3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A bajor konzervatív CSU által vezetett belügyminisztérium „nyomatékosan támogatja” Schuster kezdeményezését. A szélsőséges iszlamizmus egyre nagyobb gondot jelent a német iskolarendszerben. A német politikai vezetés most úgy tesz, mintha az arab bevándorlók által keltett antiszemita hullám meglepetésként érte volna – pedig elég lett volna még időben Franciaországra pillantaniuk.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

A német belügyminisztérium támogatja az ország zsidó szervezeteinek azon felhívását, miszerint utasítsák ki az országból azon migránsokat, akik nem tiszteli a német a német értékekeket. Josef Schuster, a németországi Zsidó Központi Tanács vezetője a hétvégén leszögezte, hogy az antiszemitizmus leküzdésére nem elegendő a büntetés és megrovás. „Akik tudatosan és ismételten megsértik társadalmi konszenzusunkat, azoknak meg kell vonni a tartózkodási engedélyét”.

Nyomatékos támogatás

A bajor konzervatív CSU által vezetett belügyminisztérium „nyomatékosan támogatja” Schuster kezdeményezését. A migránsok antiszemitizmusának ügye az utóbbi hetekben került a német nagypolitika homlokterébe. A Bild napilap két hete számolt be arról, hogy egyre nagyobb gond ugyanis a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben.

Káncz Csaba

A lap ismertet több esetet, amelyekben közös elem, hogy muzulmán vallású tanulók lépnek fel nem muszlim tanulók, elsősorban zsidó gyerekekkel szemben sértő, fenyegető vagy erőszakos módon. A Bild egy meg nem nevezett biztonsági szerv belső elemzésére hivatkozva azt írta, hogy a hatóságok nyomon követik a fejleményeket és aggodalommal regisztrálják, hogy egyre több iskolában történnek antiszemita vagy keresztényellenes incidensek.

Az esetekkel kapcsolatban növekvő számban azonosítanak a menekültválság révén Németországba érkezett személyeket, és a konfliktusok három jellemző formáját tapasztalják.

A legkevésbé súlyos az úgynevezett asszimiláció, ami azt jelenti, hogy az illetők megpróbálják az iszlám felé terelni környezetük nem muszlim tagjait. A második forma a környezet tagjainak gyötrése, szekálása, az úgynevezett mobbing, ami a zsidók, keresztények vagy más, nem muzulmán vallású személyek elleni szóbeli erőszakot jelent. A harmadik a tettlegesség, az „etnikai-kulturális vagy vallási motivációjú” testi erőszak – idézte a Bild az elemzést.

Extrém biztonsági kockázatok

A dokumentumban kiemelték, hogy a migrációs válság révén 2015 januárja óta az országba érkezett mintegy 1,5 millió ember jellemzően olyan országból származik, ahol az antiszemitizmus és a kereszténygyűlölet az állami ideológia része. Ez a viszonyulás a családokon keresztül a gyermeknevelésben, és így az iskolákban is megjelenik.

A német politikai vezetés most úgy tesz, mintha az arab bevándorlók által keltett antiszemita hullám meglepetésként érte volna. Holott elég lett volna még a Willkommenskultur kezdetén Franciaországra pillantania, ahol a zsidóság negyede már a kivándorlást fontolgatja az egyre jobban elharapózó antiszemita hullám miatt. Egy 85 éves Holokauszt-túlélőt éppen két hete gyilkoltak meg és égették el a saját lakásában Párizsban. Valóban, a schengeni információs rendszer (SIS) legújabb jelentése szerint tavaly Franciaországban 78 619 személyt tartottak nyilván, mint extrém biztonsági kockázat.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG