Magyarország árulása és a G7 csúcstalálkozó

Ma kezdődött a G7 országok vezetőinek háromnapos csúcstalálkozója Hirosimában. Az idei helyszín jelképesnek tekinthető az erősödő nagyhatalmi verseny idején. Végül is ez az a japán város, amelyre az Egyesült Államok ledobta első atombombáját a második világháború utolsó napjaiban.

A megbeszéléseken kulcstéma lesz az ukrajnai háború, a G7 országok Kínához való viszonya, a nukleáris lefegyverzés kérdése és a klímaváltozás kihívása is. A Reuters értesülése szerint a G7-ek vezetői megvitatják egy ukrajnai nemzetközi békecsúcs megtartásának javaslatát. Zelenszkij ukrán elnök az utóbbi órák híre szerint Hirosimába utazik, hogy részt vegyen a csúcstalálkozó ülésén.

Ukrajnáról beszélnek, Kínára gondolnak

Kína kapcsán a G7-ek egyrészt az ázsiai ország által gyakorolt „gazdasági nyomásgyakorlás„ ellen szeretnének fellépni. Különösen a globális ellátási lánc Kínától való függőségét szeretnék csökkenteni, miközben a Globális Dél felé nyitnának, amelynek különösen fontos szerepet szánnak a jövőben. Másrészt, az Oroszország ellen kivetett szankciók megkerülése kapcsán is igyekeznek majd elmarasztalni Kínát és konkrét lépéseket is hozni ezen a területen.

De vajon hatással lehetnek-e a G7 csoport összetartására az európai nézeteltérések a Pekinggel fenntartott kapcsolatok kezelésével kapcsolatban? Az elmúlt hetek ugyanis arra mutattak rá, hogy a Kínáról szóló európai párbeszédet inkább a viták dominálják, a Brüsszelből érkező erős politikai jelzések ellenére.

EU divergenciák

Az EU 2019 óta egyidejűleg partnernek, versenytársnak és rendszerszintű riválisnak minősíti Kínát. Ez a „hármas” akkor is a helyén maradt, amikor az EU megkezdte a legnagyobb kereskedelmi partnerével szembeni megközelítésének újraértékelését. Noha széles körű egyetértés van abban, hogy az utóbbi két kategória most már háttérbe szorítja az előbbit, az EU továbbra is nagy hangsúlyt fektet a Kínával való együttműködésre.

Elvileg az EU tagállamai is támogatják a „kockázatmentesítés” stratégiát mind gazdasági, mind stratégiai értelemben. Az ilyen megközelítés közelmúltbeli példái közé tartoznak az olyan intézkedések, mint a Kínától való függőség csökkentése a kritikus nyersanyagok tekintetében, és a jövőbeni kínai gazdasági kényszer megelőzése. Szintén terítéken van a kimenő befektetések átvilágítása „kis számú érzékeny technológiák” számára – hasonlóan ahhoz, amit az Egyesült Államok jelenleg bevezet.

De az EU politikáját nagyrészt mozgató francia–német „motor” továbbra is hajlandó erősen Kínára fogadni. Főleg a német multinacionális konglomerátumok nem hajlandók alternatívát találni a jövedelmező kínai piac helyett, miközben Olaf Scholz kancellár a hírek szerint az Átfogó Befektetési Megállapodás (CAI) újraélesztése mellett áll.

Macron elnök közben ismét felszólította Európát, hogy fejlesszen ki „stratégiai autonómiát” – az Egyesült Államoktól távolodva. Sok szövetségeshez hasonlóan ezeket a politikai irányzatokat részben a Trump(izmus) visszatérésétől való félelem táplálja.

Stratégiai autonómia

De nehéz belátni, hogy Európa hogyan tudná egyszerre elérni mindhárom politikai célját: leválasztani Kínát Oroszországról, fenntartani a fontos gazdasági kapcsolatokat, és mérsékelni a gazdasági függőséget. Eközben Hszi biztosnak érzi magát abban, hogy folytathatja barátságát Oroszországgal, miközben kihasználja a belső európai megosztottságot.

A kelet-közép-európai országok az utóbbi időszakban több okból is hűvösebben viszonyulnak Kínához. Az egykori „17+1” mechanizmus nem hozott ígért kiterjedt gazdasági hasznot. Aztán jött Kína Litvániával szembeni gazdasági kényszere. A három balti tag azóta kilépett a mechanizmusból.

Kína hallgatólagos támogatása Oroszország agressziója tekintetében erős visszhangot keltett Közép-Kelet-Európában, fölértékelve a NATO biztonsági garanciáit. Ez alól viszont Magyarország kivételt képez.

A magyar átállás

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter odáig megy, hogy leszögezi: „Kínát nem kockázatnak tekintjük, hanem olyan országnak, amellyel az együttműködés óriási lehetőségeket kínál számunkra.” Ahogyan a South China Morning Post megjegyzi: „Magyarország tavaly 7,6 milliárd dollár kínai befektetéshez jutott az Új Selyemút (BRI) keretén belül – minden más országnál többet – annak ellenére, hogy az európai kínai befektetések több éve csökkenő tendenciát mutatnak.”

A magyar külügyminiszter eheti kínai útján további 3 milliárd dollárnyi kínai befektetést söpört be. Magyarország központi szerepet játszott ezen a héten egy prominens kínai gazdasági kiállításon. Ahogy a pekingi Global Times propagandalap kedden megjegyezte: „Magyarország az egyetlen díszvendég ország”.

De ahogyan a Washington Examiner nemzetbiztonsági szakírója leszögezi: „Orbánnak jövedelmező, hogy Hszi Csin-ping elnök európai kifutófiúja legyen. Cserébe, hogy akadályozza az EU Kínára irányuló biztonsági erőfeszítéseit, Orbánt elárasztja a kínai vezető korrupt jóindulata.”

Tom Rogan végül kiemeli: „Orbán azzal, hogy lényegében Hszivel szövetkezik, és segítséget nyújt Kína biztonsági apparátusának olyan cégeken keresztül, mint a Huawei, ledarálja Magyarország szövetségét az Egyesült Államokkal. Ez bizony nem egy periférikus probléma. Az amerikai hadsereg arra számít, hogy még az évtized lejárta előtt háborúba sodródik Kínával Tajvan miatt. Valószínűleg több ezer amerikai hal meg egy ilyen háborúban. Az, hogy Orbán ilyen energikusan képessé teszi amerikai szövetségese legnagyobb ellenfelét, sokat elárul. Orbán Viktor nem barátja az Egyesült Államoknak.”

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)