Mi mentheti meg a forintot?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy kódolva volt, a forint az euróval szemben előbb-utóbb átlépi a lélektaninak számító 400-as szintet. Mondhatnánk, hogy ismét, hiszen március elején már nagyon közel járt ehhez, sőt egyes sasszemű piaci szereplők szerint meg is érintette azt, de aztán eltávolodott attól.

Nagy Márton (balra) korábban azt mondta, a forint pont ott van, ahol lennie kell. Fotó: MTI /Kovács Attila

Több mint három hónappal ezelőtt az küldte padlóra fizetőeszközünket, hogy az orosz-ukrán háború miatt a befektetők számára a forint volt a leggyengébb láncszem a közép- és kelet-európai régióban, ezért elkezdtek spekulálni ellene. Legalábbis az MNB szerint, amely az ellenerőket érzékelve az ilyenkor szokásos tankönyvi receptet alkalmazta, gyorsan megemelte a rövid távú pénzpiaci mozgásokat befolyásolni képes egyhetes betétek kamatát. Ami hatott is, úgy tűnt, sikerül elvenni a spekulánsok kedvét, hamar visszaterelődött a forint abba a 370 körüli mederbe, ahonnan kirángatták.

Áprilisban már 366 forintba is került egy euró, amely láttán a kincstári optimisták máris abban a hitben kezdték ringatni magukat, hogy minden rendbe jön majd, „nincs itt semmi látnivaló”. Egy időre talán azt is elfeledve, hogy azért juthatott idáig a helyzet, mert az Orbán-kormány nem volt hajlandó (és nem is indokolt a múlt idő, hiszen most sem az) teljesíteni azokat az – alapvetően a korrupcióval szembeni fellépésre vonatkozó és nem, ahogy a kabinet sulykolja, a gendertörvény visszavonását előíró – felételeket, amelyek szükségesek az uniós helyreállítási alap ezermilliárdjaihoz való hozzáféréshez.

Így amikor április végén az Európai Bizottság megindította a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben, már biztosra vehető volt – mert logikusnak tűnt – a negatív piaci reakció. Ez ugyanis azzal fenyegetett, hogy a magyar gazdaság lecsúszhat az uniós forrásokról, amelyek a mai helyzetében életmentőknek tekinthetők – legyen ezzel bármennyire is ellentétes az időnként túlzottan magabiztosnak tűnő kormányzati kommunikáció. Miközben régiós társainknak nincs ilyen problémája, a csehek és a magyarokkal való közös platformról leszálló lengyelek hozzájuthatnak az uniós forrásokhoz.

Ami meg is látszott a három, nem euróövezetes ország devizájának mozgásán. Míg a cseh korona és a lengyel zloty jelenleg gyakorlatilag ugyanannyi eurót ér, mint a háború kitörésekor, addig a forint már tíz százalékot veszített az a március eleji értékéből.

A borús kilátások hatására ugyanis a forint április végétől ismét gyengült, illetve helyesebb úgy fogalmazni, hogy elkezdett gyengülni. Hiszen a március eleji nagy zuhanáshoz képest ezúttal nem hirtelen esett egy nagyot a hazai fizetőeszköz, hanem fokozatosan erodálódott az árfolyama. Mondhatni trendszerűen, ami azt jelenti, hogy ha közben vissza is erősödött, azt követően az árfolyamemelkedésnél ismét nagyobb mértékű volt a gyengülés. Mint amikor az ember egyet lép előre, aztán kettőt (de legjobb esetben is másfelet) hátra.

Ehhez a kormány május végi döntése arról, hogy a választási célú kiköltekezés miatt a költségvetésen keletkezett lyukat ismét, csakúgy, mint a 2010-es évek elején, különadókkal tömi be, vagyis nyolc szektor – jelesül a bankok, a biztosítók és az energetikai cégek, utóbbiak között is jelesül a Mol – megsarcolásával védi meg a rezsi emelkedésétől és a háborútól a hazai polgárokat, vastagon belejátszott.

