés, hogy még időben érkeznek-e?

Káncz Csaba jegyzete