Ritkán vehető annyira biztosra egy jegybanki lépés, mint az, hogy az MNB Monetáris Tanácsa mai ülésén kamatot emel. Ezt ugyanis már hetekkel ezelőtt bejelentette. Először, úgy jó öt hete, május 17-én a monetáris politikáért felelős MNB-alelnök, Virág Barnabás mondta azt a brit Reuters hírügynökségnek, hogy mivel az inflációs kockázatok március óta emelkednek, azokra a jegybankárok az alapkamat emelésével reagálnak. Majd nyolc nappal később a Monetáris Tanács jelentette ki az aznap esedékes kamatdöntő ülése után kiadott közleményében, hogy „az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében proaktív módon készen áll a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására”.
Igaz, arra nem tért ki, hogy a szigorítás mire vonatkozhat, ám Virág kijelentéséből arra lehetett következtetni, hogy az alapkamatot emelik meg, s nem a kereskedelmi bankok által az MNB-nél elhelyezett betétekre fizetnek többet. Legalábbis első körben, hiszen nem kizárt, hogy az alapkamat-emelés után két nappal esedékes betéti tenderen az utóbbi, tavaly szeptember óta a jegybanki alapkamatnál 0,15 százalékponttal magasabb, 0,75 százalékos rátát is feljebb tolják. Mindenesetre az üzenet egyértelmű: az alapkamat lesz immár nemcsak hivatalosan, hanem a gyakorlatban is az irányadó ráta. Annak ellenére, hogy az durván feleakkora pénztömegre van hatással, mint az egyhetes betétek.
Aztán további két hét elteltével, június 9-én néhány órán belül egyszerre két konferencián is újabb megerősítést kaptunk a kamatemelésre. A korábbi forgatókönyvet lemásolva előbb Virág közölte szinte tényként, hogy a Monetáris Tanács következő, június 22-én esedékes ülésén megemelik az alapkamatot. Majd alig néhány órával később főnöke, Matolcsy György MNB-elnök lengette be, hogy monetáris politikai fordulatnak kell történnie. Igaz, ő kevésbé konkrétan (vagy ha úgy tetszik: óvatosabban) fogalmazott, midőn azt mondta, „amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre”. Indoklásként pedig Matolcsy annyit osztott meg a hallgatósággal, hogy az infláció tartós megemelkedése veszélyeztetné a kilábalást, a kamatemelést elbírná a magyar gazdaság és "kötelezővé is teszi" az inflációs veszély.
Erre az inflációs veszélyre az MNB már korábban is felhívta a figyelmet, mindenekelőtt tavaly decemberben, majd idén márciusban, a jegybanki stáb által három havonta elkészített inflációs jelentés legfrissebb verzióinak publikálásakor. Csakhogy míg egy ideig a jegybankban úgy vélték, az infláció – alapvetően a koronavírus-járvány által alacsonyra levitt bázis miatt – átmenetileg emelkedhet csak meg, s kerülhet a Monetáris Tanács által immár nem tolerálható 4 százalékos felső szint fölé, addig az áprilisi adatok láttán az MNB már úgy ítélte meg, ez a pénzromlás tartósabb lehet, amit a májusi adatok aztán megerősítettek. Merthogy a Központi Statisztikai Hivatal áprilisban és májusban is 5,1-5,1 százalékos éves fogyasztóiár-indexet tett közzé. De ami talán még ennél is lényegesebb: az MNB által leginkább figyelt, adószűrt maginfláció egyik hónapról a másikra megugrott, annak ötödik havi értéke 0,3 százalékponttal lett magasabb a negyedik havinál, 3,4 százalék.
Az inflációs nyomást kétségtelenül enyhítette, hogy a forint március végétől jelentősen erősödött – részben a jegybanki kommunikáció, például Virág bevezetőben említett nyilatkozata, részben a kedvező piaci hangulat hatására –, így az euró árfolyama a 370 forintos szinttől fokozatosan eltávolodva, június első felében már 350 alá került. Ez ugyanis azt jelentette, hogy a behozatalért kevesebbet kellett fizetni – ami az erősen importfüggő magyar gazdaságnak nem elhanyagolható szempont.
Ám az utóbbi napokban a forint valamelyest visszagyengült, igaz, a 354-es euróárfolyam még így is sokkal kedvezőbb a hónapokkal ezelőttinél. A gyengülés a nemzetközi piaci hangulat romlásának is betudható. Mindenekelőtt annak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed múlt heti ülésén az derült ki, hogy bár rövid távon továbbra is laza marad, 2023 végéig két kamatemelést is végrehajt. Ezt ugyanis későbbre várták a piacok, mely csalódottság az egyes eszközök árában is megmutatkozott, egyebek mellett a forint kurzusában is.
Ezt a leértékelődő folyamatot állíthatja, illetve fordíthatja meg a kamatemelés, ami szinte biztosra vehető. Csupán annak mértéke tűnik kérdésesnek, vagyis, hogy a korábban belengetett 0,15 százalékos mostani, valamint az azt júliusban követő ugyanilyen mértékű lazítás elegendő lesz-e. Az lehet az opció, hogy az MNB már most egy lépésben 0,6-ról 0,9 százalékra srófolja az alapkamatot. Sőt, akár még feljebb. A Monetáris Tanács ülésének közeledtével ugyanis már a szükséges összmértékről is eltérnek az álláspontok, akad olyan, aki szerint már szerdától 1 százalék lehet az alapkamat. Abban viszont konzenszus van a piacon, hogy a 2011 decembere óta nem látott lépéssel egy kamatemelési ciklus indulhat el, amely során ez év végén akár 1,75, míg 2022 decemberében 2 százalék lehet az irányadó ráta.
Az nehezen képzelhető el, hogy a Monetáris Tanács nem nyúl az alapkamathoz – már csak azért sem, mert ez esetben az elemzők a forint jelentős gyengülését vizionálják. Ami csak tovább fokozhatná az inflációs nyomást, márpedig pont ezt tartja nem megengedhető szintűnek az MNB.
Kevesebb figyelmet kap, de azért az sem elhanyagolható, hogy szokás szerint ugyancsak ma válik ismertté a csütörtökön publikálandó inflációs jelentésből, mekkora inflációt és GDP-t vár az MNB. Három hónappal ezelőtt például a jegybank az idei évre 3,8-3,9 százalékos éves átlagos inflációt és 4-6 százalékos gazdasági növekedést jelzett előre, de az utóbbi hetekben szinte már csak a 6 százalékos GDP-mértéket emlegetik a Szabadság téren dolgozók. Ami magasabb a kormány által vártnál – elég csak emlékeztetni arra, hogy például Orbán Viktor a családok által 2021-ben befizetett adók visszafizetését legalább 5,5 százalékos idei gazdasági növekedéstől tette függővé.
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól. 
