2p

Az őszi, nemzetközi bemutató után most magyar nyelven is megjelent Matolcsy György „Amerikai Birodalom vs. Európai Álom” című kötete, amelyhez Orbán Viktor miniszterelnök írt előszót.

A könyvajánló szerint Matolcsy György műve a hagyományostól eltérő megközelítéssel és széles történelmi perspektívában elemzi az Amerikai Birodalmat, a fennálló világrendet, a világpolitika kulcsszereplőinek motivációit és kapcsolatrendszerét. Olyan fontos és aktuális kérdésekre keresi a választ, mint hogy milyen út vezet a globális jólét felé, vagy hogy Magyarországnak milyen jellegű XXI. századi nemzeti jövőképre van szüksége. 

A korunkat meghatározó számtalan folyamat közül Matolcsy György az Egyesült Államok dominanciáját tartja a legjelentősebbnek. Vizsgálja azt is, hogy Európa hogyan próbálta ezt az euró bevezetésével ellensúlyozni, azaz hogyan indított egy színfalak mögött játszódó, monetáris eszközökkel vívott, modern háborút az USA ellen. Az „európai álom e dédelgetett vízióját” azonban a gazdasági válság és az USA válaszcsapásai gyorsan szertefoszlatták. Az euró nehézségei arra is rámutattak, hogy a megfelelő integrációs szintet nélkülöző európai közösség a kívánatosnál sokkal gyengébb pilléreken áll - olvasható a könyvajánlóban.

Matolcsy György a formálódó, új világrend egyértelmű jeleként értékeli Ázsia felemelkedésének és Európa lemaradásának egyre több dimenzióban tetten érhető jeleit. „Az európai nemzeteknek minden lehetőségük rendelkezésre állna, hogy meghatározóbb szerepet töltsenek be a világban, ám ez úgy csak úgy lehetséges, ha a birodalmi törekvések lekerülnek a döntéshozók napirendjéről, és ismételten a nemzetek megerősítése kerül előtérbe” – hangsúlyozza.

Matolcsy György szerint, ha Magyarország mind egyéni, mind nemzeti szinten megérti a globális folyamatokat, és új, a keleti bölcsességet a nyugati nyitottsággal ötvöző, sikeres stratégiát dolgoz ki, akkor a változó világrend egyik nagy nyertese lehet. Kihasználva azt, hogy napjainkban hazánk a kontinens egyik legizgalmasabb, gondolatébresztő alkotóműhelye, kiemelkedően fontos, hogy Magyarország is hozzájáruljon az Európai Unió és az euró megreformálásáról szóló gondolkodáshoz. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG