4p

Újabb Covid elleni szigorításokról döntött ma a német kormány a tartományokkal közösen, amelyek elsősorban az oltatlanokat fogják sújtani. Az üzletek jelentős részéből, valamint a kulturális és szabadidős rendezvényekről kitiltják őket, és minimálisra szorítják a közösségi életüket. Jövő kora tavasztól pedig – ha a Bundestag is megszavazza – általánosan kötelezővé teszik az oltást.

Újabb, az egész országra érvényes korlátozásokat vezetnek be Németországban a koronavírus elleni küzdelem jegyében – a konkrét lépésekről ma döntött a német kormány a tartományi miniszterelnökkel közösen.

Még nagyobb lesz a nyomás

Az új szigorítások elsősorban az oltatlanokra vonatkoznak majd – tehát azokra, akik továbbra sem hajlandók felvenni a koronavírus elleni védőoltást.

A Schlosstrasse, Berlin egyik ismert bevásárlóutcája 2021. december elsején. A német fővárosban már most is jelentősen korlátozzák az oltatlanokat. EPA/FILIP SINGER
A Schlosstrasse, Berlin egyik ismert bevásárlóutcája 2021. december elsején. A német fővárosban már most is jelentősen korlátozzák az oltatlanokat. EPA/FILIP SINGER

- A kiskereskedelemben is bevezetik az úgynevezett 2G-szabályt. Csak azok léphetnek be az üzletekbe, akiket beoltottak Covid ellen (geimpfte Personen), vagy igazoltan felgyógyultak a betegségből (genesene Personen). Az oltatlanok ezt még negatív PCR-teszt birtokában sem tehetik meg. A Berlinben már második hete hatályban lévő szabály alól csak a mindennapi szükségletet kielégítő üzletek (élelmiszerüzletek, patikák, drogériák) fognak mentesülni. A kulturális és szabadidős rendezvényekről szintén kitiltják az oltatlanokat.    

- Jelentősen korlátozzák az oltatlanok közösségi életét. Az egy háztartásban élők maximum két másik személlyel találkozhatnak nyilvánosan és magánúton, ha vannak köztük oltatlanok, a 14 éven aluliakat nem számítva. (Más kérdés, hogy mennyire tudják majd ezt a gyakorlatban ellenőrizni.) A szabály alól csak azok a magánjellegű események mentesülnek, amelyeken kizárólag oltott vagy gyógyult személyek vesznek részt.

- Jöhet a kötelező oltás. Olaf Scholz, akit várhatóan még december első felében beiktatnak majd kancellárnak, a héten világossá tette, hogy pártolja a Covid-elleni oltás kötelezővé tételét. Jelezte ugyanakkor, hogy ebben a kérdésben a parlament alsóházának, a Bundestagnak kell kimondania a végső szót – a tervek szerint ebben minden képviselő saját belátása szerint dönthet majd (tehát nem köti meg kezüket az adott frakció).

A szociáldemokrata politikus arra számít, hogy

a kötelező oltást jövő év február végén, március elején vezethetik be.

Ezzel követhetik Ausztria példáját, amely februártól teszi kötelezővé az oltást, és amely szintén jelentős korlátozásokkal élt a közelmúltban.

Ami a további intézkedéseket illeti: általánosan kötelezővé teszik a maszkviselést az iskolákban, korlátozzák a nagy rendezvényeket (maximum 30-50 százalékos kihasználtság lehet, szabadtéren maximum 15 ezer fő, és csak oltottak vagy gyógyultak vehetnek rajtuk részt), a bizonyos fertőzöttségi szintet átlépő területeken pedig bezárják a klubokat és a diszkókat.

Emellett a már érvényben lévő korlátozásokat nagyrészt meghosszabbíthatják december 15-én túl is.

 Az első és második oltásokat egy idő után már nem ismerik el teljes értékűnek, azaz szükséges lesz megerősítő oltásra. 

Háromból egy oltatlan

A német kormány a szigorításokkal egyrészt növelni akarja az átoltottsági rátát, azaz rá akarja kényszeríteni a vakcina elfogadására az oltatlanokat. Eddig

a lakosság mintegy 69 százaléka vette fel mindkét oltást.

Ugyanakkor az ellenállás továbbra is jelentős – Németországban rendszeresek a tüntetések az oltások és a lezárások ellen.

Másrészt a korlátozásokkal próbálják letörni a járvány negyedik hullámát. Idén novemberben ugyanis minden korábbinál magasabb szintre ugrott az új fertőzöttek száma, és ez jelentősen leterheli az egészségügyi rendszert.   

Bár a Covid-halottak száma szerencsére elmarad az eddigi csúcsértékektől, ez a mutató is jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban – az elmúlt hét napban átlagosan csaknem 300-an hunytak el naponta a koronavírussal összefüggésben.

Az elmúlt napokban ugyanakkor gyengülni látszik a negyedik hullám: az új regisztrált fertőzések száma csökkenni kezdett.   

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG