Mi a baj a NATO-val?

David Engels belga ókortörténész szerint a Római Köztársaság hanyatló szakasza, vagyis az időszámítás előtti I. század, illetve az európai társadalom jelenlegi válsága között fennálló párhuzamok különösen szembetűnőek. A hagyományos vallások és értékek pusztulása, a populizmus, a tömeges bevándorlás, az aszimmetrikus háborúk, végül pedig fokozatos recesszióba süllyedés és polgárháború-közeli állapotok – mindez nemcsak korunkat jellemzi, hanem Engels szerint a köztársaság utolsó éveit is, mielőtt az a belső ellentmondások következtében össze nem omlott, és egy népszavazással palástolt, tekintélyelvű rendőrállamnak át nem adta a helyét.

Engels kiemeli, hogy napjainkban az európai intézmények ahelyett, hogy az európai népek között fennálló szoros kulturális rokonságot tartanák szem előtt, hogy e nyomasztó időkben megteremtsék a szolidaritást, inkább az egyenjogúság és a tolerancia – kizárólag európai alapértékeknek tartott – elvont elképzeléseiről áradoznak. Holott ezen értékeket mondjuk Dél-Koreával és Japánnal is osztjuk, mégpedig anélkül, hogy őket ezért európai államoknak tartanánk.

NATO kérdőjelek

De nemcsak az EU, hanem egy másik hidegháború által szült formáció, a NATO is legitimitási problémákkal küzd. Három hét múlva Varsóban rendezik a védelmi szövetség nagyszabású csúcstalálkozóját és az előjelek nem rózsásak. Számos európai tagállam az ígéretei ellenére nem növeli a védelmi kiadásait - Olaszország, Horvátország és Bulgária pedig egyenesen csökkenti azokat. És akkor még nem beszéltünk Donald Trump vezető republikánus elnökjelölt nyilvános kijelentéseiről, amelyekben „feleslegesnek” nevezi azt a NATO-t, amely szerinte csak „lenyúlja” az USA erőforrásait és nem igazán érdekelné, ha a védelmi szervezet felbomlana.

Az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságaként funkcionáló Olaszországban egyéb gondok is vannak, hiszen az eurószkeptikus párt lett az utóbbi időben legnépszerűbb politikai formáció. Mi több, az olaszok 58 százaléka szeretne népszavazást az EU tagságról és 48 százaléka meg is szavazná a kilépést. Nem sokkal szívderítőbb a helyzet Franciaországban sem, ahol 55 százaléka a megkérdezetteknek támogatna egy ilyenfajta népszavazást és 41 százalékuk lépne ki az EU-ból.

Párizs egyébként is egyre inkább csúszik vissza abba a hagyományos szkeptikus pozíciójába a jelenlegi szocialista kormányzata alatt, amely a NATO-t az amerikai politika hatalmi eszközének tartja, amely a büszke gallok nemzeti szuverenitását korlátozza. A francia hadsereg egyébként is kapacitásainak határára érkezett a Maliban, a Közép Afrikai Köztársaságban, Észak Afrikában és Szíriában folytatott beavatkozásainak következtében – hogy a hazai, terrorizmus elleni katonai őrjáratokról már nem is beszéljünk.

Hogyan viszonyuljon Moszkvához?

A NATO-nak azt is el kell döntenie, hogy miképpen reagáljon az új orosz katonai doktrínára, amely az ellenfél terület-nyerésének megakadályozására taktikai nukleáris csapásokat tesz lehetővé. Egyes NATO-tagállamok szerint Moszkva már nukleáris fegyvereket állomásoztat a Kalinyingrádi körzetben és a Balti tengeren, ahol egy korábbi hadgyakorlat során közszemlére is tette őket. A Kreml nem tisztázta, hogy azóta visszavonta-e ezeket a fegyvereket.

Káncz Csaba

Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolat tehát továbbra is feszült, bár az ukrán konfliktus kitörése óta először ülésezett a NATO-Oroszország Tanács (NRC) áprilisban. Az szinte bizonyosra vehető, hogy pár hónappal az amerikai elnökválasztás előtt nem várhatók nagyszabású döntések a varsói csúcson, de az általános irányokról megegyezés születhet. Ezért az 1967-es Harmel jelentés szellemében - amely meghatározta a NATO hosszú távú politikáját - a Nyugatnak az elrettentés és a párbeszéd kettős stratégiáját kell követnie Moszkvával kapcsolatban. A NATO tagjainak tartaniuk kell magukat ahhoz a korábbi elkötelezettségükhöz, hogy nem terveznek taktikai nukleáris fegyvert telepíteni Közép- és Kelet-Európába.

2014 szeptemberében, amikor a walesi NATO közgyűlésen a következő tanácskozás színhelyéül Varsót jelölték ki, akkor a szövetség tagjai szimbolikusan azt üzenték: nem hagyják magukra a növekvő orosz fenyegetéssel szembesülő „keleti végek”-et. Az új döntésnek megfelelően a NATO négy zászlóaljat telepít rotációs rendszerben Lengyelországba és a Balti-államokba, de a jelenlegi tudás szerint Oroszország kordában tartására a kontinens nyugati felén lévő elrettentő kapacitások elégségesek, így komolyabb keleti csapattelepítés taktikai szempontból feleslegesnek minősíthető. Az pedig közben egyre világosabban látszik, hogy Kelet-Ukrajnában a rendezéséhez nem elegendők a szankciók és a katonai eszközök. Valószínűleg nagyobb politikai nyomásgyakorlásra lesz szükség a kijevi kormányzatra és parlamentre, hogy teljesítsék korábban vállalt kötelezettségeiket, különösen, ami a Donbassz régió státuszára vonatkozik.

Káncz Csaba jegyzete