2p

Állítólag Putyin egy szekta tagja, az irányítja őt is.

„Az oroszoknak nem az a célja, hogy elpusztítsák Ukrajnát mint országot, hanem hogy az egész NATO-t mint blokkot” – mondta a szlovákiai Denník N című lapnak adott interjúban Pavol Luzin orosz politológus, amit az rtl.hu szemlézett.

Tudják ugyanakkor, hogy  NATO-t fizikailag nem semmisíthetik meg, ezért belülről akarják szétbomlasztani.

Az Egyesült Államokban élő politológus arról beszél, hogy az ukrajnai háborúban az orosz félnek most leginkább egy szünetre lenne szüksége, hogy egy időre beszüntessék a konfliktust és megpihenjenek. Ez a szünet akár évekig is tarthat, de az ukrán félnek ebbe nem szabad belemennie, mert két-három év múlva Oroszország újra lesújt rájuk, a mostaninál erősebb hadsereggel.

Vajon mennyire hihető, hogy Putyint behálózta egy szekta? MTI/AP/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev
Vajon mennyire hihető, hogy Putyint behálózta egy szekta? MTI/AP/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev

Luzin szerint hiba, hogy a NATO kijelentette, nem fog Oroszország területén harcolni. Amerikának előbb vagy utóbb el kell szánnia magát az orosz rezsim felszámolására, és ki kell dolgozni Oroszország megsemmisítésének tervét, hogy ne jelentsen fenyegetést sem a Nyugatra, sem Ukrajnára, sem Kazahsztánra, sem pedig Belaruszra.

„Bizonyos körülmények között szükség lesz Oroszország nukleáris potenciáljának megsemmisítésére” – jelentette ki Luzin, aki szerint Oroszország ugyan hatalmas, de nem is kell megszállni az egészet, az atomfegyvereket ugyanis 11 bázison tárolják, és minden ilyen bázist egyetlen zászlóalj véd.

A politológus azt állítja az ukrajnai háborúról nem egyedül Vlagyimir Putyin elnök döntött. Oroszországot szerinte egy szekta irányítja, amelynek Putyin is tagja, de nem csak a vezetője, hanem egyben túsza is.

Putyin csak a jéghegy csúcsa, körülötte pedig egy szekta van, egy politikai, vallási szekta

– mondta Luzin. Ez a szekta szerinte olyan katonai és titkosszolgálati vezetőkből áll, akiknek a birodalom visszaállítása hit kérdése. A háborút racionálisan gondolkodva nem indították volna el, hiszen tudniuk kellett, hogy a hadsereg nincs felkészülve, de kiderült, hogy ez a vezeti csoport inkább vallási szektaként működik. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG