4p

A Fehér Ház politikai viharba keveredett, miután Donald Trump és több tanácsadója útszéli hangnemben ment neki az ország vezető járványügyi szakemberének. Az amerikai államadósság 200 év után lépte át az ezermilliárd dollárt – idén március óta ezt a növekményt már havi szinten produkálja az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Káncz Csaba jegyzete.

Az Egyesült Államokban a koronavírussal fertőzöttek száma már meghaladja a 3,6 milliót, vagyis minden száz amerikai közül legalább egy polgár fertőzött a potenciálisan halálos vírussal.  Az elmúlt 7 napban az átlagos napi új fertőzöttek száma meghaladta a 62 ezret – ami az egy hónappal ezelőtti adat háromszorosa.

Szép számmal vesznek bóvlikötvényeket is
Szép számmal vesznek bóvlikötvényeket is

Veszélyes a korai nyitás

A déli szövetségi államok nagyvárosainak – köztük Orlando, Miami, San Antonio, Dallas, Houston és Phoenix – kórházaiban gyakorlatilag beteltek az intenzív osztályok és a halottasházak (ezért Texasba több tucat mobil halottaskocsit rendeltek). Florida 54 kórházának jelenleg egyetlen egy intenzív ágya sincs üresen. A dinamikát jól mutatja, hogy a Washingtoni Egyetem közegészségügyi intézete (Institute for Health Metrics and Evaluation) azt jelentette, hogy november 1-jéig az USA-ban 224 089-en halhatnak bele a koronavírus-fertőzésbe – az intézet egy hét alatt 20 ezerrel módosította felfelé a becslését.  

Az USA-t beleértve a világban az utóbbi hetekben főként azon országokban szabadult el a fertőzöttség, ahol a szakemberek intelmei ellenére a politikusok túl korán újranyitották a gazdaságot.  Az újranyitás nagy szószólói közül többen már megfertőződtek, így Kevin Stitt, Oklahoma kormányzója és Morgan Griffith, a képviselőház tagja.  A súlyosan fertőzött Florida és Georgia szövetségi államokban a republikánus kormányzók viszont a mai napig nem tették kötelezővé a szájmaszk használatát.  

Üssük a tudományt

A Fehér Ház mindeközben politikai viharba keveredett, miután Trump és több tanácsadója útszéli hangnemben ment neki Anthony Fauci elismert járványügyi szakembernek, aki korábban az elnök járványügyi tanácsadója volt. Trump és Fauci már jó ideje nem beszél egymással közvetlenül, mivel a Nemzeti Allergia- és Fertőzéstudományi Intézet (National Institute of Allergy and Infectious Diseases – NIAID) igazgatója nem egyszer jelezte nyilvánosan, ha úgy érezte, hogy az elnök megalapozatlan nyilatkozatokat tesz a járvánnyal kapcsolatban.

Trump a múlt héten két interjújában is Fauci „számos tévedéséről” beszélt, de a Fehér Ház tudományellenes csapkodására szerdán Peter Navarro, a Fehér Ház kereskedelmi főtanácsadója tette föl a koronát. A USA Today-ben közölt, óriási vihart kavart írásában a mindenfajta közegészségügyi tapasztalatnak híján lévő tanácsadó kifejtette, hogy Fauci minden alkalommal tévedett, amikor kettejük között szóváltásra került sor.

Dráma a színfalak mögött

A járvány feletti ellenőrzés mára bizony kicsúszott Washington kezei közül, a pénzügyi stabilitás látszatát pedig csak úgy sikerül megőrizni, hogy március óta az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed gyakorlatilag havonta ezermilliárd dollár értékben vásárol értékpapírokat, köztük bóvlikötvényeket. Ezen a ponton ki kell emelnünk, hogy az Egyesült Államoknak több mint 200 évre volt szüksége, mire 1981 negyedik negyedévében először átlépte a szövetségi államadósság az ezermilliárd dollárt. Napjainkban ehhez már egyetlen hónap is elég.

A fedezetlen pénzcunami egyik, nem igazán propagált mellékhatása, hogy a Deutsche Bank Securities becslése szerint az amerikai cégek ötöde már valójában „zombi” cégnek tekinthető, amelyek csakis a nulla kamatláb és az ultra alacsony szintű hitelek mellett tudják fedezni a kamatköltségeit. „Zombinak” nevezik az USA-ban azokat a cégeket, amelyek esetében az adósságszolgálat költségei már meghaladják a profit nagyságát, ezért csak folyamatos hitelfelvétellel tudnak (látszólag) életben maradni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG