4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

De a korrekció már itt van a sarkon.

Az amerikai szaksajtóban hetek óta megy a találgatás, hogy mikor zuhan be a lakáspiac. A tél vége felé már érezhető volt a lassulás a forgalomban és a negatív makrogazdasági mutatók tényleg azt sejtetik, hogy nagyon nehéz évek elé néz a piac. Összeomlásról azonban kevesen beszélnek, korrekcióról viszont annál többen. Pláne most, hogy a Fed 75 bázisponttal megemelte a központi kamatlábat, ami sokat változtathat az egész gazdaságon, így az ingatlanpiacra is erős hatással lesz. 

A lakásvásárlásokat a sima infláción kívül a dráguló jelzálog is nehezíti. A Fed 13 éve nem látott magasságokba lökte a kamatokat azzal, hogy megemelte az alapkamatot. A 30 éves, fix kamatozású hitel kamata május végén már 2 százalékponttal lett magasabb, mint 2021 végén. A mostani újabb, immár brutális központi kamatemelés még inkább drágítja a hoteleket. Mivel egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a lakásvásárlást, enyhülőben van a vételi láz, s ez nagy arányú átrendeződést vetít előre.

Tipikus családi ház egy floridai lakóparkban. Fotó: privatbankar.hu/Mester Nándor
Tipikus családi ház egy floridai lakóparkban. Fotó: privatbankar.hu/Mester Nándor

Várható, hogy a kereslet apadása egy idő után árcsökkenéshez vezet, ha a kínálat marad a régi szinten. A hirtelen áresés akkor jöhet el, ha a tulajdonosok megijednek és pánikolni kezdenek az egyre dráguló törlesztőrészletek miatt, majd tömegesen szeretnék eladni lakásukat, még mielőtt árverezésig megy el a dolog – emlékeztet a Business Insider. 

A lap szakértői azonban leszögezték: szó sincs a 2008-hoz hasonló válságról, ma már sokkal szigorúbbak a hitelfelvételi követelmények, és túl nagy vagyon forog kockán ahhoz, hogy megengedjék az indokolatlan árzuhanást, ami mérgezné az egész piacot. Akkor túlvállalták magukat a nagy hitelekbe hajszolt vevők, a bankok is bűnösek ebben, de ma más a helyzet, nem fenyeget tömeges árverezés és áron aluli értékesítés.

Mindamellett a kereslet és a kínálat nincs egyensúlyban, s ez veszélyeket rejt magában. Az emelkedő költségek és a csökkenő kereslet enyhíti az éles versenyt, így a nagy összeomlás elmaradhat, viszont korrekció feltétlenül jönni fog – állítják. 

A hivatalos amerikai adatok szerint idén minden hónapban egyre kevesebb lakóingatlan cserélt gazdát. Márciusban négyhavi mélypontra került az érték, akkor mér érződött, hogy a növekvő hitelköltségek visszatartottak sok potenciális vevőt. Már látszik, hogy egyszerre mérséklődik a lakások áremelkedésének üteme és az adásvételek száma. Az irányárból engedő tulajdonosok aránya már 19 százalék volt májusban, ez 2019 októbere óta nem volt ilyen magas.

A kereskedelmi minisztérium adatai szerint az áprilisi 435 ezer dollárról májusra 450 600 dollár nőtt a medián értékesítési ár. Az átlagár még ennél is jóval magasabb volt, 570 300 dollár, ami főleg annak tudható be, hogy az eladásra kínált ingatlanoknál magas a felső árkategóriákba tartozó otthonok aránya. 

Ez tehát az ingatlanpiaci szakértők véleménye. De mire számítanak a lakosok a gazdasági helyzettel kapcsolatban? Nos, a The Washington Post a fővárosi George Mason Egyetem politikatudományi karával együtt májusban végzett egy közvélemény-kutatást. Ebből azt szűrték le, hogy az amerikaiak többsége szerint tovább romlik a gazdasági helyzet, és kétharmaduk még magasabb inflációt vár a következő évben, ezért rugalmasan átalakítják vásárlási szokásaikat.

Sokan átgondolják költéseiket 

Az emelkedő fogyasztói árak miatt sokan keresik a leárazásokat, csökkentik a szórakoztató eseményekre költött összegeket, vagy csak elhalasztják a tervezett nagy bevásárlásokat. Minden 10 amerikai közül 9 kezdett el árleszállításokat keresni, a megkérdezettek háromnegyede csökkentette a családi éttermi étkezések és a szórakoztató események (színház, mozi) számát.

Minden 10 válaszadó közül 6 mondta azt, hogy kevesebbszer használja az autóját, hogy spóroljon a benzinnel, csökkentette az áramfogyasztást, és kevesebb pénzt tesz félre, míg a felmérésben résztvevők fele mondta, hogy most veszik meg azokat a termékeket, amelyeknek várhatóan felmegy az ára. Tízből mindössze három amerikai válaszolta azt, hogy másodállást vállalt, vagy többet dolgozik az infláció növekedése miatt.

Az Egyesült Államokban az elmúlt egy évben 8,3 százalékkal nőtt az infláció, amely továbbra is a 40 éves rekordszint közelében van, és lényegében minden alapvető amerikai fogyasztási termék és szolgáltatás árát megemelte, beleértve a benzint, a mindennapi bevásárlást és az építőipari szolgáltatásokat is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
Makro / Külgazdaság Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
Kollár Dóra | 2026. szeptember 23. 05:43
Nehéz helyzetben az osztrák munkaerőpiac, és ezt a kint dolgozó magyarok is megérezhetik.
Makro / Külgazdaság Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:55
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:51
A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
Makro / Külgazdaság Olyat tettek Varga Mihályék, amire negyed évszázada nem volt példa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:15
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ám 25 év után csökkentette a középtávú inflációs célt, illetve évi tizenkettőről évi nyolcra csökkentette a kamatdöntő ülések számát.
Makro / Külgazdaság Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:55
Bár még gőzerővel zajlik a részletszabályok kialakítása, Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI 2030 konferencián megerősítette, hogy a kormány kibővíti a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetőségét, illetve a vagyonadót is bevezeti, egymilliárd forintos értékhatár felett. Néhány héten belül indulhat a jogszabálytervezetek társadalmi konzultációja.
Makro / Külgazdaság Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:05
A magyar gazdaság minden húzóágazata növekedhet a 2030-ig tartó kormányzati ciklus végéig, azonban egyik sem kiemelkedő mértékben – hangzott el a GKI 2030 konferencián. A gazdaságkutató hosszabb távon 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, ami alacsonyabb a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára által elmondott célkitűzésnél. A beruházások hosszú évek után – nagyrészt az európai uniós forrásoknak köszönhetően – jövőre már érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez, a reálbéremelkedés üteme viszont csökkenhet.
Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak Varga Mihályék egy tabuhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:30
2001, az inflációs célkövető rendszer bevezetése óta 3 százalék a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Ez 2028-tól 2,5 százalékra csökken.
Makro / Külgazdaság Házkutatást tartottak az MNB-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG