Meghalt a Szovjetunió utolsó vezetője

Halálhírét az orosz hírügynökségek a moszkvai Központi Klinikai Kórházra hivatkozva közölték. A volt államfőt a sajtóértesülések szerint várhatóan a felesége, Raisza mellé fogják eltemetni a moszkvai Novogyevicsje-temetőben. A kérdésben a család dönt majd.

Jóllehet hazájában az emberek többsége a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze nevét, életútja és tettei alapján a világ más részein megbecsült, történelmi jelentőségű személyiségként ismerik el - írja az MTI összefoglalója.

Mihail Gorbacsov 1985 és 1991 között volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, és 1988 és 1991 között, háromféle titulussal, az ország államfője is. Az ő nevéhez kötődik a peresztrojka (átépítés) és a glasznoszty (nyilvánosság) jelszavával meghirdetett reformpolitika, az alkoholkorlátozás és a szovjet csapatok afganisztáni csapatkivonása. Kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában, a német újraegyesülésben, a Varsói Szerződés katonai blokk feloszlatásában, a fegyverkorlátozásban és a Szovjetunió széthullásában is.

Gorbacsov 1990-ban megkapta a Nobel-békedíjat. 1993-ban részese volt a Novaja Gazeta című lap megalapításának és ő birtokolja a lap részvényeinek 10 százalékát.

Maga az ünnepelt több nyilatkozatot adott a kerek évforduló alkalmából, amelyekben egyebek között közvetlen találkozót sürgetett Putyin és Joe Biden amerikai elenök között, azt hangoztatta, hogy a peresztrojka elvezetett a szabadsághoz és a totalitárius rendszer lebontásához, a glasznosztyot pedig reformok előfeltétének és mozgatórugójának nevezte.

A szovjet elnöki tisztéről való lemondásának 30. évfordulóján a RIA Novosztyi hírügynökségnek, már az Oroszország és a Nyugat között megnövekedett feszültség légkörében azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy arrogánsan, öntelt és képmutató módon viselkedett a hidegháború lezárását követően.

Az MTI felidézi: a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet tavaly, a politikus jubileumi születésnapja alkalmából közölt felmérése szerint az oroszok 51 százaléka gondolta úgy, hogy Gorbacsov tevékenysége több kárt okozott az országnak, mint amennyi hasznot hozott. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt azoknak az aránya, aki negatívan ítélte meg a volt pártfőtitkár-elnök tevékenységét, 10 százalékponttal csökkent. 32 százalék szerint egyformán hozott jót és rosszat is, 46 százalék szerint a volt vezető valószínűleg egy szűk csoport érdekei szerint cselekedett, és csak 7 százalék gondolta azt, hogy a társadalom egészének érdekeit tartotta szem előtt. 13 százalék szerint a többség érdekében cselekedett. A válaszadók 70 százaléka szerint Gorbacsov alatt rossz irányba haladt az ország, 51 százalék szerint súlyos taktikai hibákat követett el, amelyek megrázkódtatásokhoz és problémákhoz vezettek. A megkérdezettek 22 százaléka úgy vélekedett, hogy az ünnepelt egy bűnöző, aki szándékosan törekedett az ország lerombolására.

Sztyepan Lvov, a VCIOM stratégiai fejlesztési igazgatója szerint az oroszok véleménye a generációváltás ellenére sem változott meg Gorbacsov történelmi szerepével kapcsolatban. "Az ő neve még sokáig össze fog kapcsolódni a széthullás tragédiájával - nem annyira a kommunista hataloméval, mint inkább a társadalmi alapokéval, az államéval, a világpolitikai szerepével, a szovjet társadaloméval és a jólétével" - nyilatkozott a szakértő.

"Rendkívül kevés az olyan érv, amely alapján az oroszok meg tudnának békülni azzal a történelmi szükségszerűséggel, amelyben Gorbacsov kénytelen volt tevékenykedni, és objektívebbé tudnák tenni az értékítéletüket, és várhatóan aligha fog ilyen felbukkanni a belátható jövőben. Az érzelmek elmúlnak, de a Gorbacsov felmentéséhez szükséges racionális motívumok nem állnak össze" - tette hozzá Lvov.

Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Mihail Szergejevics Gorbacsov 1931. március 2-án született a sztavropoli határterület Privolnoje nevű falujában, egy parasztcsaládban. 1950-ben iratkozott be a moszkvai Lomonoszov Egyetem jogi karára, és még egyetemistaként belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába (SZKP). Az egyetemi éveket követően 1955-ben visszatért szülőföldjére, ahol Komszomol- és párttisztségek után 1970 áprilisában a sztavropoli határterület pártbizottságának első titkára lett. A jogi végzettség mellé 1967-ben agrárközgazdász diplomát is szerzett.

1971-ben beválasztották a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságába (SZKP KB). 1978-ban a mezőgazdaságért felelős KB-titkár lett, 1980 októberétől pedig már teljes jogú állandó tagként vehetett részt a legfelső pártgrémium, a Politikai Bizottság (PB) ülésein. Szovjet viszonylatban szokatlanul fiatalon, ötvennégy éves korában ért a csúcsra: Viktor Csernyenko halála után, 1985. március 11-én Andrej Gromiko külügyminiszter javaslatára az SZKP KB őt választotta főtitkárrá. 1988. október 1-jétől elnöke volt a Legfelsőbb Tanács Elnökségének, a szovjet kollektív államfői testületnek is.

Fiatalos lendülete, kezdeményezőkészsége új színt kölcsönzött a megcsontosodott szovjet bel- és külpolitikának, véget vetett a brezsnyevi pangás időszakának. Az SZKP 1986. évi XXVII. kongresszusán meghirdette a peresztrojkát (átalakítást), a gazdasági-politikai élet gyökeres átszervezését, a glasznoszty (nyilvánosság) 1988-ban bevezetett jelszavával pedig a politika társadalmi ellenőrzését. A gorbacsovi "új politikai gondolkodás" egyik központi eleme volt az a tétel, hogy minden népnek "szuverén joga van a választásra". Irányításával a Szovjetunió eljutott a többpártrendszer bevezetéséig, a demokratizálódás kibontakozásáig. A politikai rendszer megreformálása keretében bevezették az államfői intézményt, és 1990. március 15-én a pártfőtitkár Gorbacsovot választották a Szovjetunió első - és mint utóbb kiderült utolsó - elnökévé.

Az általa elindított szovjetunióbeli változások nyomán "megmozdultak" a közép- és kelet-európai országok is, és véget ért a szocialista társadalomépítési kísérlet a régióban. Az 1989. decemberi máltai találkozón Gorbacsov és George Bush amerikai elnök lezártnak nyilvánította a hidegháború korszakát. Az afganisztáni, a kelet-európai és a mongóliai szovjet csapatkivonás, a szovjet-amerikai csúcskonzultációk rendszeressé tétele, az atomleszerelést célzó START egyezmény megkötése, a német egység megvalósulása világméretű átrendeződést hozott. Amikor 1990. október 15-én Gorbacsov megkapta a Nobel-békedíjat, az indoklás kiemelte érdemeit a kelet-nyugati kapcsolatok átalakulásában, továbbá abban, hogy a szovjet társadalom nagyobb nyitottságának megteremtésével hozzájárult a nemzetközi bizalom megerősödéséhez.

Gorbacsov kiengedte a szellemet a palackból, ám az így felszabadult erők őt magát is félresöpörték. A konzervatív tábor 1991. augusztusi moszkvai puccskísérletét a pártfőtitkári tisztség elvesztése árán még politikailag ugyan túlélte, de az őt megmentő Borisz Jelcin orosz elnök néhány hónap múltán "kihúzta alóla" országát. A Független Államok Közösségének 1991. december 8-i megalakulása után, december 25-én lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről.

A következő években részt vett az 1996. évi elnökválasztáson, létrehozta az Oroszországi Szociáldemokrata Pártot, amelynek 2004-ig vezetője volt, és még 2012-ben is egy "szociáldemokrata projekten" gondolkozott. 1992-ben megalapította a társadalmi, gazdasági és politikai kutatásokat támogató nemzetközi alapítványát, elnöke lett a Nemzetközi Zöldkereszt nevű környezetvédelmi szervezetnek, alapító elnöke a 2003-ban alakult Világpolitikai Fórumnak, résztvevője nemzetközi konferenciáknak, miközben rengeteg díjban és elismerésben részesült. 2011-ben Oroszország legmagasabb kitüntetésével, a Szent András apostolról (Andrej Pervozvannij) elnevezett érdemrenddel, Münchenben Franz Josef Strauss-díjjal tüntették ki.

Hazájában az emberek tekintélyes része a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze ugyan a nevét, de életútja és tettei alapján a világ a mai napig megbecsült, történelmi mércével mért személyiségként ismeri el, a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb politikusaként tartja számon.

Számos cikk, tanulmány mellett több könyvet publikált. 2012-ben megjelent, Szemtől szembe önmagammal című kötetének számottevő részét 1999-ben leukémiában elhunyt, szeretett feleségének, Raiszának szentelte. 2014 novemberében jelent meg A Kreml után című könyve, amely a Szovjetunió széteséséhez vezető hatalmi harcról szól. 2018-ban mutatta be Moszkvában a Változó világban című új könyvét, amelyben összegezte a peresztrojka reformmozgalom külpolitikai hatásait, felhasználva a világ vezetőivel folytatott beszélgetéseiről készült jegyzeteket és felvételeket.

Az utóbbi években sokat betegeskedett, több ízben műtötték, szellemileg viszont friss maradt, és nyomon követte a világban zajló politikai eseményeket.