Az Interfax orosz hírügynökség szerint, amely interjút készített az orosz külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselőjével, Szergej Beljajev úgy nyilatkozott, hogy Finnország és Svédország csatlakozása a NATO-hoz súlyos katonai és politikai következményekkel járna,

ami az ezekkel az országokkal fennálló kapcsolatok teljes spektrumának felülvizsgálatát és megtorlást igényelne.

Svédországnak az elmúlt több mint 200 évben sikerült békében élnie, de ennek megtartása érdekében lehet, hogy most fel kell adnia semlegességi politikáját. A kormány masszív fegyverkezésről döntött a napokban, amely éles váltás az eddigiekhez képest.

A világ 13. legnagyobb fegyverexportőr nemzeteként az elmúlt 30 évben a svédek sok hadsereget fejlesztettek, a sajátjukat viszont gazdasági megfontolásból inkább leszerelték.

Olyannyira, hogy 2013 húsvét vasárnapján, amikor 2 orosz Tu-22-es bombázó és 4 Szu-27-es kísérő vadászgép gyakorlatozott Stockholm (!) felett, a hívatlan vendégeket a NATO litvániai bázisáról felszálló dán F-16-osoknak kellett kiűzniük a svéd légtérből. Az ünnepek alatt ugyanis senki sem volt szolgálatban a svédeknél, aki érdemben reagálhatott volna a fenyegetésre.

Az 1980-as években még merőben más volt a helyzet. A hadsereg felkészültsége még a szovjet Balti Flottának is megálljt tudott parancsolni (lásd keretes írásunkat) és a svéd légteret 20 légi hadosztály vigyázta. Ebből mára már csak 4 darab maradt.

Igaz, a hozzájuk tartozó 134 darab hazai gyártású Gripen bármelyik 10 milliós nemzet büszkeségére válhatna, ám kérdés, hogy az orosz légifölénnyel szemben meddig lenne fenntartható a svéd légtér védelme.

A 2014-es krími események után a svédek is ébredezni kezdtek. A hadügyi büdzsét megemelték (ez jelenleg a GDP 1,4-1,5 százaléka), továbbá 2018-ban újra felállították a gotlandi helyőrséget, valamint Gripeneket vezényeltek a sziget repterére.

A 2010-ben megszüntetett kötelezően választható sorkatonai szolgálatot pedig 2018-ban újra bevezették, ahol az alapkiképzésben résztvevő fiatalok 9 százaléka nő.

Az óvatos felkészülés kora az e hét csütörtöki kormányinfón ért véget, ahol Magdalena Andersson miniszterelnök bejelentése alapján, Svédország az 1950-es évek eleje óta nem látott masszív fegyverkezésbe kezd.

A hadsereget átstrukturálják, az állomány létszámát 40 százalékkal bővítik (100 ezer főre), a légi hadosztályok számát kettővel kiegészítik és a katonai kiadások részesedését a GDP  2 százalékára növelik.

Kérdés azonban, hogy a reformintézkedések foganatosításáig ki védi meg Svédországot egy esetleges orosz támadás esetén. Hogy mi okból támadná meg Oroszország Svédországot, arról bővebben itt írtunk.

A svédek, hasonlóan a finnekhez, nem tagjai a NATO-nak, de földrajzi és történelmi kötődéseik folytán bilaterális katonai segítségnyújtási egyezmény van érvényben a két ország között, valamint mindkét fél tagja az Északi Védelmi Szövetség (NORDEFCO) nevű katonai együttműködési szervezetnek, amelynek 5 tagjából a maradék 3 (Dánia, Izland és Norvégia) egyben teljes értékű NATO-tag.

Mindenesetre az ukrajnai konfliktus kirobbanása további közeledésre ösztökélte mind a svéd, mind a finn vezetést az észak-atlanti szervezethez, bár a teljes státusz megpályázásának lehetősége egyelőre nincs napirenden, annak ellenére, hogy közvélemény-kutatási adatok szerint, jelenleg mindkét ország lakossága soha nem látott szinten támogatja a belépést a NATO-ba.

A lakosság ezen igényének kielégítése, az ukrajnai történések árnyékában csak olaj lenne a tűzre.

Oroszország már többször megfenyegette Finnországot azzal, hogy belépése a NATO-ba azonnali katonai konzekvenciákat vonna maga után. Egy ilyen konfliktus pedig magával rántaná Svédországot is, amennyiben a svédek nem fordítanának hátat szomszédjukkal szembeni vállalásaiknak.

A közeledés a NATO-hoz azonban nem jelent belépést, így múlt hét pénteken Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Niinistö finn elnököt és a megbeszélésbe Andersson svéd miniszterelnöknő is bekapcsolódott telefonon.

Másnap, Helsinkiben a két ország miniszterelnökei közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a jövőben elmélyítik kapcsolataikat a NATO-val és kérelmezik a szervezetnél, hogy szintet léphessenek, „tagsággal nem rendelkező, szövetséges” státuszból „tagsággal nem rendelkező, főbb szövetséges” (major non-NATO ally) státuszba.

A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a jövőben több katonai fejlesztéshez, fegyverhez és akár ezek amerikai finanszírozásához is hozzájuthatnak a klub tagjaiként, amelyben jelenleg olyan stratégiai USA-barát országok foglalnak helyet, mint Izrael, Tajvan vagy Japán.

Az előszobás felvétel még mindig nem tartalmazna automatikus katonai segítségnyújtási garanciákat, mint ahogy az Andersson által remélt „EU-s szolidaritással” is nehezen lehetne Szu-35-ösöket lelőni a svéd égről.

Habár, ahogy arra a két ország kormánya pár napja közös levélben felhívta a többi uniós tagállam kormányfőinek figyelmét, az EU-nak van egy 2016-ban elfogadott kölcsönös védelemről szóló záradéka (EUSZ 42. cikk, 7. bekezdés), ami az EU tervezett gyorsreagálású hadtestének felállításával kiegészülve már akár elrettentő erővel is bírhatna egy esetleges orosz katonai támadás esetén.

Az egyetlen ígéret Svédország katonai megsegítésére eddig csak Ben Wallace brit védelmi miniszter szájából hangzott el.

Elképzelhetetlen, hogy az Egyesült Királyság ne támogatná Svédországot mind katonailag, mind egyéb módon

– mondta a Dagens Nyheter című lap szerint.

Whiskey on the rocks

1981-től napjainkig több ezer bejelentés érkezett "tengeralattjáró szerű tárgyak" észleléséről a svéd partiőrséghez. Ezek közül az egyiket 1981 október 28-án egy Ingvar Svensson nevű halász jelentette, miután a Karlskrona városától délre található szigetvilágban egy zátonyra futott tengeralattjáróval találta szembe magát a reggeli órákban. A bejelentésre a partiőrség egy járőrhajója hivatalból elhajózott a megadott helyszínre, ahol legnagyobb meglepetésükre csakugyan egy mozgásképtelen Whiskey osztályú, szovjet, támadó tengeralattjárót találtak félig kikandikálva a vízből. (A tengeralattjáró típusa miatt az eset a "whiskey on the rocks" néven vonult be a a svéd történelembe.)

A járőrhajó kapitánya, egy bizonyos Karl Andersson átmászott a pórul járt tengeralattjáróra, és megkérdezte az idegesen viselkedő szovjet kapitánytól, hogy miben segíthet. A szovjet legénység egyik németül is beszélő tagján keresztül a kapitány elmondta, hogy navigáció-technikai hiba folytán futottak zátonyra (egy svéd vizsgálat ezt később megcáfolta), de már úton van egy szovjet vontatóhajó a segítségükre, úgyhogy nincs semmi gond.

Ebben tévedett. Nagyon is volt gond! Tíz feszült nap következett, amely során a diplomáciai adok-kapoktól kezdve a szovjet balti flotta térségbe vezénylésén át a svéd hadsereg készenlétbe helyezéséig fajultak az események. A svédeknél a határsértés és a kémkedés egyértelmű ténye mellett leginkább az verte ki a biztosítékot, hogy mint az kiderült, a tengeralattjárón nukleáris töltet is volt.

Az S-363-as lajstromszámú tengeralattjárót november 5-én vontatták le a szikláról, majd nemzetközi vizekre kísérték. A balti flotta viceadmirálisa, Alexej Kalinin az átadást követően, rádión csak annyit üzent a svéd kísérő hajónak, hogy „Jó utat, és a viszontlátásra!”.