5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kis mértékben rontotta a közösségre vonatkozó gazdasági előrejelzését az Európai Bizottság. Szerintük növekedtek a kockázatok, így továbbra sem lehet tudni, hogy a járvány második hullámát korlátozások nélkül megúszhatjuk-e.

Az Európai Unió gazdasága az első félévben óriási zuhanást szenvedett el, a második világháború óta így ez a legsúlyosabb gazdasági visszaesés a térségben. Ennek hátterében a koronavírus-járvány megfékezése érdekében megtett szigorú intézkedések állnak, amelyek miatt számos korlátozást vezettek be, és jelentősen visszafogták a gazdasági tevékenységet. Nem véletlen, hogy  az Európai Bizottság most frissített előrejelzése szerint a korlátozások legszigorúbb időszakában az euróövezet gazdasága 25-30 százalékkal a "normális kibocsátása" alatt teljesített.

Növekedtek a kockázatok

A Bizottság most frissített előrejelzésében azt várják, hogy a közös pénzt használó országok, az eurózóna gazdasága 8,75 százalékkal zuhan az idei évben, majd jövőre ezt egy 6 százalékos GDP bővülés követi majd. A mostani előrejelzés némileg pesszimistább, mint a májusban közreadott volt, szerintük a jövő év végén a járvány előtti szinttől két százalékkal marad majd el a térség GDP-je, és 4,5 százalékkal lesz alacsonyabb annál, mint amit 2019 végén jeleztek előre. Az inflációs kilátások alig változtak, az előrejelzés szerint idén 0,3 százalékkal, majd jövőre 1,1 százalékkal növekedhet az árszínvonal.

A már napvilágot látott első negyedéves adatok megerősítették, hogy az idei év nagyon komoly visszaesést hoz, még úgy is, hogy a korlátozások jellemzően március közepén kezdődtek Európa-szerte. Az eurózóna GDP-je 3,6, az Unióé pedig 3,2 százalékkal esett vissza. A jelentés megjegyzi, hogy a gazdasági problémák ugyan általánosnak tekinthetők, de az eddigi tényadatok is jelzik, hogy a válság eltérően sújtja a tagországokat és az egyes szektorokat.

A Bizottság előrejelzése megjegyzi, hogy a második negyedév várhatóan az elsőnél is sokkal gyengébb adatokat hoz, várakozásuk szerint az EU GDP-je 13,5 százalékkal zuhanhatott ebben az időszakban. Pozitívum ugyanakkor, hogy májusban elértük a mélypontot, ahonnan a korlátozások feloldásával egyidőben megkezdődött a kilábalás. Miután júniusban ezeket fokozatosan megszüntették, így az adatok azt sugallják, hogy ekkor határozott lendületet vett a kilábalás, ami a harmadik negyedévre jó alapot jelenthet.

Mit várnak a magyar gazdaságtól?

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a magyar gazdaság a korábbi erőteljes növekedéshez képest már a járvány kirobbanása előtt fokozatos lassulást mutatott. Magyarországon a korlátozások március közepén kezdődtek, és az első negyedéves adatokat csak kisebb mértékben érintették, hiszen a gazdaság éves bázison még növekedést mutatott, és negyedéves összehasonlításban is csak 0,4 százalékkal esett vissza.

Pozitívum, hogy a fertőzöttek száma alacsony volt, és május elejétől kezdve elkezdődött a korlátozások lazítása, így az áprilisi mélypont után megkezdődött a kilábalás. A Bizottság anyaga leszögezi, hogy a visszaesés utáni növekedés ágazatonként eltérő ütemű lehet. A kiskereskedelem például már májusban biztató számokat mutatott. Ugyanakkor kockázatként felhívják a figyelmet a romló munkaerő-piaci helyzetre, amely a háztartások vásárlóerejét rontotta.

Az EU-s jelentés nem veszi számba, de az MNB közelmúltban bemutatott inflációs jelentésében azt jelezték, hogy nem számolnak a háztartások fogyasztásának visszaesésével, sőt éves bázison növekedést várnak. Ezt azzal indokolták, hogy más nyugat-európai országokhoz képest a munkanélküliség csak kisebb mértékben nőtt, miközben a háztartások vásárlóerejét több lépés is javította, például az idei év egészében élő hitelmoratórium.

Az előrejelzés két ágazat nehézségét emeli ki, az egyik a turizmus, ahol nagyon komoly visszaesés volt, és csak lassú kilábalást várnak, ezt egyébként a ma publikált KSH adatok is megerősítik. A másik pedig az ipari termelés, ahol a járvány legnehezebb hónapjaiban szintén komoly visszaesés volt, és ahol a kapacitások kihasználása fokozatosan történik meg. Itt is megjegyeznénk, hogy az EB jelentése nem részletezi, de az ország erős autóipari kitettsége plusz kockázatot jelent. A szakértők ugyanis globálisan ennek az iparágnak a helyzetét tartják az egyik legbizonytalanabbnak. Ugyanakkor a már idézett MNB jelentés a járműipar kapcsán is derülátó volt, amit azzal indokoltak, hogy az ipari jövedelmezőség nem csak Nyugat-Európával összevetve, de régiós összehasonlításban is kiemelkedő Magyarországon.

Az Európai Bizottság Magyarország esetében nem rontotta az idei előrejelzését, szerintük 7 százalékos lesz a GDP csökkenése. Ennek hátterében a háztartások fogyasztásának visszaesését, a beruházások elhalasztását és az export várhatóan gyengélkedését látják. Az anyag szerint 2021-ben viszont erőteljes lesz a növekedés, és az idei visszaesés nagy részét ledolgozva 6 százalékos lehet a gazdasági bővülés.

Az infláció a COVID-19 kitörése óta lelassult a csökkenő üzemanyagárak és a recessziónak a szolgáltatási árakra gyakorolt hatása miatt. A jelentés azonban kiemeli, hogy az élelmiszer-infláció továbbra is magas maradt. Növeli júliusban az árszínvonalat az üzemanyag és a dohánytermékek adóemelése. Az infláció az előrejelzésük szerint így 2020-ban 3,5 százalék lesz, ami nagyon közel van a tavalyi 3,4 százalékos szinthez. 2021-ben ugyanakkor várhatóan 2,8 százalékra csökken az infláció, amit az élelmiszerárak mérséklődésével magyaráznak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG