Új nemzetközi rend felállásáról írtak az újságok a július 19-i teheráni Putyin-Erdoğan-Hámeini találkozó után, amelynek során Oroszország, Törökország és Irán legalábbis részleges összefogásról döntött. A baráti gesztusok ellenére azonban Oroszország és Irán nem adta jóváhagyását arra, hogy Törökország a határ túloldalán, Szíriában egy 30 kilométeres biztonsági zónát alakítson ki, amely egyébként nyilvánvalóan része volna a szíriai kurd autonóm területek megsemmisítéséért folytatott törekvéseinek. Világosnak tűnik, hogy Törökország az ukrán helyzetet használná fel arra, hogy a világ figyelme máshol lévén, tovább csonkítsa a kurd területek autonómiáját.
Mi várható most Szíriában?
Bár Bassár el-Aszad elnök leverte a 2011-es felkelést, a polgárháború kiterjedt, és az ország széttagoltsága állandóvá vált. Aszad ugyan Oroszország, Irán és az Iránnal szövetséges milíciák segítségével visszaszerezte az ország nagy része feletti ellenőrzést, Szíria szétszakadt: az ellenzék maradványait északra szorították, ők most Törökország katonai és pénzügyi erejére támaszkodnak, északkeleten pedig a kurd milíciák az ország több mint egyötödét ellenőrzik a Kurd Autonóm Területen (KRG) az Egyesült Államok támogatásával és amerikai katonák közvetlen segítségével. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a KRG területén földgázt termelnek, amelyet egy Törökországon átmenő vezetéken keresztül szeretnének értékesíteni.
Elemzők azt állítják, a konfliktus befagyott, a megoldásra irányuló nemzetközi erőfeszítések elhaltak, és mindegyik fél érdeke elsősorban az, hogy ez a status quo legalább megmaradjon.
"Senki sem szeretné ezt hangosan kimondani, hiszen ez politikailag eléggé ellentmondásosan hangzik, és az amerikaiak nem akarják úgy érezni, hogy a helyzet egyhelyben tartásához ők is hozzájárulnak, a törökök pedig nem akarják, hogy bárki is kimondja, hogy áll a helyzet valójában" - mondja Dareen Khalifa, a Crisis Group agytröszt szíriai elemzője a Financial Times-nak, "a valóságban azonban a konfliktus tétje arra ösztönzi a külföldi hatalmakat, hogy Szíriában maradjanak. És amíg ezt teszik, addig a jelenlegi patthelyzet valószínűleg folytatódik, ez pedig hasonlít az ország de facto felosztásához".
Török kontroll
Azon a három területen, amely a török-szír határon már török fennhatóság alatt áll, a szíriai iskolások második nyelvként tanulják a török nyelvet. A betegeket törökök által épített kórházakban kezelik, a villanyt pedig törökök által termelt áram tartja égve. A török líra az uralkodó pénznem, és a török állami tulajdonú postai szolgáltatást, a PTT-t használják a szíriai munkások fizetésének átutalására és a helyi tanácsok bankszámláinak vezetésére. Emellett a török határmenti tartományok kormányzóhivatalai felügyelik a szomszédos szíriai régiókban a munkaerő-felvételt és -elbocsátást.
Törökország továbbá több mint 50 ezer szíriai lázadó harcos kiképzését támogatja, saját csapatokat telepített az országon belülre, hatalmas katonai támaszpontokat épített a határon és egy 873 kilométer hosszú falat.
Ankara elsődleges katonai célja a térségben nyilvánvalóan a kurd milíciák meggyengítése; ezek a milíciák korábban a konfliktus okozta káoszt és az Isis elleni harcban játszott kritikus és letagadhatatlan szerepüket kihasználva saját területeket vágtak ki az országból maguk számára. Ezek mellesleg Szíria számos természeti kincsében, többek között olajban, gázban és mezőgazdasági földterületekben bővelkednek.
Törökország azonban az YPG-t, a Népi Védelmi Egységek nevű milíciát a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kiterjesztésének tekinti, egy marxista-leninista gyökerekkel rendelkező, Törökország ellen lázadó terrorszervezetnek, miközben az az Egyesült Államok szövetségese az Iszlám Állam elleni harcban szerzett érdemeinek köszönhetően. Az YPG szövetségese, a PKK eközben még az USA számára is terrorszervezetnek minősül, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy az Egyesült Államok ne álljon ki a kurd erők mellett, mivel létfontosságúnak tartja azokat az Isis elleni harcban. Így lehetséges, hogy két szövetséges szervezet egyikét támogatja, a másikat pedig terrorlistára helyezi.
Menekültek visszaküldése - jó lesz?
Erdoğan emellett úgynevezett „biztonsági zónákat” akar létrehozni, hogy ösztönözze a Törökországba menekült 3,7 millió szíriai menekült egy részének visszatérését. Ennek egyik oka, hogy a jelenlétük belföldön rendkívül népszerűtlenné vált: ellátásuk Ankarának dollármilliárdokba került, megterhelték a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, Európával és az arab hatalmakkal, Törökországot az emberi jogok megsértésével vádolták, és miattuk szélesebb körű konfliktusokat kockáztattak Aszaddal és külső támogatóival.
Erdoğan júniusban azt mondta a parlamenti képviselőknek, hogy "új fázist" tervez annak a céljának megvalósítására, hogy a határtól 30 kilométerre, Szíria felé "biztonsági övezetet" hozzon létre, és így kiszorítsa a kurd fegyvereseket Manbijból, az Eufrátesz folyótól nyugatra fekvő stratégiai fontosságú városból és Tal Rifaatból, egy nyugatabbra fekvő kisebb városból.
"Meg fogjuk tisztítani Tal Rifaatot és Manbijt a terroristáktól és lépésről lépésre ugyanezt fogjuk tenni más régiókkal is" - mondta.
De ez vajon tényleg meg fog történni?
Nyugati diplomaták szerint kevés jel utal jelentős török katonai tevékenységre, Szírián belül azonban a török parancsnokok azt mondták a helyi ellenzéki hatóságoknak, hogy készítsék fel a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) harcosait - mondta Mahmoud Alito, az SNA politikai irodájának vezetője a Financial Times-nak. Hozzátette továbbá, hogy Törökország több csapatot és fegyvert telepített a határon túlra, vagyis nagyon is elképzelhető, hogy komolyan veszi a műveletet.
Alito hangsúlyozta, hogy az SNA nem egyszerűen Ankara kinyújtott karja, vagyis Törökország támogatása nélkül is ellenállna Aszadnak, de elismerte, hogy a területek a török pártfogóktől függenek.
"Törökország lett az egyetlen esélyünk, miután a nemzetközi közösség... magunkra hagyott minket" - mondta.
A szíriaiak mégis ambivalensek, amikor a Törökország gyámsága alatti életről beszélnek. Azok, akik elmenekültek az Aszad-rezsim hordóbombái, vegyi támadásai, ostromai és egyéb visszaélései, vagy az Isis borzalmai elől, elismerik, hogy viszonylagos stabilitás van. De ettől még a helyzet instabil, a társadalom súlyosan egyenlőtlen alapokra épül, számos gazdasági nehézségről számolnak be.
Ankara pedig attól fél, hogy az YPG vezetésével végül mégis létrejön valamiféle „kurd haza”, amelynek létrehozása ellen mindig is komolyan kiálltak.
Az offenzívával való fenyegetőzésnek Erdoğan részéről több oka lehet, nem csak az, hogy Oroszország ukrajnai háborúja elterelte Moszkva és a Nyugat figyelmét, így megnyílt a lehetőség újabb területszerzésre, hanem az is, hogy a 2023 júniusára tervezett választások előtt, az egyre mélyülő gazdasági zavarok idején összegyűjtse támogatóit.
Kurd haza
Az YPG a kobani csata során került előtérbe, miután az Isis elfoglalta a túlnyomórészt kurdok lakta szíriai határ menti várost 2014-ben. Eredetileg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) alszervezeteként működött, amelyet az Egyesült Államok támogatott fegyverrel és a katonák kiképzésével, hogy az Isis elleni küzdelemben megállják a helyüket.
Khalifa becslése szerint az SDF - amely Törökországot megszállással vádolja – most 100 ezer fős hadsereget irányít, és hasonló méretű polgári közigazgatást működtet.
Erdoğan először 2016-ban vezényelt át csapatokat a határon a szíriai Dzsarablusz városára indított offenzívában, állítólag azért, hogy az Isis-t célba vegye, de azért is, hogy megelőzze a kurd fegyveresek bármilyen előrenyomulását. Ez a művelet hetekkel azután következett be, hogy túlélt egy puccskísérletet. Ankara 2018-ban és 2019-ben is hasonló offenzívákat rendelt el, amelyekben a török erők szíriai megbízottjaikkal együtt harcoltak. Törökország 2020-ban indította el negyedik hadműveletét, hogy visszafordítsa az Aszad-erők által elért előnyöket az északnyugati Idlíb körül. Idlíbot egy iszlamista mozgalom irányítja, Törökország jelenleg a terület végső védelmezője. Az összecsapás úgy zárult, hogy Törökország és Oroszország tűzszüneti megállapodást kötött; a fő frontvonalak azóta is stagnálnak.
Ma Ankara különböző mértékben ugyan, de felelős több mint 9 millió szíriaiért, beleértve a Törökországon belüli menekülteket is, ami alig kevesebb, mint az arab állam háború előtti lakosságának a fele.
Törökország opciói
Murat Yeşiltaş, az Erdoğanhoz és kormányához szorosan kötődő Seta török agytröszt elemzője úgy véli, a szíriai beavatkozás évente mintegy 2 milliárd dollárjába kerül Ankarának. Törökországnak 4-5 ezer katonája van az általa ellenőrzött területeken belül, Idlíb környékén pedig mintegy 8 ezer.
Szerinte Ankara azzal az ellentmondással küzd, hogy Törökország bevallottan egységes Szíriát szeretne - nem utolsósorban azért, hogy megakadályozza a kurd állam bármilyen formáját -, ugyanakkor felismeri, hogy "Törökország ... végső soron aláássa Szíria potenciális területi integritását".
Szerinte a lehetőségek között szerepel
- a közvetlen uralom, ami nagyobb mozgásteret biztosítana Törökországnak a gazdasági és biztonsági problémák megoldására a helyszínen, de valójában annexiót jelentene;
- a "vonal mögötti kormányzás", ami Ankarának befolyást biztosítana anélkül, hogy bármilyen formában részt venne a kormányzásban;
- vagy a kivonulás, és a törökbarát helyi közigazgatásra bízza a rend fenntartását.
Komoly kockázatok
Bármilyen új művelet komoly kockázatokkal járna. Jelentések szerint az oroszok által támogatott Aszad-harcosok és az Iránnal szövetséges milíciák mozgósítottak Manbij és Tal Rifaat környékén, a kurdok által dominált SDF pedig figyelmeztetett, hogy bármilyen offenzíva elhárítása érdekében egyeztetni fog Damaszkusszal.
Emellett az ukrajnai háború ellenére török és nyugati tisztviselők szerint kevés jele van annak, hogy Oroszország szíriai álláspontja megváltozott volna. Egy nyugati diplomata 2000 és 5000 közé teszi az orosz csapatok számát, a kulcs az Aszad-rezsim légi támogatása.
"Oroszország számára Szíria nagy siker... és nem hiszem, hogy megkockáztatnák és kivonulnának" - mondja James Jeffrey, az Egyesült Államok volt törökországi nagykövete és korábbi szíriai megbízottja.
Oroszország 2015-ös szíriai beavatkozása nemcsak Aszad javára billentette a háborút, hanem megerősítette Moszkva közel-keleti befolyását is, és biztosította számára a Földközi-tengeri vízi és légi támaszpontokat.
Jeffrey szintén kevés esélyt lát arra, hogy az Egyesült Államok egyhamar kivonuljon, különösen az afganisztáni kivonulással járó bukás után. Úgy véli, a status quo minden külső szereplőnek megfelel, ha fenntartja a törékeny stabilitást a befagyasztott frontvonalakkal. "Inkább élnek ebben a kusza katonai helyzetben, amely nem ér el mást, mint hogy megakadályozza a másik fél győzelmét, és még veszélyesebb helyzetet teremt számukra" - mondja.
Komoly változást az hozhat, ha Erdoğan nem nyeri meg a közelgő választásokat. A legtöbb török párt osztja az elnök kurd milíciákkal kapcsolatos aggodalmait, de kritizálja a szíriai lázadók támogatásáról szóló döntését. Valamennyi nagy párt kijelentette továbbá, hogy hatalomra kerülésük esetén helyreállítanák a kapcsolatokat Damaszkusszal, ami szerintük a szíriaiak hazaküldésének fontos előzménye lenne.
Szakértők azonban azzal érvelnek, hogy kevés menekült térne vissza egy olyan szétesett országba, amelyet az a despotikus rezsim irányít, amely elől elmenekültek. Hozzáteszik, hogy Aszad valószínűleg követelné a török csapatok kivonását, ami felveti annak kockázatát, hogy a határ menti régiók ismét a kurd milíciák menedékévé válhatnak.
"A helyzet ilyen marad" - mondja Abdulghani Shobak, egy szíriai ellenzéki tisztségviselő. "A szíriaiak már nem dönthetnek. Egyedül az USA-nak van beleszólása, illetve Oroszországnak, Iránnak és Törökországnak".
Szuverenitásunk elleni akció, hogy az orosz Gazprombankot amerikai szankciós listára tették. 
