4p

A vörös-tengeri válság nyomán dráguló tengeri szállítás növelheti az árakat és van még pár tengerszoros a világon, amelynek hajózhatatlanná válása hasonló hatással járhat. Ugyanakkor hajó és konténer van elég. 

A szállítási konténerek bérleti díja két és félszeresére nőtt azt követően, hogy a húszi lázadók drón- és rakétatámadásai miatt a nagy tengeri konténerfuvarozó cégek hajói Afrika megkerülésével jutnak el Ázsiából Európába. Ugyanakkor nem érték el azt a szintet, ahol a koronavírus-járvány alatti szállítási boom idején voltak, és a február enyhülést hozott – derült ki a Conversation hírportál cikkéből, amely a világ tengeri szűk keresztmetszeteit vizsgálta.

Volt már hasonló

A Szuezi-csatorna térségében nem precedens nélküli a hasonló válság. Például az Izrael és Egyiptom közti háborúskodás miatt 1967 és 1975 között zárva volt a Szuezi-csatorna. Az Ever Given konténerszállító hajó 2021-es balesete – a 400 méter hosszú óriás keresztbe fordult a vízi úton – hat napra teljesen eltorlaszolta az átjárót.

Mindezek óriási kárt okoztak, ám a fogyasztói termékek inflációjában nehéz kimutatni a hatásukat. Az ötven évvel ezelőtti eset ráadásul azért pontatlan hasonlat, mert azóta a globalizáció nyomán sokkal nagyobbá vált a világkereskedelem, a világot behálózó beszállítói láncok jelentősége.

Kis költséggel nagy kárt okoznak a húszik

Ugyanakkor a jemeni lázadók akciója megmutatta, hogy viszonylag szerény eszközökkel nagy galibát lehet okozni a hajóútvonalak szűk keresztmetszeteiben.

Átírták a forgatókönyveket a húszik. Fotó: MTI/AP/Indiai haditengerészet
Átírták a forgatókönyveket a húszik. Fotó: MTI/AP/Indiai haditengerészet

A Malajzia és Indonézia közti Malaka-szoros körzetében például a kalózkodás okoz gondot. És ezen is áthalad minden hajó az Ázsia-Európa útvonalon.

További fontos szűk keresztmetszet a Panama-csatorna, amelyen immáron második éve okoz gondot, hogy a viszonylag száraz időjárás miatt kevesebb hajó tud átzsilipelni a Közép-Amerikát kettévágó vízi úton. Ez hosszú várakozásra kényszeríti az arra járó teherhajókat. A fuvarozók egy része inkább az USA nyugati partján köti ki hajóit, ahonnan vasúton szállítja tovább az árut a keleti partra.

Hasonló kerülőút lehetősége a Kína és Vietnám, illetve Európa útvonalon is felmerül. A vasúti szállítás kapacitása azonban töredéke a tengerinek. Ráadásul az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt a szállíttatók és a szállítmányozók kerülik ennek északi, orosz földön át vezető ágát. A déli útvonal Kazahsztánon és a Kaszpi-tengeren át macerásabb, ráadásul nem Németország a végállomása, hanem a törökországi Isztambul.

Elvileg szóba jöhet az Északi-sark felé vezető irány, ám ez a jég miatt csak öt hónapon át hajózható és használata fenyegeti a térség érzékeny élővilágát.

Nem eszik olyan forrón a kását!

A jó hír az, hogy a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán át haladó forgalom nem szűnt meg, csak csökkent. Az októberi havi félmillió hajóról decemberre kétszázezerre esett. Emellett a tengeri fuvarozók a 2022 nyár végén kezdődött szállítási hullámvölgy nyomán kapacitásfelesleggel rendelkeztek. Ez ad egy puffert, amit feltöltve ellensúlyozhatják a megnövekedett szállítási időt és költségeket.

Van elég belőlük? Fotó: Pixabay
Van elég belőlük? Fotó: Pixabay

A Drewry tengerhajózási tanácsadó vállalat - Freightwaves szállítmányozási szakportálon idézett  - elemzése egyenesen arra a következtetésre jut, hogy olyan nagy túlkínálat van szállítási piacon, amely elnyelheti a hajóút hosszabbá válásából fakadó plusz kapacitásigényt. Ez nem jelenti azt, hogy az árak visszatérnek a válság előtti szintre, de nem fenyeget olyan drágulás, ami érezhető lenne a fogyasztói inflációban.

Még élénken él a szakemberek emlékezetében a koronavírus-járvány idején kialakult katasztrofális helyzet a világ ellátási láncaiban. Akkor azonban drámaian megugrott a kereslet, miközben megroppant a kínálat, miután az emberek otthon maradtak. Most nem kell számolni azzal, hogy a világ kormányai helikopterpénzzel (szabadon elkölthető támogatásokkal) tömik tele az emberek zsebét, hogy életben tartsák országaik gazdaságát.

Mást is lőnek

A húszik február első hetében két támadást intéztek ballisztikus rakétákkal teherhajók ellen. Egyik sem okozott komoly kárt annak ellenére, hogy az amerikai haditengerészet nem lő le minden támadó eszközt, csak vélhetően azokat, amelyek röppályája veszélyesnek látszik.

Jellemző a támadásokra, hogy miközben a jemeni lázadók állítólag az Izraelbe irányuló szállításokat akarják megakadályozni, az egyik célpont dél felé hajózott. Úti célja az AP hírügynölkség szerint Szingapúr volt.

 

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG