Törökország szerdán megakadályozta a tárgyalások megkezdését Finnország és Svédország NATO-tagságáról, figyelmeztetve, hogy több időre van szüksége annak mérlegeléséhez. Ez nem igazán volt meglepetés Erdogan elnök múlt pénteki kijelentései nyomán, miszerint kormánya nem tudja támogatni Svédország és Finnország NATO-kérelmét, tekintettel arra, hogy ezek – különösen az előbbiek – a Kurd Munkáspárt „terroristáit rejtegetik”.
Az sem igazán meglepő, hogy Erdogan főtanácsadójának és szóvivőjének, İbrahim Kalınnak kellett közbelépnie, és felvizeznie főnöke kijelentését, mondván, hogy Törökország nem zárta be az ajtót, vagyis előkészítették a terepet egy „nagy alku” számára. Kalın itt egy, már többször bevált sémát követ: valahányszor Erdogan „túl messzire megy”, a tanácsadója tűzoltó készülékkel rohan be.
Dekódolni Erdogan hisztériáját
De mi folyik itt? Hogyan lehet dekódolni Ankara legújabb lépését?
Először is fontos látni, hogy sem Svédországnak, sem Finnországnak valójában nincsen érdemi köze az Erdogan által kirobbantott botrányhoz. Ez még akkor is így van, amikor Törökország stockholmi nagykövete szerint a legfontosabb akadály az ország NATO-tagságának török jóváhagyása előtt az, hogy Svédország támogatja a Szíriában harcoló kurd egységeket, így az YPG-t, ennek megszüntetése a legfontosabb feltétel. Ankara 30 ember kiadatását is követeli a két észak-európai országtól, akik szerinte a kurd terrorizmus támogatói.
A valódi ok ezzel ellentétben az, hogy Törökország zaklatott elnöke növekvő politikai nyomást érez otthon a hatalmas rendszerszintű válság miatt, amelyet meredek gazdasági visszaesés tetéz. Erdogan előtt egyre gyűlnek a politikai túlélés kihívásai a választások előtt, amelyeket jövő év júniusáig kell megtartani. Az elmúlt évtizedben folyamatosan ingadozó külpolitikai lépései máris egy sor fordulatra kényszerítették a Közel-Keleten. Pénzre van szüksége, és úgy érzi, hogy rendbe kell tennie kapcsolatait a Fehér Házzal és – különösen – a Kongresszussal.
Erdogan kinyújtotta a béke olajágait az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia irányába, de azok nem válaszoltak olyan szintű anyagi támogatással, amelyet az elnök várt. A 2019-ben Oroszországtól vásárolt S-400-as rakétarendszerek problémája pedig falat épített kormánya és Washington közé.
Erdogan arról ismert, hogy fejreállítja a fennálló viszonyokat mindaddig, amíg lehetőséget nem lát arra, hogy győztesként jöjjön ki a felfordulásból. Gerilla taktikája azonban nem mindig hoz sikert. Az utóbbi időben pedig a szerencséje fogyni látszik: az ukránok hatalmas kivándorlása az EU-ba megakadályozza, hogy politikai aduként használja fel a „szíriai menekültek Európába küldésével” való fenyegetést, és hatalmas nyomást érez törökországi ellenfelei részéről, hogy szíreket küldjenek haza.
Washington becserkészése
Az Egyesült Államok Kongresszusa egységesen ellenzi orosz rakétavásárlását és a demokratikus rendszer leépítését, és Erdogan eddig sikertelenül próbálja megpuhítani őket azzal, hogy Törökországot Putyin és Zelenszkij elnök hasznos közvetítőjeként mutatja be. Reálpolitikai okokból a NATO eddig főként figyelmen kívül hagyta a kettős játszmát folytató szövetségesét.
Felhasználni Svédországot és Finnországot a NATO-n belüli válság előidézésére egyetlen célt szolgál: a Biden-kormányzat becserkészését. Először is, Erdogannak nagy szüksége van megromlott politikai imázsának megerősítésére - és ezért közvetlenebb kapcsolatra Bidennel -, aki hosszú ideig távol tartotta őt. Az előbbi azt akarja, hogy komolyan vegyék, és meghallgassák, és ezért eszkalálja a helyzetet.
Másodszor, Erdogannak meg kell győznie Washingtont, hogy engedje meg számára, hogy nagyszámú korszerűsített F-16-os vadászgépet vásároljon. A török elnök mára rájött, hogy elrontotta az F-35-ös programban való részvételi esélyeit azzal a téves taktikával, hogy orosz Sz-400-asokat vásárolt.
A svéd külügyminiszter okosan mutatott rá egy gyenge pontra Törökország érvelésében országa NATO-tagsága ellen. Hangsúlyozta, hogy Svédország mára abbahagyta kapcsolataikat a szíriai kurd fegyveres csoportokkal, miközben utalt arra, hogy Törökország ugyanezzel vádolja a kurdokkal az Iszlám Állam (ISIS) ellen szövetséges Egyesült Államokat.
Harmadszor, Erdoğant frusztrálja, hogy Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök hétfőn találkozott Bidennel, majd kedden beszédet mondott az Egyesült Államok Kongresszusának közös ülésén. Ezen a ritka összejövetelen Micotákisz mindent megtesz annak érdekében, hogy tájékoztassa és figyelmeztesse az amerikai törvényhozókat azokról a súlyos fenyegetésekről, amelyek Görögország területi integritását fenyegetik a keleti szomszéd és a NATO-szövetséges Törökország részéről.
Erdogan tudja, hogy ahogyan az USA-görög kapcsolatok történelmi szintre javulnak, fennáll a veszélye, hogy Törökország státusza az Egyesült Államokban és a NATO-kontextusban történelmi mélyponton marad. Svédország és Finnország dönthet úgy, hogy a háttérben marad, vállat vonva, mivel az igazi konfrontáció Biden és Erdogan között zajlik. Nem lehetetlen, hogy Biden lépésről-lépésre meggyőzi a Kongresszust, vagy félreállítja azt (ahogyan Trump tette az F-35-ös programmal az Egyesült Arab Emírségekben), hogy Ankara kedvében járjon.
A Fehér Ház dilemmája
Az eredménytől függetlenül egy pont marad, ami kísértheti Bident. Az amerikai elnök ugyanis ígéretet tett a demokrácia globális megerősítésére, és az Ukrajna elleni orosz inváziót a demokrácia és az autokrácia közötti végső próbának tekinti.
A dilemmája az, hogyan miképpen kezelje azt a NATO-szövetségest, amely mintegy 50 000 politikai foglyot és 12 000 kurdot tart rács mögött, és egy teljes autokráciára váltott, miközben ő Putyinnal harcol. Erdogan lépése, hogy blokkolja Svédország és Finnország NATO-tagságát, még jobban felszínre hozza ezt a paradoxont.
Mark Rutte csütörtöki berlini beszédére reagált. 
