4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ez is szóba került azon a beszélgetésen, amelyet főszerkesztőnk, Csabai Károly folytatott a Trend FM hétfő reggeli műsorában. Emellett természetesen nem maradhatott ki a „szórásból” a napokban újabb és újabb történelmi mélypontokra zuhant forint helyzete.

Újabb mérföldkőhöz érkezik kedden a magyarországi infláció. Az szinte biztosra vehető, hogy a fogyasztóiár-index augusztusról szeptemberre tovább nőtt, csupán azt nem tudni, mégis mekkora lehet az új érték. Persze fogódzó van, méghozzá elég erős, hiszen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke azt jelezte előre, hogy az augusztusi 15,6 százalékkal szemben a szeptemberi éves inflációs adat már 2-sel kezdődhet. Virág Barnabás 19,7-20,5 százalék közötti sávot jelölt meg a Monetáris Tanács azon döntését követő sajtótájékoztatón, amelyen az is elhangzott, hogy az MNB a 13 százalékos mértéket elérve egyelőre leáll a kamatemelésekkel.

Annak ellenére teszi ezt, hogy a forint gyengülése, mondhatni, turbófokozatba kapcsolt, sorra döntögeti a negatív árfolyamrekordokat, s immár nemcsak az euróval szemben. A hétfő délután felállított új csúcs az uniós fizetőeszközzel szemben 429,06, míg a dollárral szemben 442,25 forint.

Bár jól tudjuk – hiszen folyamatosan hangoztatják –, hogy az MNB-nek nincs árfolyamcélja, azért az utóbbi időben többször is előfordult, hogy a jegybank a hirtelen, jelentősen leértékelődött forint további zuhanásának megakadályozása érdekében kamatot emelt. Méghozzá a rövid távú piaci mozgások befolyásolására alkalmas egyhetes betéteket drágította meg. Ha azonban most nincs ez az eszköz a kezében – hiszen, ahogy már említettük, lefújta a kamatemelési ciklust –, akkor vajon hogyan kezeli a forint elszállását? Azokkal a nem-kamatjellegű intézkedésekkel, amelyeket a múlt héten már bevetett, ám a jelek szerint ez sem hatotta meg a befektetőket?

Nincs más választás? Fotó: Depositphotos
Nincs más választás? Fotó: Depositphotos

Miközben ne feledjük, hogy az MNB-nek azért az árstabilitás elérése (ez 3 százalékos inflációt jelent), majd annak fenntartása a jegybanktörvényben is rögzített kötelezettsége. Most azonban még felfelé megy az infláció, s ha egyszer majd eltörlődnek az árstopok, akkor az is bizonyosan rúg majd egyet a rátán. Kérdés, mekkorát és mikor. Az árstopokat ugye a szakemberek minden ellenkezése és figyelmeztetése ellenére a kormány további három hónappal, december 31-éig meghosszabbította. De vajon például a globális szinten kilátásba helyezett gázolaj-hiány nem készteti-e arra a kormányt, hogy már az év vége előtt felhagyjon az árstoppal, aminek jótékony hatása lehetne a kínálatra, hiszen a piaci viszonyok érvényesülése következtében bizonyára csak azok tankolnának, akiknek tényleg szükségük lenne rá.

Visszatérve a forintra, az MNB nemcsak a kamatával, hanem úgy tűnik, a devizatartalékaival sem tud operálni, magyarul, euró és dollár eladásával erősíteni a hazai fizetőeszközt. Ahogy azt teszik mások, például Csehország, amely nem kevesebb, mint 8 milliárd euróval védte meg koronáját a leértékelődéstől. A hazai devizatartalékok azonban már ma is olyan alacsony szinten vannak, hogy azok további apasztása már gyakorlatilag lehetetlen.

Sőt, inkább növelni kéne azokat. Kézenfekvő források az uniós pénzek, amelyek folyósítása most annak a függvénye, sikerül-e a kormánynak eloszlatnia az Európai Bizottság jogállamisági aggályait, hogy hozzájusson a most blokkolt eurómilliárdokhoz. Ha ez nem történik meg, akkor aligha lehet más alternatíva, mint a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni, noha ez ellen tűzzel-vassal hadakozik a kormány, legutóbb Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója zárta ki ennek lehetőségét. Ám ne feledjük: még mindig olcsóbb IMF-hitelből feltölteni a devizatartalékot, mint devizakötvények vélhetően többszörösen drágább (értsd: magasabb kamattal való) értékesítésével.

A beszélgetést itt hallgathatja meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 19:08
A hazai készpénzállomány megállíthatatlanul növekszik: már átlépte a 9400 milliárd forintos határt. A mindennapi vásárlások során egyre kevesebbszer veszik elő a magyarok a papírpénzt, de szeretik felhalmozni. A Magyar Nemzeti Bank azt is elárulta, mely napokon rohanják meg a magyarok az automatákat, és milyen drasztikus átalakulás előtt áll a hazai ATM-hálózat. 
Makro / Külgazdaság A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:11
Ha már arra járt, ivott egy Guinnesst. 
Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG