4p

Az esküvők megrendezése az egyik legjövedelmezőbb turisztikai-vendéglátós ágazat. A vőlegény és a menyasszony összes kívánsága teljesül ilyenkor, ám sokan nem emeletes tortára vágynak, sőt, arra sem, hogy Bali homokos strandjain andalogjanak. Inkább elmennek néhány barátjukkal a világ másik végébe, az örök fagy birodalmába.

A White Desert luxus antarktiszi expedíciókra szakosodott utazási iroda kitalálta a The Happiest Day-t, az esküvő ünneplésének teljesen új módját – írja a Robb Report. Itt nemcsak a menyasszony ruhája fehér, de az egész táj az. Az iroda egyébként 18 éve működik, és évente mintegy 250 vendéget utaztat e szuperhideg tájra.

Megérkezett a násznép. Fotó: Robb Report
Megérkezett a násznép. Fotó: Robb Report

Maga az út a dél-afrikai Fokvárosból indul, ahol a fiatal pár és társasága (maximum 12 fő) először megpihennek egy butikhotelben, majd magánrepülőgépre szállnak, és nekivágnak az ötórás repülőútnak az Antarktisz felé. Természetesen előtte biztonsági eligazítást tartanak számukra a szervezők, és az utasbiztosítással foglalkozó cégeknek sem lehet ez rossz üzlet.

Koktélozás 10 ezer éves jégkockával

Ahogy a szaklap javasolja, lehetőleg ablak melletti ülést válasszon a menyasszony, mert a jéghegyekkel körülvett, világítóan kékes árnyalatú jégre épült Wolf's Fang hegy közelében való landolás páratlanul látványos. A megfagyott gleccserek és a monolitszerű hegyek karéjában lévő kifutópálya bizonyára a legcsúszósabb a világon.

Az Antarktiszra a nyári hónapokban érdemes utazni, mert a nap 24 órán keresztül süt, ilyenkor lehetővé válik, hogy sok időt szánjon a násznép, különféle érdekes programokra.

Az esküvő egy reggelivel kezdődik, majd következik egy kirándulás a közeli nunatakhoz – a jégsapkából kiugró hegyhez –, ahol pezsgőpiknik várja a vendégeket a Snow Lounge-ban. Ha ennél többre vágyik az éhes turista, az is megoldható: felár ellenében komplett étkezést kap, a koktéljába pedig 10 ezer éves jeget. 

De aligha utazik valaki az Antarktiszra csak azért, hogy pezsgővel koccintson. Számos aktív tevékenységet és sportlehetőséget kínálnak a szervezők, mint például kirándulás terepjáróval,  jégalagutak felfedezése, valamint kerékpározás a jéghegyen, még mielőtt valaki a meleg Fokvárosra gondolna, és a hazautazáson törné a fejét.

Nézze meg a császárpingvineket is!

Az antarktiszi esküvő, ha nem is kerül annyiba, mint egy űrutazás, természetesen nagyon drága: az alapára fejenként – magyar forintban – valamivel több, mint hat és félmilliót kóstál, de ha egy nap túl zsúfolt lenne ahhoz, hogy minden tervezett programot  beiktassanak, az ott tartózkodás több napra is meghosszabbítható. 

Egy nyolcnapos kaland, amikor császárpingvinekkel is barátkozhatnak a turisták, még borsosabb árú, körülbelül 40 millió forint,  de garantáltan egy életre szóló emlék marad.

A vendégek az Echoban szállnak meg, egy teljesen új táborban, ahol az űrturizmus által ihletett fűtött alvókapszulákban hajthatják álomra a fejüket. De sokan az eredeti tábort, a Whereawayt választják. Mindkét helyszín magas szintű komfortot nyújt, ínyenc ételekkel – és ráadásul mindezt úgy építik fel, hogy amikor vége a bulinak, szétszedik az egészet, és nyoma sem marad az örök jég birodalmában.

Biliárdozzon a kutatóbázison!

Aki a világ legdélebben fekvő bárját is meg akarja látogatni, annak a Vernadszkij kutatóbázison található vendéglátó helyét ajánlják, amelyet 1947-ben brit favágók építettek. Amikor „1996-ban Ukrajna egy fontért megvásárolta az egész kutatóbázist” (!), a bár üzemeltetését is átvette. A rusztikus belső teret, a híres sarki expedíciókat ábrázoló fotókkal és ukrán zászlókkal díszítették. A házi készítésű vodkát felszolgáló bárban egy biliárdasztal is található. Amikor éppen nem a golyóra figyel valaki, az ablakon kitekintve tanulmányozhatja, hogyan játszanak a pingvinek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG