Múlt szombaton volt 5 éve, hogy 195 ország állam- és kormányfője aláírta a Párizsi éghajlatvédelmi egyezményt. Ennek fő célkitűzése a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2 °C alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest, majd az erőfeszítések folytatásaként a hőmérséklet emelkedésének 1,5 °C alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest.
Megváltozott prioritások
Globálisan 2010 óta a széndioxid-kibocsátás közel 6 százalékkal növekedett. Márpedig az ENSZ szerint az elkövetkező évtizedben évente 8 százalékkal kell csökkennie a széndioxid-kibocsátásnak, ha az egyezmény 1,5 Celsius fokos korlátját a világ be akarja tartani – és évente 3 százalékkal kell csökkennie, ha a 2 Celsius fokos emelkedésen belül akarunk maradni. A davosi Világgazdasági Fórum idei jelentése kiemeli, hogy eddig csupán 67 ország – egyikük sincsen az 5 csúcskibocsátó között – tartotta magát a nettó zéró széndioxid-kibocsátáshoz.
A globális koronavírus-járvány ráadásul eltérítette a döntéshozók prioritásait. Manapság a vezető politikusok elsősorban azért küzdenek, hogy nemzetgazdaságaikat stabilizálják. Az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig eközben rendületlenül tovább emelkedik.
Márpedig, ha a globális fölmelegedést nem kettő, hanem már 1,5 Celsius-foknál megállítanánk, akkor kevésbé lenne szélsőséges az időjárásunk, mind a hőhullámok, mind a csapadékjelenségek tekintetében. A tengerszint-emelkedés 2100-ra tíz centiméterrel mérsékeltebb lenne, ezzel pedig 10 millióval kevesebb ember válna földönfutóvá, és kevésbé pusztulna az élővilág. Kevésbé csökkenne a gabonák termésátlaga és feleannyi ember maradna ivóvíz nélkül, mint két fokos melegedés eseten.
Az ENSZ-tagállamok jelenleg érvényes kibocsátás-csökkentési vállalásai még nem elegendők – még akkor sem, ha teljesülnek – a melegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartására. A csökkentéshez egyaránt szükség lesz életmódváltásra és innovatív technológiákba való beruházásra a gazdaság és az élet minden területén. Ezek a változások sok tekintetben már folyamatban vannak, és felerősíthetők, a technológiák egy része pedig már most rendelkezésre áll.
Georgia eldönti az amerikai kérdést
Joe Biden, az Egyesült Államok megválasztott elnöke a hétvégén bejelentette, hogy országa heteken belül újra csatlakozik a párizsi klímaegyezményhez. Az USA – Donald Trump döntése nyomán – novemberben lépett ki az megállapodásból. „A világ öt éve azért fogott össze, hogy tető alá hozza a klímaváltozásról szóló Párizsi Egyezményt. Az Egyesült Államok 39 nap múlva újra csatlakozik a megállapodáshoz” – tweetelte épp a párizsi megállapodás ötödik évfordulójának napján Biden. Ez nagyszerűen hangzik, de ha 2021. január 5-én a demokraták nem nyerik meg a két szenátusi helyet Georgia szövetségi államban, és a Szenátus republikánus kézben marad, akkor a demokraták terveinek végrehajtását el is lehet temetni.
Óvatosan optimisták lehetünk Kínával kapcsolatban, amely egymaga felelős a világ károsanyag-kibocsátásának több, mint negyedéért, pontosabban 28 százalékáért. Hszi elnök ugyanis októberben bejelentette: Kína károsanyag-kibocsátás tekintetében még 2030 előtt eléri a csúcsot, és még 2060 előtt eléri a szén-dioxid semlegességet.
A hír még akkor is hatalmas előrelépés, ha pontosan nem fejtette ki a politikus, hogy mit is takar ez a vállalás. A semlegesség elérése ugyanis sok formában megvalósulhat, és ezek közül vannak kevésbé előnyösek a bolygó számára. Mindezzel együtt azonban az, hogy erre a lépésre elkötelezte magát a csaknem másfél milliárd lakosú ország, az hatalmas előrelépés a klímaküzdelem terén.
Az EU céljai
Bár a jogállamisági vita uralta a csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozó első részét, azt követően egy sokkal hosszabb és mélyebb tárgyalásba kezdtek a EU-tagállamok vezetői Brüsszelben. A 2030-ra kitűzött klímacélok megváltoztatásról van szó, amelyre az Európai Bizottság tett még ősszel javaslatot. Komoly nézeteltérések és engedmények árán múlt szombaton az ENSZ előtt új klímavállalást tett az EU.
A végső célkitűzés, hogy 2050-re a kontinens klímasemleges legyen, és az eddigi ütemezés szerint tíz év múlva – az 1990-es adatokat figyelembe véve – 40 százalékos csökkentést kell elérni. Ezt most a tagállamok vezetői 55 százalékra módosították.
Az uniós pénzek harmada
Az EU új költségvetése és az ennek mentén eltervezett “zöld megállapodás” azt célozza, hogy a következő hétéves költségvetés 30 százalékát a klímacélok megvalósítására kell fordítani. A költségvetés része az „igazságos átmenet alap”, amely azokat az országokat segíti, ahol ez különösen nagy feladatot jelent. Ez elsősorban Lengyelországot jelenti.
A másik komoly vita abból fakadt, hogy például a lengyel-magyar-cseh értelmezés szerint a klímacélokat az EU átlagának kell teljesíteni, nem külön-külön minden tagállamnak. Vagyis ebbe belefér az, hogy egyes tagállamok túl-, mások alulteljesítsék ezt az értéket. Végül ez a megközelítés győzött, a tagállamok elismerték azt, hogy nem minden kormányra és társadalomra ró egyforma terheket az új vállalás. Az uniós csúcstalálkozó zárókövetkeztetése többek között a következőket mondja ki:
„Az új 2030-as célkitűzést úgy kell elérni, hogy az EU megőrizze a versenyképességét, figyelembe véve a tagállamok eltérő kiindulópontjait, sajátos nemzeti körülményeit és a kibocsátáscsökkentési potenciált.”
A lengyel követelések
A lengyelek alapvetően két területen szerettek volna engedményeket, és ezt végül méltányolták a tagállamok is. Az egyik az volt, hogy az Unió vállalta, hogy a szegényebb tagállamok emissziókereskedelmi piacról származó bevételeit nem csökkentik. A másik eredmény pedig az volt, hogy a közös kibocsátáscsökkentési célok számításánál figyelembe veszik a bruttó nemzeti összterméket. Vagyis alacsonyabb GDP mellett kisebb csökkentést kell teljesíteni.
Ugyancsak a keleti országok megnyugtatására szolgált, hogy az egyezmény értelmében használhatnak nukleáris energiát és földgázt a fosszilis tüzelőanyagok pótlására. A szöveg úgy szól, hogy a megállapodás „átmeneti technológiák alkalmazását teszi lehetővé, mint például a gáz”.
Új biztonságpolitikai megközelítés
Mindezek a kérdések mára kardinális biztonságpolitikai problémákká konvertálódtak. Ahogyan Pintér László, a CEU Környezettudományi és környezetpolitikai Tanszékének vezetője tavaly kifejtette a Privátbankár.hu-nak adott interjújában: az „életet fenntartó mechanizmusok” (life support systems) olyan szinten roncsolódtak a világban, hogy ennek figyelembevétele nélkül már nem lehet átfogó globális biztonságpolitikai elemzést letenni az asztalra.
A globális biztonságpolitikai elemzéseknek van egy általánosan ismert hagyománya, amely elsősorban hadászati, illetve gazdasági kérdésekkel foglalkozik és ennek alapján próbál következtetéseket levonni a különböző szereplők erőviszonyairól. A természeti környezetben bekövetkezett változások viszont sok esetben olyan mértékűek, hogy alapvetően megváltoztathatják a képünket, amit egy adott társadalom geopolitikai erőtérben kifejtett képességeiről és lehetőségeiről feltételeznénk pusztán a hagyományos hadászati vagy gazdasági-politikai eszközrendszer alapján.
Pintér kifejtette: „Mindezzel abból a szempontból nem mondtam újat, hogy a víz, élelem, energia vagy akár éghajlat-biztonság már jó ideje ismert és elfogadott fogalmak. Azt viszont nem hiszem, hogy kellőképpen értékeljük a hatását, ha megváltozik korábban állandónak feltételezett környezeti folyamatok mintázata – eddig ismeretlen özönfajok vagy kórokozók tűnnek fel, a folyók vízhozama a korábban lehetséges minimumnak tartott szint alá csökken, vagy például a talajleromlás miatt felborul az élelmiszerellátás egyensúlya.”
A professzor hozzátette: „Azon túl, hogy mindezeket a szempontokat integrálni kell a biztonságpolitikai fősodor gondolatvilágába és gyakorlatába, amire leginkább szükség van, az a kihívások természetének és mértékének megfelelő multilaterális együttműködési rendszer, bizalomerősítő, de-eszkalációs és kapacitásfejlesztési mechanizmusokkal. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, ha úgy gondolom, hogy ma nem ebbe az irányba tartunk!”
Nincs menekvés az összeesküvőknek. 
