5p
Németországban a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső határa, de akik nem szorulnak védelemre, vissza kell térniük hazájukba - erősítette meg Németország álláspontját a kancellár. Orbán szerint a tervezett kvóta semmit nem old meg, 15-étől bűncselekmény a határátlépés, és precízen ellenőrizni fogják.
Angela Merkel bosznia-hercegovinai látogatása. Forrás: EPA

Angela Merkel a Berliner Morgenpost című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy Németországban az alaptörvényből következő "világos jogi alapokra" épül fel a menekültügyi szabályozás. A politikai menedékjog alapvető emberi jog, és ez a jog "nem ismeri a menedékkérők számának korlátozását".

Németországnak erős, gazdaságilag egészséges országként megvan az ereje, hogy megtegye mindazt, ami szükséges - tette hozzá a kancellár. Ugyanakkor az embereknek van érzékük a méltányosságra, és elvárják, hogy Európában mindenki ugyanúgy elfogadja ezt a feladatot, mint mi - mondta.

Akit nem üldöznek, annak tágasabb

Annak érdekében, hogy befogadni és integrálni tudják a valóban védelemre szorulókat, a másik oldalon szükséges, hogy visszatérjenek a hazájukba mindazok, akik láthatóan nem rendelkeznek a Németországban maradás perspektívájával. "Ezen is dolgozunk" - jegyezte meg Merkel.

Orbán: Nagyon őrizzük majd a határt
„A kvóta mit old meg? Arra nincsen válasz. Mit old meg, ha százezer embert szétosztunk, és közben milliók jönnek?” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Index.hu szerint Kötcsén.
Szeptember 15-ig az illegális határátlépés szabálysértés, még a magyar újságírók is viccelődhetnek vele. Szeptember 15. után bűncselekmény lesz. Lépésről lépésre ellenőrizni fogjuk a határt a teljes határzárig – mondta Orbán.
Éjszaka Orbán többször egyeztetett az osztrák kancellárral, a hét elején személyesen is találkozniuk kell. (…) „A bevándorlás utánpótlása hihetetlen, tízmilliók fognak jönni, és már most nemcsak háborús övezetekből jönnek” – állította a miniszterelnök.

Németország álláspontja eddig is az volt, hogy a védelemre szorulókat be kell fogadni, és minél hamarabb vissza kell juttatni hazájukba mindazokat, akiket nem ér üldöztetés. Ez mindenekelőtt a nyugat-balkáni menedékkérőkre (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia állampolgáraira) vonatkozik, akik a Németországban a menedékjog iránti kérelmet benyújtók nagyjából 40 százalékát teszi ki.

22 600-an már elmentek

A Der Spiegel szombati száma azt írta, hogy az idén már tízezernél is több menedékkérőt toloncoltak vissza hazájukba, körülbelül annyit, mint tavaly egész évben. A tartományok egyre határozottabban hajtják végre a kitoloncolásról szóló hatósági döntéseket.

Sokan önként távoznak Németországból a kérelmük elutasítása után, az idei első fél évben 12 600-an voltak. Körükben 85 százalékos volt a nyugat-balkániak aránya - írta a Der Spiegel.

Idén még 75 ezret elküldenének

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elnöke, Manfred Schmidt a hírmagazinnak azt mondta, hogy az év végéig további 75 ezer nyugat-balkáni menedékkérő ügyét zárják le. Várhatóan néhány kivételtől eltekintve az összes kérelmet elutasítják, majd a döntéseket aztán következetesen végrehajtják.

A nyugat-balkáni menedékkérők körében eddig is 99 százalék fölött volt az elutasított kérelmek aránya. Ugyanakkor a menedékkérőkről az eljárás végéig - átlagosan több mint 5 hónapig - gondoskodni kell, ami erősen megterheli a menekültügyi ellátórendszert.

Kevesebb pénz, kevesebb menekült?

A kormány ezért most egyebek mellett azt tervezi, hogy csökkentik a pénzbeli ellátás arányát a természetbeni ellátás javára, hogy ezzel is csökkenjen a német menekültügyi rendszer vonzereje a nyugat-balkáni országokban. (Információink szerint a menekültek ellátás mellett havi 130 euró zsebpénzt is kaptak eddig, amit a németek egy része is túlzásnak tart – a szerk.)

A német kormány még szeptemberben elfogad egy javaslatcsomagot a menekültügy újraszabályozásáról, és erről októberben dönthet a törvényhozás. Németországba az idén 800 ezer menedékkérő érkezhet a kormány előrejelzése szerint. Ez a tavalyinak a négyszerese. Több tartományi vezető szerint a már háromszor fölfelé módosított előrejelzést is felülírhatja az idő, így akár az egymilliót is elérheti a menedékkérők száma.

Merkel gyilkosságoktól tart és hadat üzent a neonáciknak

A német szélsőjobb által elkövetett, menekültszállások elleni támadások tetteseit a törvény teljes szigorával, kemény ítéletekkel fenyegette meg tegnap Angela Merkel az AFP/DPA tudósítása szerint. Figyelmeztetett egy új jobboldali terrorizmus kialakulásának veszélyére.

Ébernek kell lennünk, figyelnünk kell a legújabb folyamatokat, és aktívan kell ellenük fellépnünk – mondta. A kancellár nem szeretne újra olyan szégyent, mint korábban a szélsőjobboldali NSU gyilkosságsorozata. Szerinte a menekültek elleni támadások nem egyeztethetők össze Németország értékeivel. Az NPD szélsőjobboldali párt sokak által szorgalmazott betiltásával kapcsolatban azonban szkeptikus, szerinte ha egy pártot be is tiltanak, a szélsőjobboldali gondolatok attól még megmaradnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 14:04
Száznyolcnál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de  ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért járt Szijjártó Péter Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:43
Tizenkét kelet-közép-európai állam, köztük Ukrajna képviselője is aláírta azt a földgázegyezményt, amihez Szijjártó Péter is hozzájárult Washingtonban. Állítólag az ígéretek között szerepel az orosz gázellátás kiküszöbölése is, az európai politikai irányvonalnak megfelelően. 
Makro / Külgazdaság Rég voltak már ilyen bizakodóak a magyar fogyasztók
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. 
Makro / Külgazdaság Gulyás Gergely elárulta: ez a kormány véleménye a Barátság vezeték leállásáról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:33
A csütörtöki Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több fontos részletet is elárult a napokban mindenki legjobban érintő témákban.
Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Makro / Külgazdaság Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:45
Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG