2p

Fokozza a jelenlétét és a tevékenységét Észak-Koszovóban a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő (KFOR), egyben arra szólította fel Belgrádot és Pristinát, hogy térjen vissza a párbeszédhez, ugyanis ez az egyetlen módja a tartós béke és a stabilitás biztosításának.

A KFOR keddi közleményében emlékeztetett arra, hogy küldetésének célja a biztonságos környezet fenntartása, valamint minden, Koszovóban élő ember szabad mozgásának biztosítása. "A döntés a koszovói rendőrséget ért szeptember 24-i erőszakos támadás, illetve a térségben megnövekedett feszültségek miatt született. Ez észszerű lépés annak érdekében, hogy a KFOR biztosítsa a kellő erőt, képességet és rugalmasságot küldetésének teljesítése érdekében" - indokolta a lépést a KFOR.

A tájékoztatás szerint Nagy-Britannia néhány napon belül körülbelül kétszáz katonát küld, hogy a most szolgálatot teljesítő 400 katonához csatlakozzanak, de más szövetségesek is küldenek majd katonákat. Szeptember 24-én szerb nemzetiségű maszkos fegyveresek és koszovói rendőrök között alakult ki tűzpárbaj Észak-Koszovóban, amely egész nap tartott. Egy rendőr meghalt, egy megsebesült, négy támadót pedig lelőttek. Milan Radoicic, a Szerb Lista nevű koszovói kisebbségi szerb párt azóta lemondott alelnöke beismerte: ő szervezte a támadást. Mint mondta: a belgrádi vezetésnek semmi köze sem volt az akcióhoz. Belgrád is tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz, ám Pristina szerint Belgrád politikailag és pénzügyileg is támogatta a fegyvereseket, a cél pedig Észak-Koszovó bekebelezése volt.

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban zavargások törtek ki május végén, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta észak-koszovói térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatalukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a KFOR katonáira támadtak, akik közül 20 magyar katona sebesült meg, többen közülük súlyosan.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG