Múlt szombaton volt 5 éve, hogy 195 ország állam- és kormányfője aláírta a Párizsi éghajlatvédelmi egyezményt. Ennek fő célkitűzése a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2 °C alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest, majd az erőfeszítések folytatásaként a hőmérséklet emelkedésének 1,5 °C alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest.
Megváltozott prioritások
Globálisan 2010 óta a széndioxid-kibocsátás közel 6 százalékkal növekedett. Márpedig az ENSZ szerint az elkövetkező évtizedben évente 8 százalékkal kell csökkennie a széndioxid-kibocsátásnak, ha az egyezmény 1,5 Celsius fokos korlátját a világ be akarja tartani – és évente 3 százalékkal kell csökkennie, ha a 2 Celsius fokos emelkedésen belül akarunk maradni. A davosi Világgazdasági Fórum idei jelentése kiemeli, hogy eddig csupán 67 ország – egyikük sincsen az 5 csúcskibocsátó között – tartotta magát a nettó zéró széndioxid-kibocsátáshoz.
A globális koronavírus-járvány ráadásul eltérítette a döntéshozók prioritásait. Manapság a vezető politikusok elsősorban azért küzdenek, hogy nemzetgazdaságaikat stabilizálják. Az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig eközben rendületlenül tovább emelkedik.
Márpedig, ha a globális fölmelegedést nem kettő, hanem már 1,5 Celsius-foknál megállítanánk, akkor kevésbé lenne szélsőséges az időjárásunk, mind a hőhullámok, mind a csapadékjelenségek tekintetében. A tengerszint-emelkedés 2100-ra tíz centiméterrel mérsékeltebb lenne, ezzel pedig 10 millióval kevesebb ember válna földönfutóvá, és kevésbé pusztulna az élővilág. Kevésbé csökkenne a gabonák termésátlaga és feleannyi ember maradna ivóvíz nélkül, mint két fokos melegedés eseten.
Az ENSZ-tagállamok jelenleg érvényes kibocsátás-csökkentési vállalásai még nem elegendők – még akkor sem, ha teljesülnek – a melegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartására. A csökkentéshez egyaránt szükség lesz életmódváltásra és innovatív technológiákba való beruházásra a gazdaság és az élet minden területén. Ezek a változások sok tekintetben már folyamatban vannak, és felerősíthetők, a technológiák egy része pedig már most rendelkezésre áll.
Georgia eldönti az amerikai kérdést
Joe Biden, az Egyesült Államok megválasztott elnöke a hétvégén bejelentette, hogy országa heteken belül újra csatlakozik a párizsi klímaegyezményhez. Az USA – Donald Trump döntése nyomán – novemberben lépett ki az megállapodásból. „A világ öt éve azért fogott össze, hogy tető alá hozza a klímaváltozásról szóló Párizsi Egyezményt. Az Egyesült Államok 39 nap múlva újra csatlakozik a megállapodáshoz” – tweetelte épp a párizsi megállapodás ötödik évfordulójának napján Biden. Ez nagyszerűen hangzik, de ha 2021. január 5-én a demokraták nem nyerik meg a két szenátusi helyet Georgia szövetségi államban, és a Szenátus republikánus kézben marad, akkor a demokraták terveinek végrehajtását el is lehet temetni.
Óvatosan optimisták lehetünk Kínával kapcsolatban, amely egymaga felelős a világ károsanyag-kibocsátásának több, mint negyedéért, pontosabban 28 százalékáért. Hszi elnök ugyanis októberben bejelentette: Kína károsanyag-kibocsátás tekintetében még 2030 előtt eléri a csúcsot, és még 2060 előtt eléri a szén-dioxid semlegességet.
A hír még akkor is hatalmas előrelépés, ha pontosan nem fejtette ki a politikus, hogy mit is takar ez a vállalás. A semlegesség elérése ugyanis sok formában megvalósulhat, és ezek közül vannak kevésbé előnyösek a bolygó számára. Mindezzel együtt azonban az, hogy erre a lépésre elkötelezte magát a csaknem másfél milliárd lakosú ország, az hatalmas előrelépés a klímaküzdelem terén.
Az EU céljai
Bár a jogállamisági vita uralta a csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozó első részét, azt követően egy sokkal hosszabb és mélyebb tárgyalásba kezdtek a EU-tagállamok vezetői Brüsszelben. A 2030-ra kitűzött klímacélok megváltoztatásról van szó, amelyre az Európai Bizottság tett még ősszel javaslatot. Komoly nézeteltérések és engedmények árán múlt szombaton az ENSZ előtt új klímavállalást tett az EU.
A végső célkitűzés, hogy 2050-re a kontinens klímasemleges legyen, és az eddigi ütemezés szerint tíz év múlva – az 1990-es adatokat figyelembe véve – 40 százalékos csökkentést kell elérni. Ezt most a tagállamok vezetői 55 százalékra módosították.
Az uniós pénzek harmada
Az EU új költségvetése és az ennek mentén eltervezett “zöld megállapodás” azt célozza, hogy a következő hétéves költségvetés 30 százalékát a klímacélok megvalósítására kell fordítani. A költségvetés része az „igazságos átmenet alap”, amely azokat az országokat segíti, ahol ez különösen nagy feladatot jelent. Ez elsősorban Lengyelországot jelenti.
A másik komoly vita abból fakadt, hogy például a lengyel-magyar-cseh értelmezés szerint a klímacélokat az EU átlagának kell teljesíteni, nem külön-külön minden tagállamnak. Vagyis ebbe belefér az, hogy egyes tagállamok túl-, mások alulteljesítsék ezt az értéket. Végül ez a megközelítés győzött, a tagállamok elismerték azt, hogy nem minden kormányra és társadalomra ró egyforma terheket az új vállalás. Az uniós csúcstalálkozó zárókövetkeztetése többek között a következőket mondja ki:
„Az új 2030-as célkitűzést úgy kell elérni, hogy az EU megőrizze a versenyképességét, figyelembe véve a tagállamok eltérő kiindulópontjait, sajátos nemzeti körülményeit és a kibocsátáscsökkentési potenciált.”
A lengyel követelések
A lengyelek alapvetően két területen szerettek volna engedményeket, és ezt végül méltányolták a tagállamok is. Az egyik az volt, hogy az Unió vállalta, hogy a szegényebb tagállamok emissziókereskedelmi piacról származó bevételeit nem csökkentik. A másik eredmény pedig az volt, hogy a közös kibocsátáscsökkentési célok számításánál figyelembe veszik a bruttó nemzeti összterméket. Vagyis alacsonyabb GDP mellett kisebb csökkentést kell teljesíteni.
Ugyancsak a keleti országok megnyugtatására szolgált, hogy az egyezmény értelmében használhatnak nukleáris energiát és földgázt a fosszilis tüzelőanyagok pótlására. A szöveg úgy szól, hogy a megállapodás „átmeneti technológiák alkalmazását teszi lehetővé, mint például a gáz”.
Új biztonságpolitikai megközelítés
Mindezek a kérdések mára kardinális biztonságpolitikai problémákká konvertálódtak. Ahogyan Pintér László, a CEU Környezettudományi és környezetpolitikai Tanszékének vezetője tavaly kifejtette a Privátbankár.hu-nak adott interjújában: az „életet fenntartó mechanizmusok” (life support systems) olyan szinten roncsolódtak a világban, hogy ennek figyelembevétele nélkül már nem lehet átfogó globális biztonságpolitikai elemzést letenni az asztalra.
A globális biztonságpolitikai elemzéseknek van egy általánosan ismert hagyománya, amely elsősorban hadászati, illetve gazdasági kérdésekkel foglalkozik és ennek alapján próbál következtetéseket levonni a különböző szereplők erőviszonyairól. A természeti környezetben bekövetkezett változások viszont sok esetben olyan mértékűek, hogy alapvetően megváltoztathatják a képünket, amit egy adott társadalom geopolitikai erőtérben kifejtett képességeiről és lehetőségeiről feltételeznénk pusztán a hagyományos hadászati vagy gazdasági-politikai eszközrendszer alapján.
Pintér kifejtette: „Mindezzel abból a szempontból nem mondtam újat, hogy a víz, élelem, energia vagy akár éghajlat-biztonság már jó ideje ismert és elfogadott fogalmak. Azt viszont nem hiszem, hogy kellőképpen értékeljük a hatását, ha megváltozik korábban állandónak feltételezett környezeti folyamatok mintázata – eddig ismeretlen özönfajok vagy kórokozók tűnnek fel, a folyók vízhozama a korábban lehetséges minimumnak tartott szint alá csökken, vagy például a talajleromlás miatt felborul az élelmiszerellátás egyensúlya.”
A professzor hozzátette: „Azon túl, hogy mindezeket a szempontokat integrálni kell a biztonságpolitikai fősodor gondolatvilágába és gyakorlatába, amire leginkább szükség van, az a kihívások természetének és mértékének megfelelő multilaterális együttműködési rendszer, bizalomerősítő, de-eszkalációs és kapacitásfejlesztési mechanizmusokkal. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, ha úgy gondolom, hogy ma nem ebbe az irányba tartunk!”
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
