3p

A gallok nem viccelnek, hanem tesznek is a klímavédelemért. Még akkor is, ha óriási üzlet a légi közlekedés. A közelmúltban sokakat meglepett, hogy betiltották a belföldi repülőjáratokat azon városok között, amelyek esetében két és fél óra alatt meg lehet tenni az utat vonattal is.

Az új szabály alapján Párizsból már nem lehet repülővel utazni Nantes-ba, Lyonba vagy Bordeaux-ba – adja hírül a BBC-re hivatkozva a greenfo.hu A döntést többen is kritizálták. Az európai légitársaságokat tömörítő szakmai szervezet egyik vezetője azt mondta, a tiltásnak minimális lesz a hatása a szén-dioxid-kibocsátásra. Laurent Donceel szerint a kormányoknak valódi és érzékelhető megoldásokat kellene kidolgozniuk a probléma megoldására.

A BBC szerint az Emmanuel Macron francia elnök által létrehozott nemzeti klímaügyi szervezet tagjai eredetileg még szigorúbb szabályokat akartak, ők négy óránál húzták volna meg a vonatutak felső határát. Ezt később néhány francia régió és az Air France-KLM csoport tiltakozása miatt csökkentette a kormány két és fél órára.

Repülő helyett vonat? Fotó: Pixabay
Repülő helyett vonat? Fotó: Pixabay

Az árak emelkednek-e majd?

Mindennek mi lehet a következménye? Például az, hogy más légijáratok árai esetleg emelkednek, bepótolva a kieső bevételt. Ugyanakkor a klímavédők nem tartják elég szigorúnak az óralimitet.
Az UFC-Que Choisir francia fogyasztóvédelmi csoport éppen ezen megfontolásokra gondolva, a négyórás limit visszaállítását követelte, valamint biztosítékokat kért arra, hogy a francia vasúttársaság a törvényre reagálva nem fogja emelni a jegyárakat, vagy csökkenteni a szolgáltatás színvonalát.
A repülő helyett vonat polémia általában ott élénkül meg az utóbbi időben, ahol léteznek belföldi légijáratok, azaz szükségesé teszi ezt az ország nagysága, viszont nem akkorák a távolságok, hogy csak repülővel érje azt megtenni az üzletembereknek. (És persze a turistáknak is.)

A svédek is a vonatra voksolnak

AZ USA-ban ez komolyan szóba sem kerül, hiszen egy kontinens átrepüléséről van szó, ahol fél vagy egész napokat nem vonatozna senki repülés helyett, viszont Svédországban már évek óta napirenden van a téma.

Itt már régóta erős médiakampányt folytatnak a klímavédők, hogy az emberek inkább a fejlett vonathálózatot vegyék igénybe, hiszen a korai érkezést, személyi és csomagellenőrzést, valamint a reptértől való hazautazást beszámítva, időben ugyanott van az utas. A turisztikai szaklapokban évek óta támogatják a vonattal való turistáskodást, nemcsak a környezetvédők, de maguk a lapok szerkesztői is.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG