Mennyi idő alatt épülhet fel a betegségből a világ?

Az interjú a Piac & Profit magazin április-májusi számában jelent meg. 

A következő lapszám június 25-én jelenik meg. Keresse az Inmedio és Relay újságárusoknál, vagy fizessen elő a magazinra. Megrendelését itt adhatja le>>>

Látjuk már, hogy mekkora sokkot fog okozni a gazdaságoknak a koronavírus?

– Rövid távon U, V, vagy ahogyan Angel Gurría, az OECD főtitkára felvetette, L alakú visszaesésre készülhetünk. De a nagy kérdés, hogy hogyan épül vissza a gazdaság. Az biztos, hogy az elmúlt harminc év modellje középtávon sem fenntartható, fel kell készülnünk az ágazati váltásra: rövidülnek az ellátási láncok, átalakul a globalizációs folyamat. Ez már elindult a 2001-es, majd a 2008-as válsággal, a következő lépcső pedig 2020. Ahhoz, hogy másképp éljünk, egyrészt beszélni kell a problémákról, de időnként ennél szigorúbb külső hatásra – gazdasági válságokra – is szükség van. A mostani pandémiás helyzet is egy erős ösztönzés, amely hatására reméljük, fenntarthatóbb fejlődési pályára kerül a világgazdaság és a magyar gazdaság is. Susan Sontag amerikai filozófus A betegség mint metafora című könyvében azt a kérdést feszegeti – nem alaptalanul –, hogy a világon végigsöprő betegségek milyen társadalmi összefüggésben értelmezhetők, milyen gazdasági és társadalmi átalakulásokat eredményeznek. A koronavírus egészségügyi és gazdaságpolitikai vonatkozásai is szorosan összefüggenek.

Belehal a beteg?

– Nem. Az államok, a világgazdaság, a globalizáció túlél, de új modellek alakulnak ki. Az eddig elsősorban kereskedelmi jellegű globalizáció ezután elmozdul a technológia irányába: valószínűleg bekövetkezik az egyes technológiai platformok összehangolásának a korszaka. A globális infrastruktúra fogja igazgatni az egyes gazdálkodókat, nemzetállamokat, gazdasági szervezeteket. És megerősödik a globális kormányzás is. Lesznek hatóságok, amelyek a technológiával összhangban döntéseket hoznak, amik erős ajánlások lesznek a nemzetállamok számára. A WHO most vergődik, ahogyan próbálja az országokat a járvány megfékezésére ösztönözni. Ez így kevés. Vagy erősebb jogosítványra van szükség, vagy új szervezetre, amely hatékonyan összehangolja a küzdelmet. Az orvosi kérdések – mikor minősül valaki betegnek, kit kell szűrni, mi legyen a szabály a halálokok meghatározásánál – most nemzeti alapon dőlnek el. A globális kormányzás azt jelenti, hogy erre lesznek kötelező útmutatások. Valami hasonló indult el 2008 után például az adózási kérdésekben az adóparadicsomok vonatkozásában.

Megengedheti a világ magának azt a pillanatnyi szünetet, amit a vírus okoz?

– Az elmúlt háromszáz évben annyit halmoztunk fel, hogy ideje az irányváltásnak. Megvannak azok az ideológiai és gazdasági, technológiai eszközök, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy mindenki erényesen éljen. Már látjuk, hogy a szeretet is tudja jól vezetni a gazdálkodókat, amellett, hogy a profitra törekszenek, és büszkék az elért üzleti nyereségükre. Ez világtörténelmi fordulat, kérdés, mekkora zökkenőre van szükségünk, hogy ezt felismerjük. Ha a koronavírus okozta helyzetet összehasonlítjuk a középkor pestisjárványával, előbbi nagyságrendekkel jobban kezelhető, sokkal kisebb problémáink vannak belőle. Megúsztuk a világháborút is. Kína úgy tud felzárkózni és becsatlakozni a világgazdaság vérkeringésébe, hogy nem háborúznak az országok, ami nem sikerült Németországnak az első világháborút megelőzően. És abban bízunk, hogy a következő válságok még kisebb sokkot fognak okozni, mert az emberek egyre gyorsabban megértik, hogyan és merre kell lépniük, mit kell elengedniük, miben kell erősödniük.

Ezek szerint a koronavírus végeredménye ugyanaz lesz Amerikában, Németországban, Olaszországban vagy Magyarországon? Vagy lesznek nemzetállami különbségek?

– A fejlődési pálya a pluralizmus alapján történik. A magyar gazdasági fejlődés alapvetően valószínűleg más pályát követ, de az ágazati váltás nálunk is megtörténik. Nagy jelentőségű lesz az erős hagyományokkal rendelkező gyógyszeripar és az orvostechnikai iparág fejlődése. Ebből a szempontból helyes volt az, hogy a kormányzat elkülönített pénzalapot koronavírus elleni magyar gyógyszer kifejlesztésére. Ez kitörési pont lehet számunkra. Középtávon meghatározó lesz az élelmiszeripar, illetve az agrárium egésze. Magyarország agrárország az erőforrásait tekintve. De az is biztos, hogy az ágazatban felerősödik az egészségügyi szemlélet: az egészséges életmódra hangolt agrárium már nem arról szól, hogy sokat kell termelni, hanem arról, hogy olyat kell előállítani, ami segíti az immunrendszert. Ebben lesz exportlehetőség, elsősorban keleti irányba. A telekommunikációs szektorban szintén komoly lehetőségeink vannak, és az egyetemek megerősítése is fontos lesz a jövő szempontjából.

Min múlik, hogy szövődmények nélküli lesz-e a felépülés?

– Meggyőződésem, az ágazatváltás csak akkor lesz sikeres, ha felértékelődik a humánerőforrás a vállalatoknál, és nagyobb hangsúly kerül az emberi tényezőkre. Nem folytatható, hogy olcsó bérből, feketemunkából vagy más trükkös megoldásokból érjen el valaki gazdasági fejlődést. A munkavállaló bizalmát meg kell nyernie a munkaadónak, amihez az államnak és a vállalatnak is ki kell nyilvánítania az elköteleződését a munkavállaló iránt. A cégeknek a közjóra tekintettel kell gazdálkodniuk, megőrizve az erkölcsiségüket, és feltétel nélkül követni az értékrendet. Akkor jól fognak tudni gazdálkodni. Szükségük van a lelki stabilitásra. Ez furcsának tűnhet a kemény számok mellett, de alapvetően a fordulat arról szól, hogy a vállalat a közjót valósítja meg a maga területén. Spinoza azt mondaná, hogy „észközösséggé”, a szó klasszikus értelmében baráti társasággá alakul, és ez megszünteti a „haveri kapitalizmust”. Az, aki úgy fogja fel a cégét, hogy a dolgozó őt be akarja csapni, ezért vele szemben akarja megvalósítani a célját, nem fog maradandó károsodás nélkül gyógyulni. Persze ez nehéz, hiszen harminc éve az a mondás, hogy a vállalat lényege a profitmaximalizálás. És ez így is van. Csakhogy a profit forrása a kollektív hatékonyság.

Most mégis világszerte megnő a munkanélküliek száma, a cégek megszorítanak, fizetés nélküli szabadságra küldik a dolgozókat. A vállalatok jelentős része – néhány kivételtől eltekintve – már akkor megszorításokat helyezett kilátásba, amikor kitört a járvány. Ez lenne a céges túlélés jó gyakorlata?

– Minden vállalat szenved, hiszen leállt a világgazdaság. Azok a vállalatok fognak túlélni, amelyek erős bizalmi tőkét építettek, és amelyek közös megoldást keresnek a dolgozóikkal. A siker kulcsa, hogy a munkavállaló bízzon a vezetőben, bízzon abban, hogy a megtalálja a megoldást. A bizalom megteremtéséhez pedig a cégnek támogatnia kell a dolgozóját, hogy fejlődni tudjon, egészséges maradjon, helytálljon a munkaerőpiacon.

Azt is mondják, a koronavírus több embert fog pénzügyileg összetörni, mint megölni.

– Nemcsak a gazdasági szereplőknek van szükségük a sokkra, hogy új pályára álljanak, hanem életmódváltásra kell ösztönözni az állampolgárokat is. Ez valóban fájdalmas átalakulás lehet. Az elmúlt száz évben az önzés mozgatta a gazdaságot. Samuel Bowles Az etikus gazdaság című könyve arról szól, hogy hogyan tudják a vezetők hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy jó állampolgárokká váljanak. Ennek érdekében kell a piacokat összerakni, gazdasági eszközöket használni. Ez szintén a vírusválság hosszú távú hatása. Kérdés, hogy a szabadságot és a biztonságot hogyan lehet egységes trendben kezelni. Szerintem a technológia ehhez adott: a gazdasági szereplők kezében meghagyja a szabadságot, de a szabadság tartalma az önuralom és a mértékletesség. Az a szabadságom, hogy mértékletesen fogyasztok és élek.

A kormányok szigorú korlátozások közé szorítják a cégek működését. Nem túl erős a szigor?

– Végre az a helyzet, hogy az egészségügy vezeti a közgazdászokat. Ez drámai fordulat. Az egészséges életmód értékrendje határozza meg a döntéseket, és nem a gyönyör. De a határán vagyunk a szigornak. A Föld népességének számát és életmódját tekintve, akár nagyobb probléma is bekövetkezhetett volna. Az viszont már politikai kérdés, hogy a változást a kormányoknak kell kommunikálniuk. Azoknak a kormányoknak, amiket csupán szűk többséggel választanak meg az állampolgárok. A jelenlegi politikai intézményrendszerben nincs meg az ehhez szükséges legitimitás, így felértékelődik azok szerepe, akik az értékrend irányításában – például az egyházak – jelen vannak. Ezek a dilemmák már jelentkeztek a klímaválság kapcsán felvetődött erkölcsi problémákban, és most a vírusválságban csúcsosodnak.

Jól működik a magyar válságkezelés a három időtáv tekintetében?

– Rövid távon sok a kényszerpálya, együtt kell haladni az európai és a globális folyamatokkal. Biztos vagyok benne, hogy a gazdaságmentő csomagok nemzetközi egyeztetések hatására alakulnak. Kétségtelen, hogy a magyar kormányzat szigorúbb a fiskális engedményekben, mint a környező országok. A hazai gyógykezelés – a gazdaságpolitikai irányváltás – erőteljesebb, amihez erősebb ösztönzőkre van szükség. Most az egészségügy vezeti a gazdálkodókat, az egészség szab normát a követeléseiknek. A járvány előtérbe hozta a reálgazdasági összefüggéseket. A monetáris eszközöknek most elég alacsony a hatásosságuk, a jegybankoknak kicsi a mozgásterük, de napirendre került a monetáris és fiskális politika összhangja.

Rosszabb helyzetből indulunk, mint a nyugati államok?

– Mentálisan igen. Magyarország nagyon ideologikus ország. Az állampolgárok átélik az uralkodó irányzatot. Ezért kötődtünk erősebben a neoliberalizmushoz, vagy kötődtünk korábban a kádárizmushoz. Ezért kell most erősebb váltás. De ezekről a mentális problémáinkról nehéz beszélni.

Kit kell a kormánynak segíteni most? A vállalatokat vagy a munkavállalókat?

– Nem itt van a határ, hanem ott, hogy ki gazdálkodik jól, ki rosszul. A rövid távú intézkedések a túlélésre teremtenek esélyt, de azt a céget, amelyik „rossz állampolgár” – az építőiparban például bőven akad ilyen –, nem szabad megmenteni. Amelyik cég viszont támogatta a munkavállalóit a tudásalapú gazdaságra való áttérésben, azt segíteni kell, hogy túlélje a válságot. Az egyéni vállalkozóknál a kulcs a hálózatosodás. Az egyéni stratégiákkal szemben az együttműködésre kell most ösztönözni. Ha összeáll másokkal, az már jelzi a fejlődést, és támogatni kell. Ahhoz, hogy legyen értelme tesztet csinálni az új gazdálkodási kultúráról, szükség van arra, hogy látszódjanak a tünetek. Mutasson hajlandóságot az új technológia, a tudásalapú gazdaság elfogadására, a fejlődésre. Ha ezt nem látjuk, más típusú ösztönzőt kell használni. A csőd is lehet ösztönző.

Mennyi idő alatt épülhet fel a betegségből a világ?

– Azt szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy az ő egész életüket meg fogja határozni. Öt-tíz-tizenöt év kell, hogy a hosszú távú átalakulás végbemenjen. De végső soron egy háromszáz éves hagyományt kell újragondolnunk…

Szerző: Sebők Orsi