3p

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végén az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

A központi költségvetés 943,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 182,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 18,4 milliárd forintos hiányt mutattak az első negyedév végén. Az év első két hónapjában 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárt a központi kormányzat mérlege, ebből következően a márciusi deficit 604,4 milliárd forint volt a februári 738,5 milliárd forint után, míg januárban 198,8 milliárd forint többlet volt. Tavaly márciusban 577,3 milliárd forint volt a központi kormányzat hiánya és 831,9 milliárd forint a múlt év első negyedévének végén. Az első negyedéves, 1144,1 milliárd forint hiány elérte az idei évre tervezett 1491,2 milliárd forint deficit 76,7 százalékát.

Sokba kerül nekünk ez a járvány (fotó: MTI)
Sokba kerül nekünk ez a járvány (fotó: MTI)

Januárban még 198,8 milliárd forint többlettel zárt a központi alrendszer, eszerint 738,5 milliárd forint volt a februári deficit az egy évvel korábbi 345 milliárd forinttal szemben. A múlt év első két hónapjában a központi alrendszer hiánya 254,6 milliárd forintot tett ki, az egész éves, 5548,6 milliárd forint deficit 4,6 százalékát.

A PM tájékoztatója kitér arra, hogy a tavaszi parlamenti időszakban sor kerülhet a 2021. évi költségvetési törvény módosítására. "Ennek során biztosítani szükséges a járványügyi és gazdaság-újraindítási intézkedések költségvetési forrásait úgy, hogy közben az adósságszint csökkenjen. Ennek megfelelően az új, uniós módszertan szerinti államháztartási hiánycélt a GDP 7,5 százalékában szükséges kijelölni" - olvasható a közleményben. 

Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a hónap elején megküldött, úgynevezett  EDP-jelentésben az államháztartás idei hiányát  3860 milliárd forintban adta meg Magyarország, ami a GDP 7,5 százaléka lehet. Ebből 186,3 milliárd forint az önkormányzatok deficitjéből ered.

A szaktárca szerint az első negyedévi bevételek alakulását jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány gazdasági hatása és az ezzel kapcsolatosan bevezetett munkaadói kedvezmények, a szociális hozzájárulási adó 17,5 százalékosról 15,5 százalékra csökkentése, valamint a magasabb bérkiáramlás. Az év első három hónapjában 150,6 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 615,6 milliárd forintot tettek ki - emelte ki a PM tájékoztatója.

A járványügyi védekezésre fordított összeg meghaladta a 342,8 milliárd forintot. A március hónapot befolyásolta, hogy a húsvéti munkaszüneti napokra tekintettel egyes családi támogatások áprilisi összegéből 32,1 milliárd forintot már március végén folyósítottak az ellátottak részére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG