2p
Nem értünk egyet a kvótával.

Magyarország tudomásul veszi a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de egyáltalán nem ért vele egyet, a jogi és politikai harc pedig sok szempontból még csak most kezdődik az uniós menekültügyi kvóták ellen - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán a belga fővárosban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a migrációs válság vonatkozásában Magyarország egyike volt azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek mindent megtettek kötelezettségeik teljesítése érdekében.

"Magyarország lelkiismerete tiszta. Azt látjuk, hogy a magyar határintézkedések működnek. Bebizonyosodott, hogy a magyar javaslatok működőképesek" - fogalmazott.

A magyar kormány elutasítja a szolidaritás új, egyoldalú és elfogult meghatározását, amely kizárólag a kvótarendszerben való részvételre szűkítené le a fogalom definícióját.

Hétfőn Kecsmár Krisztián, az IM európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára is szó szerint azt mondta, mint most Kovács Zoltán. Részletek >>>>

Folyik a pénz...

A szóvivő szerint az uniós dokumentumokban nincs definiálva a szolidaritás fogalma, a magyar kormány szerint azonban annak a fő fokmérője az, hogy valamely ország betartja-e a már létező szabályokat vagy sem, márpedig Magyarország az elmúlt két évben 883 millió eurót (270 milliárd forintot) költött a határvédelemre, s ezzel nemcsak magát, hanem például Ausztriát és Németországot is védte.

Ezek csak a rendkívüli költségek, amelyekben ugyan benne van a határkerítés építésére fordított pénz is, de nem az teszi ki az összeg legnagyobb részét, ezért Magyarország szolidaritást vár a többi tagállamtól és az uniós intézményektől.

Jöhet-e a magyar euró? >>>

Kovács Zoltán emellett kijelentette: az Európai Uniónak is érdeke lenne a józan hozzáállás, a migrációs helyzet ugyanis még mindig fenntarthatatlan. Érthetetlen, miért akar az EU olyasmit ráerőltetni a tagállamokra, amelyet több ország is világosan elutasít. Konszenzusos döntéshozatalra lenne szükség, illetve észszerű és végrehajtható döntésekre.

Még biztos nem lesz eurónk

Újságírói kérdésre válaszolva a kormányszóvivő elmondta, a hatályos uniós szerződések értelmében nem kérdés, hogy Magyarország egyszer be fogja vezetni az eurót, de jelenleg ez nem áll érdekében az országnak, sok még a tennivaló.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG