Korábban sosem volt elég
A devizatartalékokkal kapcsolatban többnyire azt szoktuk hallani, hogy egy-egy országnak túl kevés van, veszélyesen alacsony a szint, ezért fizetésképtelenné válhatnak. Ráadásul hazánk utóbbi bő 50 éves történelmének jó részében ez így is volt, alig csörgedezett dollár, nyugatnémet márka vagy arany a trezorokban.
A rendszerváltás előtt ez egy örökös probléma volt: hitelből élt az ország, melyek visszafizetését sosem termeltük ki, mindig újabb hitelt kellett felvenni. Ez azonban nem mindig ment gördülékenyen, így a tartalékok szintje néha kritikusan lecsökkent. A rendszerváltás utáni első kormány is mindjárt egy ilyen problémával kezdte pályafutását. Kiürült a kassza, és csak úgy jutottak nagyobb hitelhez, hogy politikai árat fizettek érte: összehozták az MDF-SZDSZ paktumot.
A megpróbáltatások még nem értek véget: 1995-ben megint üres volt a kassza, ekkor kellett a Bokros-csomag a probléma kezelésére. Ezután már konszolidálódott a helyzet, de még egy utolsó csapás következett 2008-ban, a pénzügyi válság idején. Akkora volt a baj, hogy azonnal az IMF-hez kellett szaladnunk, viszont akkor úgy feltankoltunk, hogy egy igazán combos devizatartalék alakult ki, ami azóta is viszonylag magasan maradt.
Az ideális szint
Azóta viszont a gazdaság helyzete is megváltozott, a devizatartalékok szintje szempontjából sokat javult. A kereskedelmi mérlegünk folyamatosan és erősen pozitív, vagyis nagyobb az exportunk, mint az importunk, így a normál gazdasági működés során folyamatosan deviza halmozódik fel. Van egyébként egy elfogadott mérőszám: e szerint azt tartják biztonságosnak, ha egy ország devizatartalékai 3 havi importot fedeznek. Ezt mi bőven túlteljesítjük, ebből a szempontból van tere a csökkentésnek.
A másik tényező, amit vizsgálni szoktak a devizatartalékoknál, az adott ország rövidtávú kötelezettségeinek szintje. A mostanában divatos Guidotti szabály szerint a devizatartalékoknak fedeznie kell egy adott ország egy éven belül lejáró külföldi adósságait. Nálunk a tartalékok a tavalyi adatok szerint 60 százalékkal felül is múlják ezt a szintet, tehát igen jól állunk.
Vannak egyéb mérőszámok, például összevetés a teljes külső adósságállománnyal, vagy a pénzmennyiséggel. Az IMF ezek felhasználásával létrehozott egy kombinált mutatót, és annak is bőven megfeleltünk, 50 százalékkal múltuk felül a határértéket.
A mostani tervek
Az MNB most tehát a devizatartalékok erős csökkentését tervezi. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elköltjük a devizatartalék harmadát, hanem azt, hogy ebből a pénzből kötelezettségeinket, a devizában fennálló adósságainkat csökkentjük. Így a tervek szerint úgy fognak változni a számok, hogy a devizatartalék csökkentett szintje is bőven meg fog felelni a különböző mutatók által meghatározott értékeknek (az MNB mai bejelentéséről itt írtunk részletesen.)
A konkrét változások: az Államadósság Kezelő Központ a lejáró devizakötvényeket nem újítja meg, hanem visszafizeti a devizatartalékból, és helyettük forintban bocsát ki állampapírokat, melyeket a lakosság és bankok megvásárolnak. Így az államadósságon belül jelentősen csökken a külföldi, devizában fennálló adósság aránya, ami értelemszerűen a devizatartalék igényt is csökkenti.
Ugyanez történik a forintosított devizahitelekkel: az óriási mennyiségű devizát, melyből át lettek váltva a hitelek, az MNB a következő időszakban fogja kifizetni a bankoknak, megint csak a tartalékokból. Mivel a devizahitel állomány megszűnésével megint csak sokat csökken a külső adósság és így a sérülékenység, megint csak csökken az elvárható devizatartalék szint.
Így a devizatartalék csökkenését majdnem ugyanakkora kockázatcsökkenés is kíséri, tehát az ország érdemben utána sem lesz sérülékenyebb, az új devizatartalék az előírásoknak akkor is bőven meg fog felelni.
Bóka János számolt be róla. 
