Megroppant a jég ugyanis egy önbizalomtól duzzadó kurzus alatt, amely először 2009-ben Kötcsén vázolta föl hívei számára a több választási ciklusra megágyazó centralizációs és restaurációs terveit - de távolról sem bizonyos, hogy hasonló gondossággal mérte fel saját nemzetközi mozgásterét. Aztán 2010-től az ország nyugati szövetségesei úgy érzékelték, hogy ez a kurzus a történelem kerekét nem előre, hanem hátra forgatja: eltökélt kezek építik újonnan az állampártot, a félfeudális hatalmi struktúrákat, a retardált hűbéri függés 21-ik századi rendszerét.
A civilizált világ azt érezte, hogy egy olyan voluntarista miniszterelnök a tárgyalópartnere, aki maga alatt és mellett nem tiszteli a személyes és intézményi autonómiákat, maga fölött pedig nem tűr el autoritást. Ezt a nyugati szalonokban bizony nem tekintették elfogadható és kooperatív attitűdnek, ezért vezetőik már évek óta elkerülik Budapestet.
A most kialakult helyzet súlyosságával kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy az inkriminált USA 7750-ös számú elnöki rendelete utal arra: ezt a szankciót csak akkor alkalmazzák, ha a korrupcióba keveredett országban az ügy tisztességes kivizsgálására nincs esély. Az amerikai lépés megtétele tehát gyakorlatilag a működőképes magyar jogrendszer és a jogállamiság nyugati megkérdőjelezése – annak minden következményével az ország nemzetközi befektetői megítélésére.
Ilyenkor hol van a Legfőbb Ügyész?
Itt és most minimum egy állásfoglalást örömmel fogadnánk a Legfőbb Ügyésztől, de úgy tűnik, hiába is reménykedünk. Pedig az ő feladata lenne, hogy következetesen üldözze „az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető” cselekményeket. Egyébként is nagyon-nagyon régóta nem hallottunk a törvényesség ezen kiemelt őréről, a nyilvánosság előtt csupán focistadion avatások alkalmával (Felcsút, Fradi, stb.) a VIP-páholyban bukkan föl az utóbbi időben.
|
| Polt Péter és Orbán Viktor - fotó: Beliczay László / MTI |
A rendszerváltás után lezajlott folyamatok sokszor negatív kicsengéssel is jártak: a hazai privatizáció módja és a Nyugat üzleti köreinek számos esetben agresszív piacszerző és haszonleső fellépése sok polgárban keserű szájízt hagyott.
De szövetségeseink politikai szereplői egy átlátható és számonkérhető rendszert és az azt megalapozó intézményrendszer kiépítését támogatták hazánkban, ahol a fékek és ellensúlyok működnek. Ez a projekt a jelek szerint mára alapjaiban rendült meg.
Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb diplomáciai válsága
Az amerikai bejelentést követő sokkból felocsúdva több helyről megindult itthon a ködösítés, relativizálás és visszatámadás (a súlyos lépés hátterének kivizsgálása, na az már nem). Október 23-án a Portfolio.hu próbálta megnyugtatni az elbizonytalanodott polgárt. A lap szerint „az elmúlt napok eseményei kapcsán bizonyára sokakban erősödött az a nézet, hogy hazánk az Európai Unió egyik legkorruptabb tagországa, holott ez az állítás így önmagában kicsit erős”.
Ugyanazon az ünnepnapon az Országgyűlés elnöke kifejtette, hogy nem önmagában az Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozással van ma gond, hanem azzal, hogy az „euro-atlanti világ morális értelemben megrendült”. Hogy melyik fél is rendült meg morálisan, arról itt most inkább ne nyissunk vitát.
A fennálló kurzus egyébként is évek óta folyamatosan nyugati áskálódásra hivatkozik - az állandó háborús retorika, a megtámadottság sulykolása pedig erősen hajaz a Szovjetunió ún. ’imperialisták által ostromolt erőd’ pszichózisára. A permanens agit-propos hiszterizálás Moszkvában komoly ideológiai furkósbotnak bizonyult a nyáj összetartására a kommunista élcsapat kezében.
De a korrupciós ügy csupán egy dimenziója a szövetségi kapcsolatok mély válságának. Valójában egy komplex politikai-diplomáciai krízis bontakozott ki Magyarország és a civilizált világ között, amely egy pattanásig feszült európai biztonság-politikai környezetben játszódik le.
Ebben ráadásul Budapest aktív szereplővé vált.
Túl a Rubiconon - nyugati és regionális izoláció
Az oroszok a csúfos véget ért afganisztáni beavatkozás óta nem annyira tankokkal, mint inkább célzott energia-logisztikai terjeszkedésre felfűzve valósítják meg a Kreml külpolitikai céljait. A kormány pedig az utóbbi időben úgy vált a Gazprom és a Roszatom készséges kliensévé, hogy erről nem folytatott kielégítő konzultációt euro-atlanti szövetségeseinkkel.
Sőt gyakran teljesen váratlan bejelentéseket tett óriási horderejű ügyekben, mindenfajta belföldi és külföldi szakmai párbeszéd nélkül (Paks II.). Mindezt akkor, amikor az egységes európai energia-politika az EU Bizottság egyik legprominensebb célkitűzése lett és drámaian kiéleződött orosz-nyugati biztonság-politikai szembenállás.
A Nyugat napjainkra már undorral és gyanakvással fordul el a hazai pávatánc előadásaitól. Külön figyelmeztető jel, hogy azon hagyományosan baráti államokkal, akik minden porcikájukban érzik és félik az oroszok hatalmi játszmáit a térségünkben - mint például a lengyelek és baltiak -, szintén megrendült hazánk bizalmi viszony-rendszere.
Sokatmondó tény, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumban április óta felszámolták az EU-ügyekért felelős államtitkárságot (!), viszont fölállították az Oroszország Főosztályt. Ilyen magas szintű szervezeti egység még a messze legnagyobb gazdasági partnerünknek, Németországnak sem dukál.
A múlt hónapban Szijjártó Péter miniszterjelölt még a kinevezése előtti bizottsági meghallgatásán kiemelte, hogy „a magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie”.
A diplomáciai tornádóra tekintettel ez a vadonatúj stratégia bizony sürgős és alapos revízióra szorul ha a sorozatos tisztogatások után még egyáltalán maradtak tapasztalt diplomaták a Bem rakparton, akik azt adott esetben képesek kivitelezni.
Káncz Csaba jegyzete
Nemzetközi befektetők szállhatnak be a válogatott futballbizniszbe? 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
