4p
Az már biztos, hogy fölényesen nyert az EU-ukrán társulási szerződést ellenzők tábora Hollandiában, a kérdés csak az, érvényes volt-e a népszavazás. Egy hajszálon múlhat, de valószínűleg megvan az érvényességi küszöb. Putyin indíthatja a propagandagépezetet, az Európai Unió pedig tovább merenghet azon, hol rontották el.
Választópolgárok állnak sorban egy sátor előtt, hogy leadhassák szavazatukat az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés létrejöttéről tartott holland népszavazáson Utrecht központi pályaudvarán 2016. április 6-án. (MTI/EPA/Bas Czerwinski)

Nagyon győzött az elutasítás - de vajon elegen voltak?

Jelentős fölénnyel nyertek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ellenzői a megállapodás ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson: 99 százalékos feldolgozottság alapján a szavazók 61,1 százaléka elutasította a megállapodást, míg 38,9 százaléka támogatta - írja összefoglalójában az MTI.

Egyelőre azonban nem tudni biztosan, hogy érvényes lesz-e a társulási szerződésről szóló, egyébként nem kötelező jellegű referendum. A legfrissebb becslések szerint a szavazásra jogosultak 32 százaléka járult az urnák elé, a statisztikai hibahatár azonban 3 százalék. A népszavazás pedig csak akkor érvényes, ha a választók több mint 30 százaléka részt vesz rajta.

Frissítés: cikkünk megjelenése után megerősítették, a szavazásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé, így érvényesnek számít a referendum. A hivatalos végeredményt jövő kedden hozza nyilvánosságra a választási bizottság

Az eredmény abból a szempontból mindenképp meglepetés, hogy az előzetes előrejelzések fej fej melletti küzdelmet ígértek, ehhez képest simán nyertek a nemek.

Igazából az EU-t szavazták le?

Persze a referendum nem Ukrajnáról szól, hanem az EU-val szembeni bizalmatlanságról. Még ha a népszavazás nem kötelező érvényű is, mérvadónak tekintik majd egy olyan országban, ahol az euroszkeptikusok állnak a népszerűségi listák élén és egy februári felmérés szerint a hollandok 53 százaléka szeretne egy brit típusú népszavazást az EU-s tagságról. Külön súlyt ad az eredménynek, hogy Hollandia éppen ebben a félévben az EU Tanácsának soros elnöke.

Ha érvényes lesz a szavazás, nem lesz ratifikáció

Mi a bajuk az ellenzőknek a szerződéssel?

A 320 oldalas társulási egyezmény több helyen utal politikai és védelmi ügyekre. Többek között az egyezmény megemlíti a konfliktus-megelőzést, a válság-kezelést és katonai- valamint a műszaki együttműködést. Nem véletlen, hogy holland ellenzői szerint az egyezmény feleslegesen hozna be Európába egy erőszakos konfliktust („geopolitikai darázsfészket”) és jóváhagyást adna egy korrupt oligarchák által uralt ország pénzügyi támogatására - írta minapi elemzésében Káncz Csaba.

Mark Rutte holland miniszterelnök szerda este kijelentette, kormánya nem hagyná figyelmen kívül, ha érvényes referendumon győznének a nem szavazatok. Elmondta, ebben az esetben felülvizsgálnák az egyezmény ratifikálásáról szóló döntést. (Bár az EU és Ukrajna között 2014-ben létrejött társulási szerződés részének számító szabadkereskedelmi megállapodás január 1-jén ideiglenesen életbe lépett, az egyezményt ratifikálnia kell az Európai Unió mind a huszonnyolc tagállamának.)

Geert Wilders, a szélsőjobboldali populista Szabadságpárt vezetője ugyanakkor nagyszerűnek nevezte az eredményt és reményét fejezte ki, hogy a részvételi arány eléri az érvényességi küszöböt.

Mi lesz ebből?

Elemzők szerint a referendum semmiképpen nem vonhatja maga után a társulási szerződés felbontását, a legrosszabb esetben a holland kormány mentességet (opt out) kérne a megállapodás alól - írja az MTI. A társulási megállapodás ellenzőinek esetleges győzelme azonban komoly politikai kudarcot jelentene az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia számára.

Ahogy háttérelemzésünkben is kiemeltük: az, hogy a választók elutasítják az egyezményt, komoly PR-győzelem lesz Putyin elnök számára a Moszkva és Kijev közötti konfliktusban, erősítheti az európai eurószkeptikus mozgalmakat és hosszas magyarázkodásra kényszerítheti a holland kormányzatot.

A miniszterelnök azt mondta: lépésről lépésre haladnak, a miniszterek egyeztetnek az országgyűléssel és az európai partnerekkel, mielőtt eldöntik, mit tegyenek.

Elég egyértelműnek tűnik. Grafika: nos.nl
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG