2p
Az utolsó negyedéves adat ellenére a tavalyinál valamivel masszívabb növekedést várnak a piaci szereplők.

Ahogy arról már korábban írtunk, némiképp visszavett a növekedés tempójából a gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben, amikor 1,6 százalékkal nőtt a GDP. Az ING vezető elemzője, Virovácz Péter szerint gyenge növekedési ütemre lehet számítani, mivel mind az ipar, mind a kiskereskedelem a lassulás jeleit mutatta. Bár az ipar nem vette ki számottevően a részét a gazdaság pörgetéséből, a szakember szerint továbbra is a fogyasztás lehetett a húzóerő. Az ING összességében a 2017-es év során a tavalyinál kedvezőbb növekedési ütemre és 3,4 százalékos növekedésre számítanak, ezt közölte a bank a Privátbankár.hu-val.

A negyedéves eredmény egyébként alulmúlta a várakozásokat, a Takarékbank elemzője, Suppan Gergely szerint az ipar és a kiskereskedelem gyengélkedése mellett a külkereskedelem is szerepet játszott a növekedés visszafogásában. A fogyasztás ugyanakkor várhatóan a növekvő bérek hatására nőni fog majd, ráadásul idén ismét visszakerülnek a képbe az uniós források, az ezekből finanszírozott beruházások száma tavaly ugyanis jelentősen megcsappant. A Takarékbank így az idei évre a beruházások 10 százalékos növekedését várja, a GDP üteme pedig idén 3,6, míg jövőre 4 százalékra is gyorsulhat majd.

Utolsókból elsők

Az Erste vezető makrogazdasági elemzője, Ürmössy Gergely is osztja a várakozásokat, ugyanakkor látni kell, hogy az előző negyedév adatai alapján a régiós összehasonlításban is leszorult Magyarország a dobogóról: Románia gazdasága 4,7 százalékkal, Szlovákié 3,1, Lengyelországé pedig 2,7 százalékkal növekedett, míg a negyedik helyre Csehország került, 2,3 százalékos bővüléssel. Meglátása szerint a tavalyi 2 százalékos éves növekedés ugyanakkor átmeneti megtorpanás lehetett, és idén a GDP növekedés elérheti a 3,4 százalékos ütemet. Sok múlik azonban azon, hogy végül hogyan alakulnak az eurózóna választásai, illetve, hogy milyen intézkedéseket hoz még Trump a jövőben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG