|
| A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2) és Elmar Mammadyarov azeri külügyminiszter (j2) kétoldalú találkozója az Európai Unió és a Keleti Partnerség országainak brüsszeli csúcstalálkozója keretében 2017. november 24-én. Forrás: MTI/KKM/Szabó Árpád |
Volt kiterített vörös szőnyeg, szívélyes üdvözletek és „családi fotó” is, mosolygó részvevőkkel. A kétévente megrendezett Keleti Partnerség csúcstalálkozót múlt pénteken első alkalommal rendezték meg Brüsszelben, ahol a 28 EU tagállam állam- és kormányfői megbeszéléseket folytattak kollégáikkal Ukrajnából, Fehéroroszországból, Azerbajdzsánból, Örményországból, Grúziából és Moldovából. Az Európai Tanács elnöke a csúcstalálkozó végeztével magabiztosan jelentette ki, hogy az együttműködés olyan területeken, mint az energia és az egyetemisták cseréje tovább fog fejlődni.
Merre is megyünk?
De a míves szavak és elragadó csoportképek sem tudják feledtetni azt a tényt, hogy a 2009-ben létrejött Keleti Partnerség a volt szovjet tagállamokkal világos perspektíva híján van. A 2013-as vilniuszi és 2015-ös rigai csúcsok még igazi drámai körülmények között zajlottak. Janukovics korábbi ukrán elnök 2013-ban Moszkva nyomására megtagadta az EU társulási egyezmény aláírását, amely aztán belobbantotta az ukrán válságot és a Krím elvesztéséhez vezetett.
Porosenko jelenlegi ukrán elnök aláírta ezt az egyezményt Brüsszellel és cserébe kereskedelmi- és vízum-liberalizációt kapott ajándékba. Hasonló megállapodásokat kötött mind Grúzia, mind Moldova az EU-val. A mostani csúcstalálkozón abban reménykedtek a keletiek, hogy egy újabb integrációs lépést tehetnek.
Porosenko az utolsó pillanatig lobbizott azért a jelzésért, hogy Kijev beléphessen az EU-ba, ha teljesíti az előfeltételeket. De a 28 EU tagállam csak a bizonytalanul megfogalmazott „európai aspirációit” ismerte el a keleti partnereknek a záróközleményben. Bár az EU keleti tagállaminak többsége nyitott lenne a további bővítésre, Nyugat-Európában erőteljesen a fenntartások.
A németek és hollandok hallani sem akarnak róla
A két óriási EU-finanszírozó, Németország és Hollandia a legnagyobb kerékkötőknek számítanak. A hollandok tavaly áprilisban egy népszavazáson elutasították a Kijevvel kötendő társulási egyezményt, ezért a mostani csúcson a holland miniszterelnök csak egy erősen felvizezett záróközleményt tudott elfogadni Ukrajnával kapcsolatban. Az EU-ban úgyszintén komoly aggodalmakat kelt az Ukrajnában óriási mérteket öltött korrupció is: nem véletlen, hogy a Transparency International 176 országot vizsgáló listáján az ukránok a szégyenteljes 131-ik helyen tanyáznak.
|
| Káncz Csaba |
De a csúcstalálkozón további közeledés történt Örményországgal, amelynek elnöke partnerségi megállapodást kötött és hasonló tartalmú megállapodás készül Azerbajdzsánnal, hazánk stratégiai partnerével. Lukasenko fehérorosz elnök 2015-ben még nemkívánatos személynek számított, de azóta Brüsszel a szankciók nagy részét feloldotta Minszk irányába. Mindazonáltal Lukasenko ez alkalommal csupán külügyminiszterét küldte el a csúcstalálkozó tárgyalni.
Összességében az EU geopolitikai pozícióját tekintve hasonló helyzetbe kormányozta magát, mint a Balkán esetében. Bár ezektől az államoktól hangzatosan reformokat, jogállamiságot és piacgazdaságot követel meg, világos bővítési garanciákat nem hajlandó adni. A helyzet ráadásul folyamatosan romlik, hiszen egyre több EU tagállamban erősödnek a nacionalista erők, amelyek hallani sem akarnak egyes szovjet utódállamok EU-s perspektívájáról.
Káncz Csaba jegyzete.
A botrány folytatódik.
