Korábban sosem volt elég
A devizatartalékokkal kapcsolatban többnyire azt szoktuk hallani, hogy egy-egy országnak túl kevés van, veszélyesen alacsony a szint, ezért fizetésképtelenné válhatnak. Ráadásul hazánk utóbbi bő 50 éves történelmének jó részében ez így is volt, alig csörgedezett dollár, nyugatnémet márka vagy arany a trezorokban.
A rendszerváltás előtt ez egy örökös probléma volt: hitelből élt az ország, melyek visszafizetését sosem termeltük ki, mindig újabb hitelt kellett felvenni. Ez azonban nem mindig ment gördülékenyen, így a tartalékok szintje néha kritikusan lecsökkent. A rendszerváltás utáni első kormány is mindjárt egy ilyen problémával kezdte pályafutását. Kiürült a kassza, és csak úgy jutottak nagyobb hitelhez, hogy politikai árat fizettek érte: összehozták az MDF-SZDSZ paktumot.
A megpróbáltatások még nem értek véget: 1995-ben megint üres volt a kassza, ekkor kellett a Bokros-csomag a probléma kezelésére. Ezután már konszolidálódott a helyzet, de még egy utolsó csapás következett 2008-ban, a pénzügyi válság idején. Akkora volt a baj, hogy azonnal az IMF-hez kellett szaladnunk, viszont akkor úgy feltankoltunk, hogy egy igazán combos devizatartalék alakult ki, ami azóta is viszonylag magasan maradt.
Az ideális szint
Azóta viszont a gazdaság helyzete is megváltozott, a devizatartalékok szintje szempontjából sokat javult. A kereskedelmi mérlegünk folyamatosan és erősen pozitív, vagyis nagyobb az exportunk, mint az importunk, így a normál gazdasági működés során folyamatosan deviza halmozódik fel. Van egyébként egy elfogadott mérőszám: e szerint azt tartják biztonságosnak, ha egy ország devizatartalékai 3 havi importot fedeznek. Ezt mi bőven túlteljesítjük, ebből a szempontból van tere a csökkentésnek.
A másik tényező, amit vizsgálni szoktak a devizatartalékoknál, az adott ország rövidtávú kötelezettségeinek szintje. A mostanában divatos Guidotti szabály szerint a devizatartalékoknak fedeznie kell egy adott ország egy éven belül lejáró külföldi adósságait. Nálunk a tartalékok a tavalyi adatok szerint 60 százalékkal felül is múlják ezt a szintet, tehát igen jól állunk.
Vannak egyéb mérőszámok, például összevetés a teljes külső adósságállománnyal, vagy a pénzmennyiséggel. Az IMF ezek felhasználásával létrehozott egy kombinált mutatót, és annak is bőven megfeleltünk, 50 százalékkal múltuk felül a határértéket.
A mostani tervek
Az MNB most tehát a devizatartalékok erős csökkentését tervezi. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elköltjük a devizatartalék harmadát, hanem azt, hogy ebből a pénzből kötelezettségeinket, a devizában fennálló adósságainkat csökkentjük. Így a tervek szerint úgy fognak változni a számok, hogy a devizatartalék csökkentett szintje is bőven meg fog felelni a különböző mutatók által meghatározott értékeknek (az MNB mai bejelentéséről itt írtunk részletesen.)
A konkrét változások: az Államadósság Kezelő Központ a lejáró devizakötvényeket nem újítja meg, hanem visszafizeti a devizatartalékból, és helyettük forintban bocsát ki állampapírokat, melyeket a lakosság és bankok megvásárolnak. Így az államadósságon belül jelentősen csökken a külföldi, devizában fennálló adósság aránya, ami értelemszerűen a devizatartalék igényt is csökkenti.
Ugyanez történik a forintosított devizahitelekkel: az óriási mennyiségű devizát, melyből át lettek váltva a hitelek, az MNB a következő időszakban fogja kifizetni a bankoknak, megint csak a tartalékokból. Mivel a devizahitel állomány megszűnésével megint csak sokat csökken a külső adósság és így a sérülékenység, megint csak csökken az elvárható devizatartalék szint.
Így a devizatartalék csökkenését majdnem ugyanakkora kockázatcsökkenés is kíséri, tehát az ország érdemben utána sem lesz sérülékenyebb, az új devizatartalék az előírásoknak akkor is bőven meg fog felelni.
20 ezer és 3 ezer forintos címletben is elérhető az új emlékérme. 
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
