Az utóbbi hetekben Ankara egyre inkább magára hagyja Moszkvát. Ennek oka többek között, hogy Erdogan jól érzékeli: a Nyugat olyan egységesen és elkötelezetten lép fel Moszkvával szemben, mint ahogyan azt utoljára csak a Hidegháború évei alatt lehetett tapasztalni. A török elnök azt is látja, hogy Putyin pozíciója és reputációja alapjaiban rendült meg a világban.
Szintén szálka a Nyugat szemében, hogy Törökország egyre inkább a szankciók elől menekülő oligarchák menedékévé válik. Közülük a legprominensebb az 55 éves Roman Abramovics, akit a hó elején az Egyesült Királyság és az EU vett szankciós listára és jelenleg két, összesen 13,6 milliárd dollár értékű jachtjával a török kikötőkben horgonyoz.
Rosszkor jött a pofon
Márpedig a Nyugat jóindulatára szüksége van Ankarának, hiszen az orosz-ukrán háború nagyon rosszkor jött – a már egyébként is súlyos válságban vergődő - a török gazdaság számára. Erdogan elnök egy gigantikus kísérletnek vetette alá az elmúlt hónapokban az országot, kirántva a szőnyeget a török líra alól, amely aztán a reményei szerint masszív kereskedelmi többlethez fogja segíteni az országot.
Ebből a közgazdasági alkímiából a közember annyit érzékel, hogy a török infláció a független felmérések szerint már most meghaladja a 120 százalékot és a jelenlegi pénzpolitikai kurzus egyenesen vezet a hiperinflációhoz és folyó fizetési mérleg krízishez. Erdogan elnök kormányzó, AKP pártja évtizedeken keresztül a választási sikereit a gyors gazdasági növekedési ütemre építette, amelyet gyakran mesterséges hitelbővítéssel támogattak meg. Amikor a COVID válság miatt leállt a gazdaság, az elnök kormányzó koalíciójának támogatottsága is megrendült.
Nem véletlen tehát, hogy Erdogan mindent megtesz a növekedés beindítására – noha az egekbe törő árak éppen a tradicionális, kékgalléros választási bázisát sértik a leginkább. A török bankrendszer is nehéz helyzetben van, hiszen rövidtávú külső adósságállománya 84 milliárd dolláron áll, amely az ország GDP-jének közel 10 százaléka.
A háború kihatása
Az orosz-ukrán háború hatására a világpiacokon meredeken felszöktek az energia és a mezőgazdasági termények árai, márpedig Törökország mindkét esetben nagy importőrnek számít. Az elmúlt 10 évben az ország átlagosan évi 45 milliárd dollárt költött az olaj, a szén és a gáz importjára. Tavaly, amikor a Brent típusú kőolaj átlagára 72 dollár volt hordónként, a teljes energiaszámla 55 milliárd dollárt tett ki.
Márpedig a Brent a héten 120 dolláron forgott és így a teljes energiaszámla idén elérheti a 75 milliárd dollárt. Geopolitikailag sem érdektelen, hogy Törökország földgáz-behozatalának 45 százaléka a mai napig Oroszországból jön.
A háború nemcsak az import-, hanem az export-oldalon is negatívan hat ki a török gazdaságra. Ukrajna tengeri és légi kikötői leálltak biztonsági aggodalmak miatt. Márpedig tavaly a török export értéke Ukrajnába 2,9 milliárd dollárt tett ki és idén ez gyakorlatilag lenullázódik. Az a 2,1 millió ukrán turista, akik tavaly Törökországba látogatott, szintén elveszettnek tekinthető idén.
Nem kisebb a pofon az orosz relációban sem, ahova az utóbbi években 5,8 milliárd dollár értékben áramlott a török export. A pénzügyi és kereskedelmi szankciók keményen megütik Oroszországot, amelynek gazdasága idén várhatóan 15 százalékkal zsugorodik. Emellett tavaly 4,7 millió orosz turista látogatott Törökországba, mintegy 5 milliárd dollárral gazdagítva a török gazdaságot.
Mindezek a tényezők hozzájárultak ahhoz, hogy a háború kitörése óta eltelt bő egy hónapban a líra 6 százalékot vesztett értékéből a nyugati devizákkal szemben – miután tavaly már elvesztette értékének 44 százalékát. A márciusi ipari bizalmi index tovább csökkent, ahogyan az export-kilátások is. Mindenesetre a külső finanszírozási csatornák még nyitottak Ankara számára, így nemrégen 2 milliárd dollár értékben bocsátott ki Eurobond kötvényt, de annak hozama 19 éves csúcson volt.
A világgazdaságban gyorsan erősödő stagflációs nyomás és az amerikai jegybank vártnál agresszívabb szigorításai bizony afelé mutatnak, hogy Ankara egy újabb devizaválság felé sodródik.
A kiskereskedelem húz, a nagykereskedelem dolgozza le a lemaradását. 
