A tegnapi törökországi orosz-ukrán külügyminiszteri találkozó ráirányította a figyelmet Ankara diplomáciai erőfeszítéseire és lavírozására a mostani háborúban.
Hogyan jutottunk el idáig?
A 2016-os török puccskísérletet követően Erdogan elnök - Putyin támogatásával – képes volt önmagát az Egyesült Államoktól és Európától függetlenül pozicionálnia a fontosabb külpolitikai kérdésekben. Szíriában és Azerbajdzsánban sikerült Moszkvának és Ankarának marginalizálnia a nyugati szereplőket. Líbiában és a Kelet-Mediterráneumban pedig Törökország az EU több tagálamának versenytársaként, sőt ellenfeleként lépett föl. A Kremlhez való közeledésével Ankara megvalósíthatott egyfajta stratégiai autonómiát.
Az elmúlt két hét lavírozása
Az orosz invázió kezdeti napjaiban Ankara elítélte a támadást, de nem vezetett be Oroszország elleni szankciókat. Az Európa Tanácsban Törökország volt az egyetlen európai NATO-tagállam, amely tartózkodott az Oroszország képviseleti jogaival kapcsolatos szavazásnál. Erdogan mindezek mellett nyitva hagyta a légterét orosz gépek előtt.
Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy jövőre elnökválasztás jön Törökországban és a gazdaságilag padlón lévő ország vezetése nem akar nyíltan ujjat húzni azzal az Oroszországgal, amely tavaly 4,7 millió turistát küldött az országba.
Mindennek ellenére az utóbbi napokban Ankara egyre inkább magára hagyja Moszkvát. Ennek oka többek között, hogy Erdogan jól érzékeli: a Nyugat olyan egységesen és elkötelezetten lép fel Moszkvával szemben, mint ahogyan azt utoljára csak a Hidegháború évei alatt lehetett tapasztalni. A török elnök azt is látja, hogy Putyin pozíciója és reputációja alapjaiban rendült meg a világban.
Ankara aggodalommal konstatálja, hogy a Kreml ura az Orosz Birodalmat tekinti példaképének, márpedig ez több katonai konfliktust jelenthet a térségben – akár Törökországgal is. Valóban, az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom a 17. és 20. század között a Kaukázustól kezdve a Balkánig több geopolitikai törésvonalon keveredett háborúba és az oszmánok sorozatosan súlyos vereségeket szenvedtek.
Erdogan és köre arról is meg van győződve, hogy Putyin nem megegyezésre törekszik az ukránokkal, hanem katonailag le akarja győzni őket. Ha és amikor beveszi Kijevet, a Kreml ura hajlandó lehet a Nyugattal tárgyalni. De akkor a telefonhívást Joe Bidentől várja, nem pedig Erdogantól, vagy Macrontól.
Közeledés a Nyugathoz
Mindezek eredményeképpen az utóbbi napokban erősen Nyugat-barát hangok jöttek Ankara felől. Ezek keretében Törökország támogatja Ukrajna EU-csatlakozási aspirációit, ahogyan Koszovó NATO-tagsági kérelmét is. Mindezek tetejébe Ankara még több harci drónt szállít a háborúban álló Ukrajnának. A NATO külügyminisztereinek március 4-i, rendkívüli ülésén pedig Törökország támogatta a NATO Gyorsreagálású Erőinek telepítését Ukrajna szomszédos országaiba.
A mélyben lappangó feszültség
A 2020 őszi Második Karabahi Háború során elért gyors azeri-török katonai sikerek komoly frusztrációt okoztak Moszkvának és az orosz békefenntartók állomásoztatása már nem jelenti ugyanazon szintű biztonságpolitikai dominanciát a térségben, mint a konfliktus előtt. Putyin és Erdogan személyes kapcsolata elsimította végül a konfliktust, de a bizalmatlanság a két elnök között azóta egyre erősödik. Putyin és Erdogan 3 év különbséggel jutott föl a hatalom csúcsára (2000-ben, illetve 2003-ban) és az elmúlt csaknem 2 évtizedben több tucatszor találkoztak személyesen.
Az orosz elnök bizalmatlanságát egyre növeli Erdogan fokozódó elkötelezettsége a „politikai iszlám” irányába. Putyinnak már elnöksége kezdetén keményen szembe kellett szállnia az iszlám szélsőséges mozgalmakkal és a török elnök együttműködése a Muszlim Testvériséggel (amely be van tiltva Oroszországban) teljesen idegen a Kreml urától.
Lazuló gazdasági kötelékek
Az orosz földgáz szállítások Törökország irányába csökkenő tendenciát mutatnak és a COVID-19 járvány általában is alacsonyabb szintre helyezte a kétoldalú kereskedelmi és a befektetési kapcsolatokat. A Gazprom 2017-ben még Törökország földgázimportjának 52 százalékát fedezte, de napjainkra ez az arány 33 százalékra zuhant Azerbajdzsán belépésével.
Az egyetlen kiemelt gazdasági projekt a Roszatom által jelenleg épített első török atomerőmű, a 20 milliárd dolláros Akkuyu. Egyes számítások szerint azonban ez az erőmű már most felesleges és pénznyelő projekt Törökország szempontjából.
Akár 1500 milliárd dollárt is érhet a vállalat. 
