Április 24-én Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, az ENSz Biztonsági Tanácsának ülésén elnökölve mondott beszédet, amelyet főként a kollektív Nyugat elleni vádaskodásnak szentelt. Lavrov sürgette az úgynevezett „Globális Dél” országait – tehát az afrikai, ázsiai és dél-amerikai fejlődő államokat –, hogy foglaljanak el egyre aktívabb álláspontot a nemzetközi színtéren, szálljanak szembe a nyugati politikákkal és támogassák az ENSz Chartát, beleértve a függetlenség, a szuverenitás és az államok egyenjogúságának elvét – ezzel próbálva Oroszországot a fejlődő nemzetek vezető hangjaként bemutatni.
Oszd meg, ha lehet
Ezek a passzusok összhangban állnak a Kreml politikájával, amely el akarja választani a Globális Délt a Nyugattal való szolidaritástól, amely utóbbi elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját.
A Kreml nem hagy fel a nemzetközi közösség megosztására tett kísérleteivel, egyrészt annak demonstrálására, hogy nincs elszigetelve, másrészt azért, hogy – ha nem is szövetségeseket, de – olyan partnereket vonzzon, amelyek segítséget vagy támogatást nyújthatnak Putyin elnök agresszív politikai irányvonalához.
Oroszországnak égetően szüksége van újabb és újabb katonákra az ukrán hadszíntéren. Ennek megfelelően egyes források arról számolnak be, hogy az orosz követek időszakonként megpróbálnak önkénteseket toborozni a háborús erőfeszítésekhez, különösen Afganisztánban, Szíriában és különböző afrikai országokban.
Mély gyökerek
Valóban, Moszkva jó alapokkal rendelkezik a baráti és kölcsönösen előnyös kapcsolatok elmélyítésére a Globális Dél számos országával. Ezt a Szovjetunió éveiben készítették elő, amikor Moszkva katonailag aktívan támogatta a gyarmat-ellenes mozgalmakat.
A Szovjetunió emellett jelentős gazdasági segítséget nyújtott Ázsia és Afrika számos államának. Ennek eredményeként ezeknek az országoknak a lakossága ma is szép emlékeket őriz Oroszországról. Elég beszédes példa erre Dél-Afrika és Uganda álláspontja az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Nem szabad elfelejteni, hogy sok régióban az emberi élet értéke még nem olyan magas, mint Európában és Észak-Amerikában – a politikai vagy területi viták erőszakos megoldását ezeken a területeken kevésbé tartják visszataszítónak. Ráadásul a Globális Dél nem titkolja elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy az ezekben a régiókban zajló konfliktusok, több ezer ember halála és az óriási anyagi károk töredékét sem váltják ki Nyugaton annak a figyelemnek, felháborodásnak és együttérzésnek, mint az ukrajnai háború.
E fejlődő államok túlnyomó többsége számára az ukrajnai háború egy távoli regionális konfliktus, amelybe nem szabad belekeveredni, és még kevésbé oroszellenes álláspontot képviselni. Mindez megfelelő diplomáciai készséggel és erőforrásokkal valóban komoly támogatást nyújthat Oroszországnak, valamint gyengítheti a Nyugat azon képességét, hogy széles körű nemzetközi Putyin-ellenes koalíciót építsen ki.
Nem minden fenékig tejföl
De ez a politika nagyrészt retorikai szinten marad. Moszkva számára a támogatás elnyerése nemcsak a partnerek meggyőzését követeli meg az igazáról – ami nem is olyan egyszerű feladat, ha a jelszavaktól a valós cselekvés felé haladunk –, hanem jelentős, mindenekelőtt pénzügyi erőforrásokat is kell e megközelítésre fordítani.
Kevés feltörekvő gazdaság kész arra, hogy nyíltan orosz zászlók alá álljon, és ingyen szembeszálljon a Nyugattal.
Márpedig Oroszországnak jelenleg egyszerűen nincs elég készpénze. Ezért a Globális Dél Oroszországnak nyújtott támogatása inkább csak politikai nyilatkozatokra korlátozódik, amelyek szintén fontosak lehetnek - bár nem olyan szinten, amelyet Moszkva szeretne.
Ráadásul az orosz vezetés - és különösen az orosz külügyminisztérium - hibásan közelíti meg a puha hatalmat. Nem hisznek a társadalmi mozgalmakban rejlő lehetőségekben, és így megtagadják a civil társadalom hatalmát.
Számukra csak az elitek és meghatározott egyének birtokolják az igazi hatalmat és tekintélyt. Moszkva megközelítése Viktor Janukovics ukrán elnök korábbi rezsimjéhez, amelybe Oroszország legalább 15 milliárd dollárt fektetett be, tökéletes példa erre.
A 2014-es kijevi események bebizonyították, hogy a korrupt elitbe történő ilyen befektetések nem hoznak kielégítő megtérülést megnövekedett politikai tőke formájában. Ennek ellenére a Majdan tanulságait nem veszik figyelembe: az orosz vezetés továbbra sem tud és nem is akar a puha hatalom paradigmáján belül dolgozni, csak a fegyveres erőben és a kemény, rendkívül rugalmatlan politikai megközelítésben hisz.
Mindazonáltal nem szabad lebecsülni Putyin azon próbálkozásait, hogy a Globális Délt kijátssza Ukrajna és a nyugati egység ellen. Ezeket továbbra is úgy érdemes kezelni, mint egy újabb fenyegetést, amely lassítja a nemzetközi közösség azon erőfeszítéseit, hogy véget vessen Oroszország Ukrajna elleni háborújának.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
