Az egy éve tartó ukrajnai orosz szeparatista háború során most új helyzet állt elő. Eddig a nyugat azt gondolta, hogy fenyegetéssel, kardcsörtetéssel, szankciókkal Oroszországot térdre lehet kényszeríteni. Most azonban belátták: ez már nem Gorbacsov széteső birodalma és nem is a bárki által befolyásolható vodkagőzös Jelcin oligarchák által uralt országa. Putyin büszkén nézi, hogy a nyugat a saját ügyetlenkedésével bizonyította a világnak: Oroszország most már újra egy legyőzhetetlen nagyhatalom, akivel nem érdemes ujjat húzni.

NDK-s múlt

Teljesen érthető, hogy a német kancellár az, aki ezt elsőként belátta. Tulajdonképpen már tavaly látszott, hogy tisztában van a helyzettel, hisz már akkor visszafogottabb volt, és sokkal többet tárgyalt az orosz elnökkel, mit bárki más. Talán sokkal jobban meg is értette, mi zajlik az oroszok és elnökük lelkében.

Két történelmi ok van, ami Merkelt ilyen óvatossá és alapossá tette. Az egyik személyes élmény lehet, a közös múltból adódik. Mind a német, mind az orosz vezető egy helyen, egy közegben élt ifjúkorában: Németország keleti, kommunista felében. Hasonló légkörben mozogtak, hasonló benyomások érhették őket, ráadásul akkor egyikük sem gondolt arra, hogy még életükben megszűnik a szovjet birodalom (melyet Putyin KGB-sként képviselt ott), Németország pedig egyesül. Arról pedig végképp nem álmodhattak, hogy ők lesznek a létrejövő két új nagyhatalom első emberei. Az NDK-s múlt segítheti őket, hogy most közös hangot találjanak.

Világháborús emlékek

A másik ok sokkal komolyabb. Németország mind a két világháborúban megtámadta az orosz, ill. szovjet birodalmat, és mind a kettőben Ukrajnára vetette szemét, mint leendő gyarmatra. Az elsőben csak Ukrajna nyugati részére, a másodikban tokkal-vonóval az egészre, melyet Németország éléstáraként szolgáló rabszolgaállamként képzelt el.

Az első világháborúban a bolsevik forradalom után a breszti béke által ölükbe is hullott Ukrajna nyugati része, a többiből pedig egy független államot hoztak létre. Nem sokáig élvezhették azonban hódításuk gyümölcsét: a központi hatalmak 1918-as veresége után Nyugat-Ukrajnát Lengyelország kapta, a többi rész tagköztársaságként a Szovjetunióhoz került.

A második világháborúban először megvalósították, amit terveztek: megszállták egész Ukrajnát, és úgy is bántak vele, ahogy Hitler tervezte. Így aztán az ukránok hamar ellenük is fordultak. Végül a világháború teljes szovjet győzelemmel és teljes német vereséggel végződött épp 70 éve, és erre valószínűleg nagyon is gondol mindkét fél. A demokratikus és gazdag Németországnak esze ágában nem lenne harmadszor is belebonyolódni az ukrán konfliktusba.

Atomhatalom

Ráadásul a Szovjetunió, majd Oroszország atomhatalom lett, és ez az a pont, ahol nyilvánvaló, hogy nem lehet vele háborút vívni. Lehet húzogatni a bajszát, de komolyan hadba lépni vele ugyanúgy a világvége kockázatát hordozza, mint a hidegháború alatt.

Németország és a mérsékeltebb európai vezetők azt is látják, hogy a fegyverszállítás is értelmetlen ötlet. Csak egy elhúzódó, sok ember halálát okozó, véres polgárháborút (az ukrajnai oroszok szemszögéből: szabadságharcot) lehet vele előidézni, aminek semmi értelme nincs. Oroszország nem fog kihátrálni honfitársai mögül, még ha az alacsonyabb olajár és a hadi költekezés miatt rosszabbul is kell élnie, mint 4 éve. Vastagon 20 dollár alatti olajár az, ahol térdre kényszerülne. Azt pedig belátható időn belül senki nem tudja előidézni.

Az elhúzódó konfliktus persze így az oroszoknak sem jó. Kölcsönös érdek tárgyalásos úton megoldást találni. Sajnos olyan megoldás nincs, ami Ukrajnának megfelelne, hisz ők utolsó leheletükig ragaszkodni fognak oroszlakta területeikhez, ahogy Szerbia is ragaszkodott Koszovóhoz. Kérdés, lehet-e őket bármivel is kárpótolni, avagy végül le kell nyelniük a békát.