Persze a végső döfést az adta meg, hogy múlt pénteken a világ legerősebb gazdasága, az amerikai a vártnál nagyobb inflációt jelzett, aminek hatására máris elkezdték latolgatni a piacon, hogy az ottani jegybank szerepét betöltő Fed e heti ülésén nem újabb 50, hanem akár 75 bázisponttal is emelheti az alapkamatát. Amivel szűkül az USA és a világ többi országának irányadó rátája közötti különbség, így a befektetők is átcsoportosíthatják a pénzeiket az egyéb devizákból a dollárba, erősödött is a zöldhasú. Mindenekelőtt az azon devizákból kivett források által, amelyektől válság idején, illetve a kockázatok fokozódásakor meg szoktak válni, mondani sem kell, hogy a forint ilyennek tekinthető.

De bizonyosan nem díjazták a befektetők a piacgazdasági viszonyokba való durva kormányzati beavatkozást, nevezetesen az üzemanyagokra és az élelmiszerekre bevezetett árstopot. Amelyek hiába mérséklik az inflációt most a kormány számításai szerint mintegy 5 százalékponttal, amikor majd vége lesz a stopnak, akkor ez hirtelen visszaüthet. 

Az látható, hogy a kormány már azért hosszabbíthatta meg mindkét árstopot egyszer, július 1-jéig, mert arra bazírozott, hátha addig majd elkezd normalizálódni a nemzetközi helyzet, aminek következtében lassul majd az infláció, így stopok nélkül is elviselhető szinten lehet majd idehaza tankolni és élelmiszereket vásárolni.

A már említett múlt pénteki amerikai adat azonban e tekintetben is kijózanodást hozhatott idehaza atekintetben, hogy az infláció tartósabb ideig velünk maradhat és ráadásul magas szinten, akár nemhogy 2022 második felében, hanem esetleg még 2023-ban sem kezd lassulni. Ez ugyancsak nem kedvez a forintnak.

Mire lehet most számítani, mit tehet a kormány és a jegybank, tesznek-e egyáltalán valamit? 

Joggal merülnek fel e kérdések. Kezdjük a könnyebbnek tűnő esettel, az MNB-vel. Bár idehaza vita van arról, hogy a jegybank idejében kezdte-e meg a kamatemeléseket és főként, hogy eleget emelt-e, ha körbenézünk a régióban, akkor azt láthatjuk, hogy most nálunk a legmagasabb a kamat. Az nem vitás, hogy az 5,9 százalékos alapkamat és a 6,75 százalékos egynapos betéti kamat a mostani helyzetben nem lehet végállomás, de azt az MNB is rendre hangsúlyozza, hogy addig folytatja a kamatemeléseket, amíg az infláció nem kezdi megközelíteni a középtávú inflációs célját. Ez ugye 3 százalék, amelytől mindkét irányba 1-1 százalékponttal el lehet térni, tehát felfelé 4 százalékig. Májusban ettől 6,7 százalékpontra voltunk!

S akkor jöjjön a nehezebb eset. A kormány tehet azért a legtöbbet, hogy a forint ne gyengüljön tovább. Mindenekelőtt azzal, hogy megteszi azokat a lépéseket, amelyekkel az EU beszünteti a jogállamisági eljárást, ez esetben ugyanis a helyreállítási alap pénzei Magyarország felé is elkezdhetnek áramolni. Persze az árstopok és – horribile dictu – a rezsicsökkentés eltörlése és/vagy a különadóktól való visszalépés, illetve azok mértékének a mérséklése is meggyőzheti a külvilágot és így a befektetőket arról, hogy érdemes kis hazánkban tartani a pénzüket, amelyek átváltása erősítheti a forintot. De a legnagyobb hatást az EU-val való megállapodás fejtené ki.

Jó lenne, ha tévednénk, de most úgy tűnik azonban, vajmi kevés az esélye annak, hogy a kormány tagjai a kisujjukat is megmozdítanák. Legalábbis erre lehet következtetni Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már többször elhangzott mondásából, miszerint a forintárfolyammal nincs semmi gond, az pont ott van, ahol lennie kell.

Kérdés, ugyanez lesz-e a megközelítés, ha mondjuk egy euró három hónap múlva 450 forint lesz. Hiszen, ha csak ugyanannyival gyengül a hazai fizetőeszköz szeptember elejéig, mint amennyit esett március elejétől mostanáig, akkor bizony ekörüli számot kaphatunk.