2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Aggodalmának adott hangot nyilvánosan Oroszország legnagyobb bankjának vezérigazgatója vállalva a kockázatot, hogy Vlagyimir Putyin államfő esetleg nem szeretne bírálatokat hallani.

Az orosz gazdaság „jelentős” jeleit mutatja a lassulásnak bizonyos szektorokban, miközben küszködik a magas inflációval – jelentette ki German Gref, a Szberbank, Oroszország legnagyobb pénzintézetének vezérigazgatója a Moscow Times tudósítása szerint. Ezzel részben arra merészelt célozni az orosz nyilvánosságban, hogy a bőven nyolc százalék felett tanyázó infláció több mint kétszerese a moszkvai jegybank 4 százalékos célértékének.

A központi bank alapkamata 21 százalék miközben a gazdaságot fojtogatják a nyugati szankciók és a rubel ezzel összhangban határozottan átlépte a 100 rubel/dolláros magasságot az amerikai valutával szemben. Ráadásul a jüannal és az indiai rúpiával szemben is hasonló mértékben gyengült. German szerint a gazdaság lassulása különösen feltűnő a lakásépítés és a befektetések visszaesésében. A Szberbank vezére egy befektetői fórumon szólalt fel és megjegyzéseit idézték a hivatalos állami sajtóorgánumok is.

German arra biztatta a központi bank döntéshozóit, hogy kerüljék a kamatok túlzott emelését. Ha „túllőnének a célon”, akkor a gazdaság nehezebben térhet vissza a normális gazdasági növekedés kerékvágásába – helyezte el saját biztonsága érdekében az elkerülhetetlen hűségnyilatkozatot megjegyzései végén. Az orosz jegybank december 20-án tart kamatdöntő ülést. Az elemzők egy része arra számít, hogy a bank döntéshozói 23 százalékra emelik az alapkamatot. Elvira Nabiullina bankelnök nemrégiben azt mondta, hogy az infláció elleni harc erőteljes eszközét látja a kamatpolitikában. Az elemzők egy része nem teljesen ért vele egyet. Felhívják a figyelmet arra, hogy az árak emelkedését a háború költségeit fedezni hivatott magas állami kiadások hajtják. Ebből fakadóan az olyan piackonform megoldások, mint a kamatemelés halványabb hatással lehetnek a pénzromlásra, mint egy normálisan működő piacgazdaságban. A katonai kiadások jelentős növelése, amit az Ukrajna elleni invázió finanszírozási kényszere mozgat, eddig segített elkerülni az orosz gazdaságnak, hogy a nyugati gazdasági korlátozások lefékezzék a növekedését. Ugyanakkor jelentős munkaerőhiány okozott és ezzel beindított egy ár-bér spirált.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 08:34
Fontos adatok érkeznek, vajon lesz köztük derűlátásra okot adó?.
Makro / Külgazdaság Trump szombati meglepetése: 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra és Mexikóra
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:45
Donald Trump amerikai elnök a saját social felületein jelentette be.
Makro / Külgazdaság Vannak, akiket gazdaggá tett volna Zelenszkij, ha rendesebben felöltözik
Litván Dániel | 2025. július 12. 14:07
Vannak akik szerint meg is tette. Öltönyt viselt vagy nem az ukrán elnök? Tudta, hogy ilyesmire is lehet ám fogadni?
Makro / Külgazdaság Oroszországban tovább romlik a rubel – csak kicsit lassabban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 12:12
Oroszországban lassult az infláció júniusban éves és havi összevetésben a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Lengyelország éjjel bevetette vadászgépeit Oroszország miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:34
Lengyelország riadót fújt vadászrepülőinek, miután éjszaka orosz drónok csapódtak be Nyugat-Ukrajnába, egészen közel a lengyel határhoz. 
Makro / Külgazdaság Padlógázt nyomtak a rekordszintű vámbevételek az amerikai költségvetésben
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:19
Az amerikai költségvetés 27 milliárd dollár többlettel zárta a júniust elsősorban a rekordszintű, 27,2 milliárd dollárnyi vámbevétel hatására – áll az amerikai pénzügyminisztérium jelentésében.
Makro / Külgazdaság Nem sok jót várhatunk a benzinkutakon jövő héten sem
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:42
Bánhatja, ha nem tankolt meg pénteken. 
Makro / Külgazdaság Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
Király Béla | 2025. július 11. 13:13
A napokban azzal fenyegetett az amerikai elnök, hogy amely államok túl jó viszonyt ápolnak a BRICS-országokkal, azok további vámokra számíthatnak. Ez újabb jele a blokkosodásnak, ami ellentmond Orbán Viktor gazdasági semlegességének.
Makro / Külgazdaság A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:22
Ott is nőtt az infláció júniusban, de az így is csak 1 százalék, szemben a mi 4,6-os rátánkkal.
Makro / Külgazdaság Jól jártak Putyinék
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:51
Csökkent az olajexportjuk, az árak emelkedése miatt mégis nőttek a bevételeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG